![]() |
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Bölcs mondások...
Megtérés
Mivel Te, Uram, visszavásároltál, többé nem adom piacra magamat. (Augusztinus)
Az Istenért való fellelkesülés még nem az Istennek való odaszánás. (Kroeker)
Ejts el magad, hadd vegyen fel az Isten.
Sokan úgy gondolják, hogy a megtérés arra való, hogy megtisztítsa őket, mint ahogy megtisztítanak egy ruhát, és ha megtértek, nincs más hátra, minthogy ott lógjanak az Úr ruhatárában, amelynek ajtaja szorosan be van zárva, hogy többé por ne érje őket. Azt a ruhát, amely nincs többé használatban, megrágja a moly. (Becker)
Ahogyan vagy, úgy jöhetsz, de ahogy vagy, úgy nem maradhatsz. (Zeller)
A meghatottság nem ér semmit, ha nem lesz belőle tett. (Spurgeon)
Nem helyzetváltozásra, hanem a szív megváltozására van szüksége a bűnösnek. (Spurgeon)
Ha Isten azt mondja, hogy: “most!”, ne mondja senki, hogy “holnap!”. (Spurgeon)
Az újjászületés az embernek tetőtől-talpig való megváltozása, minden tekintetben és vonatkozásban. (Spurgeon)
Senki sincs Istentől teljesen eltaszítva mindaddig, míg Istenhez vágyik (Spurgeon)
Isten nem tárgyal zendülőkkel addig, míg le nem rakták fegyvereiket. (Spurgeon)
Az igazi megtérést éppúgy nem lehet eltitkolni, mint ahogy a fényt a sötét szobában nem lehet elrejteni. (Spurgeon)
Az az elmélet, mely szerint a megtérés egy fokozatos javulás folyamata, tetőtől-talpig hazugság. (Spurgeon)
Az az ember, aki halálos ágyára akarja halasztani a megtérést, éppoly fertelmes, mint az a férj vagy feleség, aki hitvestársához a vénkorban szándékozik hű lenni. (Révész)
A hívő emberben csodálatosan megismétlődik a teremtés munkája: a bűn okozta káoszból pompás éden lesz.
Három lépés a menny: önmagadból ki, be a Krisztusba, Vele a dicsőségbe.
Átadni magunkat annyi, mint aláírni egy üres lapot, amelyet Jézus Krisztus tölt ki. (Stewart)
Az átadás csak az ajtója a lélekkel telt életnek, de nem a csúcspontja.
Aki tizenegy órakor akar megtérni, az rendszerint tíz óra harminc perckor meghal. (Stewart)
Késői megtérés is lehetséges, - de csak lehetséges.
Elvesztett javak ismét megszerezhetők, az elvesztett idő soha.
A kegyességben minden nap új folt támad, míg végre sehogysem lehet befoltozni. Az ember kénytelen végül is sutba dobni. Én is így jártam vele, s nem maradt más hátra, mint hinni abban, aki az istentelent megigazítja. (Kolo Immánuel)
Aki a maga szemei előtt minden nap nagyobb bűnös lesz anélkül, hogy a bűn cselekvésébe esne, az igazán megtért. (Kolo Immánuel)
Egyszer újjáteremtett Krisztus? Minden nap meg kell újulnod az Ő hasonlatosságára.
Amit a szívünkből nem adunk oda Istennek, annak hamarosan akad gazdája. (Viktor J.)
Nem elég egyszer felhúzni életünk óráját, és azután magára hagyni. Sokszor vissza kell igazítani Őhozzá, hogy jól járjon. Viktor J.
Nincs középút! Istennek vagy barátja vagy, vagy ellensége vagy. (Trudel D.)
Isten sohasem szégyelli a múltadat, ha a jelened és jövőd az övé. (Ecsedy)
A mi külső életünk nem más, mint az elrejtett életünk nyugtázása. (Stanley)
Lehetetlen, hogy a Sátán egy ujjal is érinthesse azt az életet, amelyiknek Isten a forrása, a feltámadott Krisztus a csatornája, a Szentlélek az ereje, a menny a működési területe, az örökkévalóság az időtartama. (Makintosch)
Isten az őszinte engedelmesség útján sohasem fog bennünket, mint valami élettelen tárgyakat, vontató kötélen húzni. Nem vonszol, hanem vonz. (Makintosch)
Isten ígéretet tesz: a hit elhiszi, a reménység előlegezi, a türelem nyugodtan várakozik rá. (Makintosch)
Egy tapasztalás csak akkor fenséges, ha azzal egy még felségesebbet szereztünk. (Steinberger)
Ne vegyük példának a mások tapasztalatát, de a magunkét se erőszakoljuk másra. (Steinberger)
Isten nem egyféleképpen vezet mindnyájunkat: Jézus Máriának így szólt: “Ne illess engem!” Tamásnak pedig így: “Add ide a te kezeidet, és helyezd az én oldalamba”. (Steinberger)
A keresztény életet akkor tehetjük kívánatossá a világ előtt, ha magunk őszintén, igazán és határozottan követjük Jézust, és nem csinálunk nagyobb propagandát, mint amit nyújtani tudunk. (Ecsedy)
Az élő Istennel való közösség sokkal finomabb plánta, semhogy vadon is megéljen. Nagy gondozást igényel. (Viktor J.)