Tudjuk pedig, hogy azoknak,
AKIK ISTENT SZERETIK,
minden javukra van. Róma 8:28

 


Bölcs mondások...

Pénz-gazdagság

  1. A pénzt sokszor nagyon drágán kell megfizetni.

  2. A pénzen kiütköző rozsda nemcsak a hideg fémet támadja meg, hanem az ember szívét is. A szívnek ez a rákfekélye az emberiség legnagyobb baja. (Spurgeon)

  3. A külső gyarapodás sokszor benső fogyatkozást jelent. (Spurgeon)

  4. A meggazdagodás utáni vágy megakadályozza az embert annak élvezetében, amit már megszerzett. (Spurgeon)

  5. Amíg valaki pénzét a tárcájában tartogatja, addig nincs baj, de ha szívében hordja, átkára van. (Spurgeon)

  6. A pénz és vagyon, hallatlanul nagy vonzóerőt gyakorol ránk, és nem nyugszik addig, míg alattvalóivá nem tesz bennünket. (Ohler)

  7. Csak kevés olyasmi van, amit pénzen nem lehet megvenni. Például az elveszett megbecsülést, szeretetet, bizalmat vagy tiszta lelkiismeretet. (Ohler)

  8. Van valami, amitől nem lehet pénz árán megszabadulni: a haláltól. (Ohler)

  9. A pénz szolga, de nincsen saját akarata, és mindenre, a jóra is, a gonoszra is egyformán engedi magát felhasználni. (Ohler)

  10. Hogy a pénz, vagy helyesebben a mögötte rejtőző hatalom, démon, az kitűnik abból is – és valamennyi bálvány közös vonása -, hogy tisztelőit és imádóit lassan, de biztosan felfalja és megrontja. (Ohler)

  11. Jó a takarékosság, de a túlságos takarékosság már fösvénység.

  12. A gazdagok kapzsisága fösvénység, a szegények kapzsisága irigység.

  13. Abban van-e életcélod, hogy pénzt keress, és minden idődet és minden erődet arra fordítsd, hogy elérd-e a célt? Akkor ne csodálkozz rajta, ha lelked nyomorult. (Roth Paxon)

  14. Az utolsó ruhának nincs zsebe.

  15. Az anyagi javak körül nagyon sikamlós a talaj. (Szikszai)

  16. Az emberek kapzsisága akkora, hogy mindenki töri magát, hogy sokat kapjon másoktól, és keveset adjon nekik. (Papini)

  17. Minden tisztátalan dolog között, amiket az ember készített, hogy beszennyezze a földet és beszennyezze önmagát, talán a pénz a legtisztátalanabb. (Papini)

  18. Krisztus sajnálja a gazdagokat, de gyűlöli a gazdagságot, azt a kőfalat, amely eltakarja szemeink elől a Mennyek Országát.

  19. Azok az emberek, akiket Jézus formált, nem nagyon alkalmasak arra, hogy pénzt csináljanak. (Makintosh - angol tükörfordítás)

  20. A gazdagság nem akadály a kegyelem elfogadására.

  21. A pénz varázskulcs, mely minden ajtót kinyit, csak a mennyet nem, mindent teremt, csak boldogságot nem.

  22. A pénzzel az a baj, hogy nagyon sokba kerül.

  23. Öltöztesd a pénzt szolgai libériába, és hatalmas dolgokat fog végezni, de engedd meg, hogy a koronát bitorolja, és lelki életed elkárhozott. (Fosdick)

  24. Jézus úgy gyűlölte a kapzsiságot, mint ahogy az anya gyűlöli a betegséget, mely gyermekének életét pusztítja. (Fosdick)

  25. Az igazi kincs nem a pénz, hanem a jellem. (Fosdick)

  26. Személyes jellem és társadalmi igazság a legingatlanabb ingatlan birtok e földön, az egyetlen gazdagság, mely örökre megmarad, és az, aki ezen az örökkévaló területen mér ki magának nagy igényeket, az az igazi nagybirtokos és gazdag ember.

  27. A földi javak gyakran olyanok, mint a borostyán vagy a fagyöngy a fán: ruházzák, ékesítik, tetszetőssé teszik, de ugyanakkor elszívják az erejét. Azért kell Istennek az ilyen növényeket kitépni, hogy megmentse a fát. (Scriver)

  28. Meggazdagodni akarni -, ez a legszerencsétlenebb életprogram. (Viktor J.)

  29. A gazdagság olyan, mint a tenger vize, minél többet iszik belőle az ember, annál szomjasabb lesz. (Schopenhauer)

  30. Ne költsd el a pénzt, amely még nincs a zsebedben. (Garfield)

  31. Ha tudsz bánni a pénzzel szolgád, ha nem tudsz bánni vele: urad.

  32. A fösvény szekrénye mindig tele van, de az ördögnél van a kulcsa.

  33. A tékozlás esztelenség, a fösvénység pedig az alacsony léleknek a bűne.

Vissza a főoldalra