Tudjuk pedig, hogy azoknak,
AKIK ISTENT SZERETIK,
minden javukra van. Róma 8:28

 


Írom, írom ezt...

 

Az időbeosztásról 

 

“Én dicsőítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzem azt” 

(Ján 17:4)

 

A legtöbb embert az események sodorják.

Ahelyett, hogy Isten konkrét vezetését keresnék egy-egy lépésnél, sokan minden imádkozás vagy különösebb gondolkozás, és ennek hiányában Isten határozott vezetése nélkül élik le az életüket.

Isten elvárja, hogy szervezzük meg az életünket.

– A talentumok példája

Az idővel jól is lehet gazdálkodni.

mértékletesség, önfegyelem = (görög) irányító, uralkodó erő

 

Ne felejtsük el, mi a célunk: Isten végsőkig kidolgozott terve valósuljon meg az életünkben, míg az előttünk levő időbeosztás ennek csak a piszkozata.

 

A tervezés öt lépése:

1. Imádkozzunk (kérjük Isten bölcsességét a tervezéshez)!

– Csak Isten tudja, hogy mi a számunkra a legjobb.

– Istenhez mindig fordulhatunk tanácsért.

Bölccsé teszlek, mondja az Úr, és megtanítlak téged arra az útra, amelyen járj, szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsolt 32:8)

“Ha valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik néki.” (Jak 1:5)

“Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mát 7:7)

2. Tűzzünk magunk elé célokat (határozzuk meg, mit kell elérnünk)!

– A keresztény ember életcélja elsősorban Isten dicsőítése:

a. tanítványokká tétel

b. evangélium hirdetése

"Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözöm, mint aki nem a levegőbe vág” 1Kor 9:26

3. Állítsuk össze a feladat elvégzésének lépéseit (állapítsuk meg, hogyan lehet elérni a célkitűzéseinket)!

4. Készítsük el az időbeosztást (határozzuk meg, hogy a terv végrehajtása során melyik lépést mikor kell megtennünk)!

“Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak” Ef 5:15-16

5. Készítsünk költségvetést (állapítsuk meg, mennyi munkaerőre, pénzre és milyen más forrásokra lesz szükségünk és honnan szerezzük be azokat)!

“Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költségeket, hogy telik-e mindenre a befejezésig?” Luk 14:28

 

Az időt sem megállítani, sem tartalékolni, sem meghosszabbítani nem lehet.

 

Négy lépés ill. alkotóelem az ember időbeosztásával kapcsolatban:

1. Soroljuk fel a ránk váró feladatokat!

2. Vizsgáljuk meg, hogy nem bízhatnánk-e valaki másra!

3. Állapítsuk meg a fontossági sorrendet!

4. Osszuk be időnket!

 

A Biblia eredményességre és hatékonyságra biztat. “A kedvező alkalmat jól használjátok fel.” (Kol 4:2-6)

 

(Írta: Komoróczy Gábor, Stephen B. Douglass "A hétköznapok menedzsere" c. könyve alapján)


 Vissza a főoldalra