![]() |
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Más tollából...
David Wilkerson látomása
(1973 áprilisában)
Ima: Jézus, a Te segítségedre van szükségem, támogatásodra vagyok utalva,
hogy amit el kell mondanom, azt ma este el tudjam mondani. Segítséged nélkül ezt
nem tehetem meg, Ámen.
Itt állok egy nagy gyülekezet előtt és a bekövetkező üldöztetésekről fogok
beszélni. Gyűlölni fognak benneteket, elutasítanak, kinevetnek, gúnyolnak és
kárt okoznak nektek. Ha igaz a prófécia: "ifjaitok prófétálnak, és véneitek
látomásokat látnak...", akkor ennek a többi része is igaz.
Ezt a látomást 1973. április 7-én láttam és ez olyan borzalmas hatással volt
rám, hogy értelmemmel fel sem akartam fogni. Életemben csak két látomásom volt.
Az első 15 évvel ezelőtt, azzal küldettem New York-ba. Ennek a látomásnak minden
kis része beteljesedett. (Lásd: Kereszt az aszfaltdzsungelben c. könyvet.)
Féltem mindmáig e látomást tovább adni, egyszerűen azért, mert az emberek
fanatikusnak is tartanak ezért. Ám ezt ugyanaz a Szent Szellem adta, aki nekem
12 évvel ezelőtt az első feladatot adta, mint írtam abban a könyvben is.
Ugyancsak Ő rendelte el a mai beszámolót, amit ma nektek el kell mondanom.
Öt rettenetes csapás jön a világra.
1. Világra terjedő gazdasági bukás következik.
Mindenfelé gazdasági zűrzavar. Néhány év múlva a pénzkereskedők úgy
megijednek, hogy felfoghatatlan. A közgazdászok még csak nem is lesznek abban a
helyzetben, hogy valamit megmagyarázzanak. Németországban kezdődik, majd Japánon
át az USA-ra is átterjed. A nagy részvénytársaságok összeomlanak, és a
keresztyéni munka egy része is kárbavész. Olyan nagy katasztrófa lép fel
pénzügyi téren, hogy csak azt tudom mondani, hogy hozzátok rendbe házaitokat, és
úgy várjátok be azokat, amiknek jönniük kell, ti Bibliaismerő hívők.
2. A természet szülési fájdalmakban van.
Jelek történnek, amelyeket az emberen nem fognak tudni megmagyarázni. A
természeti katasztrófák olyan gyorsan fogják követni egymást, hogy szinte elébe
mennek a mi Urunk jövetelének. A Földközi tenger térségét nagy földrengések
fogják sújtani, de éppen úgy az amerikai földrészt. Nagy éhínségek lesznek a
túlnépesedett országokban, főleg Indiában, Oroszországban és Kínában. A
készenléti élelmiszereket teljesen felhasználják, s milliók éheznek majd, sőt,
éhen halnak. Egy kozmikus vihar is át fog vonulni a földön, egy fénycsóvát
hagyva maga mögött, mint valami üstökös. Olyan viharok száguldanak a föld minden
részén, hogy minden ember láthatja, nagy rendellenességek vannak a természetben.
3. Ítéletbe és pusztulásba merül a világ.
Náhum próféciája teljesedik be. Szélsőséges pornográf és sexfilmek mennek a
mozikban és a TV-ben minden időben. Az újságárusok tele lesznek
szennyirodalommal, az iskolák sexfilmekkel oktatják a gyerekeket. Olyan mocskot
köp ki a Sátán erre a világra, amilyet ma még el sem képzelhetünk.
4. A nemzedékek közti viszony romlása.
Központi probléma a szülők és gyerekek közt nem a sex lesz, de nem is a
kábítószer, hanem a szülő és gyerek közti gyűlölet. A Biblia is azt mondja: a te
házadbeliek lesznek a te legnagyobb ellenségeid, és ez a mai időkben történik.
Gyerekek ölik meg saját szüleiket, s gyűlölet tölt be mindent. A szülők mindent
megadnak gyermekeiknek, hogy otthon maradjanak. Viszonyuk mégis olyan ellenséges
lesz, hogy az valójában labilis fegyverszünet. Ez a probléma gonoszabb lesz az
eddigieknél a nemzedékek között. 12 városban körkérdést intéztek 5000
személyhez, s az eredmény, hogy a gyerekek 42%-a gyűlöli a szülőt.
5. Elkezdődik egy borzalmas üldözés.
Részletesen is elmondom nektek, hogy milyen területeken és milyen módon tör
ki. Jézus azt mondta, hogy minket az Ő Szellemébe merít bele, azután azt is
mondta, hogy mindnyájunkért az Ő vérét adja, s aztán kimondta, hogy az Ő
gyermekeire üldözés vár. Emlékezzetek az igékre, amelyeket mondok - mondta
Jézus: a szolga nem lesz nagyobb az ő Uránál. Engem üldöztek, úgy titeket is.
Gyűlöltek lesztek az én nevem miatt minden néptől. Elég, ha a szolga olyan, mint
az Ura, és nem nagyobb az ő Mesterénél. Ez az üldöztetés azért lesz, hogy a
hívőket szétriassza a világ minden tájára és terjesszék az evangéliumot. Isten
gyermekei mindig csak összeülnek, énekelnek, de nem mennek ki és nem prédikálnak
az örömhírről. Még nyelveken is szólnak, pedig néhánynak sátáni élete van. Isten
igéje azt mondja: elválasztom a polyvát a búzától... és az ige be is teljesedik.
Akik csak Jézussal járnak, üldöztetni fognak.
a./ Lassan jön, de nagyon gyorsan fokozódik.
Olyan lesz, amilyent az emberiség soha nem ismert. Abban az időben lesz,
amikor azt gondoljuk, hogy a vallásszabadság a tetőpontjára érkezett.
Németországban kezdődik, és átterjed az USA-ra és Kanadára is, de tovább megy az
egész világra. A Sátán gondoskodott arról, hogy az ő emberei ott legyenek a
különböző államokban és kormányokban. Minden jogállamot elváltoztatnak az ő
emberei. Kormánykörökben a közeljövőben oly nagymérvű lesz a gonoszság, hogy
zaklatására és kínjára lesznek az egyházaknak, papoknak, pásztoroknak,
misszionáriusoknak és lehetetlenség lesz bármit is mondani, ami az állam által
nem lesz jóváhagyva.
b./ A szuper Világegyház.
Liberális, ökumenikus protestánsok egységre lépnek a római egyházzal.
Politikailag kéz a kézben fognak haladni és ezzel a világ legerősebb politikai
hatalmává lesznek. Ez mint a szuperegyház a neve szerint vallásos lesz, és
nagyvonalúan még alkalmazza Jézus nevét. De már az Antikrisztust és annak
vállalkozását támogatja és készíti elő. Ez az egyház síkra száll majd a
szociális programokért, világméretű segélyezésekért és folytonosan arról fog
beszélni, hogy miként lehet segíteni az embereken. Ennek az egyháznak, mint
politikai világhatalomnak, döntő szava lesz a világeseményekben. Ha úgy is
látszik, hogy az ökumenikus mozgalom alábbhagy, de szinte a föld alól fog
életrekelni ismét. És ekkor az lesz, ahogyan megírattatott. A pápa engedélyt kap
a protestáns egyházaktól majd, hogy övé legyen a politikai vezető szerep. A
szellemi vezetést a protestánsok kapják. A protestánsoktól nem kívánják el, hogy
szellemi fejükként tekintsék a pápát. Nem biztos, hogy a mostani pápa és a
jelenlegi római egyházi emberek tennivalója lesz ez. Egy dolog azonban
megrendítette lelkemet: próféták, látnokok seregét láttam, akik beülnek ebbe az
egyházba és elvezetik a szakadékba az embereket. A Sátán által beültetett
antikrisztusi emberek, akik az egyházat akkor vezetni fogják, elnyomnak minden
más szervezetet és megsemmisítenek, amelyek nem haladnak velük egy úton.
c./ Homoszexuális egyház.
Homoszexuálisokat hívnak meg, hogy ennek a világegyháznak tagjaivá legyenek.
És nemcsak hívják őket, hanem buzdítják is erre, hogy homo-fortélyaikat tovább
gyakorolják, mint Istentől kapott cselekedetet. Prédikátorként avatják fel őket
és ezek lesznek az újfajta keresztyénség úttörői, akik az evangéliumi munkának
egy másik, új nézetrendszerét fogják képviselni. Az USA-ban és Európában minden
egyházon belül ezek elterjednek, csak a saját dolgukkal törődnek és a
Világegyház támogatását élvezik. A homoszexuálisokról könyvek jelennek meg és
kezébe adják a fiataloknak és gyermekeknek. Azt mondják, hogy ebben normális,
emberi dolgokról van szó. Majd mezítelen táncok érvényesülnek, mint az
Istentisztelet jövendő formája. Isten válasza erre az elmebaj lesz, melynek nem
lesz orvosi gyógymódja. Így fog Isten válaszolni, mert az ember a teremtményt
nagyobb tiszteletben részesíti a Teremtőnél.
d./ A Világegyház bizottságokat fog kinevezni, melyek úgy döntenek, hogy a Sátán
nem létezik, nem is kell félni tőle. Imaórák helyett üléseket tartanak. Mind
több prédikátor és pap, akik Jézussal nem voltak túl szoros kapcsolatban,
átsorolnak szívesen a Sátánhoz. A Sátán küldeni fogja viszont az ő
prédikátorait. Ezek máris hirdetik, hogy Sátán nincs, ezért oka sincs félni
senkinek. Az egyházakban okkult és babonás gyakorlatokat, kártyavetést, és
horoszkópokat alkalmaznak a rendszeres Istentiszteletek keretében (csillagjóslás
emberi sorsokról).
Mindamellett láttam egy új világrend létezését és helytállását, egy
Egyházfeletti Gyülekezetet. Olyan emberek közösségét, akiket betöltött a Szent
Szellem, és akik, mint jó alapra, ráálltak Isten Igéjére. Itt nem lesz
katolikus, protestáns, fekete és fehér közt különbség. A hívők szent közössége
"földalatti gyülekezet" lesz, de igen elhatalmasodik. Ahogy az ökumenikus
világegyház világszervezetként legnagyobb politikai hatalommá lesz, úgy a
valóságos eklézsiának roppantul megnő a szellemi hatalma a Szent Szellem által.
Az üldözés, amely még ezután jön, a sokféle nevű keresztyéneket szorosabbra
összekovácsolja Jézussal és egymással. Őket a legkevésbé érdekli, hogy mi megy
végbe a földön. Csak egyetlen dolog érdekli őket: Jézus Krisztus eljövetele. Az
Eklézsia az elkövetkező időben gyakorlatilag láthatatlan lesz. Minél nagyobbra
fokozódik az üldözés, az igazi hívőkből álló Krisztus Teste annál radikálisabban
hirdeti a valódi és teljes evangéliumot. Jézus Krisztus gyülekezete
természetfeletti erőket kap, és Krisztus üzenete hirdettetik a világ minden
táján.
e./ Üldöztetni fognak a Szent Szellemmel betöltött karizmatikus katolikusok.
Itt remegni kezd a szívem. Három napig küzdöttem Istennel, és azt mondtam, hogy
ezt nem tudom kihirdetni. Ő azonban megparancsolta: "Mondanod kell!" A
karizmatikus katolikusoknak az üldöztetés órája közel van. Előre mondom nektek,
hogy a közeljövőben a katolikus egyháznak a karizmatikusok felé mutatott
barátságos arca alaposan meg fog változni. Politikai szervek nyomást gyakorolnak
a katolikus egyházra, papjaira, és azok elöljáróira és ezzel a Szent Szellem
tüzét akarják elnyomni. Minden katolikus aki ebben a mozgalomban van, álljon
erősen, mert üldözést kell elszenvednie, és abból egy sem marad ki. A
karizmatikus katolikusok mozgalma olyan méreteket ölt, hogy azt már veszélyesnek
fogják tartani, s nemcsak vallásilag, hanem politikailag is látnak bennük
veszedelmet, amit le kell küzdeni. Csak az USA-ban látok 5000 tagot ebben a
mozgalomban, akikre üldözés vár, csak úgy fokozatosan. Mondhatom nektek, hogy
minden Szent Szellemmel betöltött katolikusnak egyházát ott kell hagynia, egy
sem maradhat köztük. Ezek a Szent Szellemmel betöltött katolikusok hamar
meglátják, hogy az őket üldöző katolikus egyházból ki kell jönniük, és
szeretetet, megértést találnak az ugyancsak Szentlélekkel betöltött
protestánsoknál. Higgyétek el, hogy közel van az a nap, amikor minden
katolikusnak, protestánsnak, lutheránusnak és más néven nevezett keresztyénnek
ki kell jönnie szervezett egyházából, és egészen új gyülekezetet kell alkotniuk,
nem is nevezik gyülekezeteiket semmilyen néven. Megújult keresztyének ezek,
akiknek középpontjukban az élő s jelenvaló Jézus Krisztus lesz.
g./ Üldözés a tömegmédiumok által.
Most szabadság van, amikor ilyen nagy Szent Szellemmel telt sokaságot lehet
látni és hallani a rádióban. TV-ben. Szabadságotokban áll mondani mindent amit
akartok, és hirdetni az evangéliumot. De a sátáni erők és maga a Sátán is
gondoskodni fog arról, hogy ezen a téren is alapos változás menjen végbe. Már
most dolgoznak egy olyan rendszeren, hogy minden programot a kormányzat elé kell
terjeszteni, a kinyomtatás, vagy a rádióban, TV-ben való előadás előtt. Az
ökumenikus egyház máris ellenőrzést tart minden előadás felett amit az éter
hullámain sugároznak. Ám a mostani programokat bürokratikus módszerekkel csődbe
juttatja a Sátán, és helyébe saját műsorát fogja adni.
Dolgozzatok gyorsan és alaposan használjátok ki az időt amíg munkálkodhattok.
Ez a felhívás kell, hogy felrázza a hívőket, akik még a tömegmédiumok
szolgálatában vannak.
h./ Üldözés a filmiparon keresztül.
Az eddigieknél fokozottabb visszásságokkal a kifordításokkal jelennek meg a
"Jézus kalandjai" (USA). Ezek mind a Sátán művei. Vagy a "Jézus szerelmi élete"
c. kalandfilm. Lesznek evangéliumi prédikátorok is, akiket ezek a filmek
támadnak és mindig több nevetséges és gúnyos film jelenik meg róluk a TV-ben és
mozikban. A TV és rádió már értelmes dolgot sem hoz, csak szennyet és szennyet.
Ezen program szerkesztői számára nem lesz többé semmi sem szent. Prédikátorok is
ülnek már a képernyő előtt és lebecsmérlik Isten embereit. (Billy Graham-et,
USA). Mások őket nyíltan csalónak, pénzhajhászónak és szélhámosnak nevezik. De
mondom a Szent Szellem által nektek, hogy ez csak eleje a dolgoknak. A
tömegmédiumok egyre többen lesznek, akik a Sátánt szolgálják.
i./ Üldözés az adóztatásban.
Még csak az USA-ban van jelen, de gyorsan átterjedhet Európára is. Ez az adó
kezdetben kevés lesz, de hamar felszaporodik, hogy a szervezett hívő egyházak és
misszionáriusi szolgálatok összeroppannak a súlya alatt. A kincstár gondoskodik
arról, hogy ezek az egyházak és az ő misszionáriusi szervezetük kiirtassanak. A
kincstár lesz a Sátán legerősebb fegyvere a hívő egyházakkal szemben. Kelet s
nyugat között egyelőre fegyverszünetet fog hozni Isten azzal az egyetlen céllal,
hogy az Ő evangéliuma hirdettessék az egész világon. A Szent Szellem kitöltetése
Nyugatnémetországból a (volt) Keletnémetekre is átterjed. A finnországi ébredés
átvonul a (volt) Szovjetunió területére. Ha már a nyugati féltekén kezdődik a
misszió bezáródása, akkor Isten az ajtókat sarkig tárja keleten, de ez csak
rövid ideig fog tartani. Aztán hirtelen bezárul ismét az ajtó és a testvérek
Keleten borzalmas üldözésnek lesznek a kiszolgáltatottjai. Ezek csak a hegyek
csúcsai amiket én látok s elétek adok arról, amik lesznek. És minden amit
láttam, még ennek a nemzedéknek az életében fognak bekövetkezni! Némely dolog
ezek közül már most megkezdődik, ha csak kicsinyben is. Látom azt is, hogy Isten
népe ellen indul egy rágalom hadjárat is. Nem hagy a Sátán mozdíthatatlanul egy
követ sem, csak hogy meggyalázza, beszennyezze Isten tiszta életű munkásait,
akik nem tartanak az "új erkölccsel". Ezen támadások közönséges volta már
felülmúlhatatlan és ők lesznek a támadások célpontjai. A Sátán nem hagy
figyelmen kívül semmit, ő a saját bujtogatóit mozgósítani fogja. Billy Graham és
Istennek más emberei mind jobban ki lesznek a nevetségtételnek szolgáltatva.
Istennek olyan szolgái, akik ennek nem ébrednek tudatára, olyan dolog fogja érni
őket, hogy belerántják őket a sárba, s onnan nem lesz kiút. A legtöbbet ekkor a
gyülekezetek és a hívő egyházak elöljárói fognak elszenvedni.
Ebben az időben egy természetellenes tüntetés lesz a sátáni erők és hatalmak
által. Nem kímélik Isten embereinek feleségeit és gyermekeit sem, s ez mind csak
egy célt szolgál: Isten igéjének erejét megkisebbíteni, és evangéliumát
nevetségessé tenni. Ez a támadás minden hívőn, ifjakon és gyermekeken
végigviharzik. Látomásomról ez az utolsó szavam, melyet most néktek előadtam.
Fel nem foghatjátok mit jelent számomra előttetek állni, és elmondani ezeket,
amiket láttam a Szent Szellem által. A Sátán azt mondja most nékem: ezzel most
tönkre tetted 15 évednek keserves munkáját. Fanatikusnak fognak bélyegezni és
többé meg nem értenek ill. hallgatnak.
Most nem azért álltam ide, mert fületeknek örvendetes dolgot mondok. "A világ
vége" most valóban közel van hozzánk, itt van előttünk. A pozitívumnak
prédikátora voltam mindig, az ítéletről nem sokat beszéltem. De ti nem
beszélhettek Jézus eljöveteléről, ha hallgattok arról, amit most elmondtam.
"Azért ha ezeket látjátok beteljesedni, emeljétek fel szemeiteket, mert a
váltságotok közel van."
Isten előtt feküdtem naphosszat, teljesen erőtlenül harcoltam Istennel és azt
mondtam: Uram, hogy kívánod ezt ? Ezt az üzenetet továbbadjam? Az utolsó
éjszakán is előtte álltam, és kérdeztem Őt: Hogyan végezhetjük tovább
szolgálatainkat, ha így bánsz velünk ? Uram, ha már merül a hajó, mint
cselekszel velünk? Adjuk át a világot a Sátánnak? Csak nézzük végig, hogy mi
módon pusztít mindent a maga módján? Pénzünket vegyük ki a bankból és vegyünk
egy farmot magunknak valahol? Vagy hagyjuk bent nehezen megtakarított pénzünket
míg ezek a napok elmúlnak? Vagy hagyjunk fel mindennel? Ne is reagálva nézzük
végig a földre zúduló viharokat? És a Te néped hogyan viszonyuljon ezekhez?
Hogyan lehetne ezekben független és tárgyilagos? És figyeljetek csak, hogy ezen
az estén mit mondott a Szent Szellem nekem. Csak négy szócskát szólt: "MINDEN
ISTEN HATALMÁBAN VAN"
Azt mondta ezzel: az egész természet az Ő ellenőrzése alatt van! Minden, ami a
természetben történik, az Ő irányítása! Még ha úgy látszanék is, mintha minden
magától menne. De a Bibliából is tudjuk, hogy pl. a normálistól eltérő feltűnő
jelenségekkel mindig Isten figyelmezteti a népeket! E természeti jelenségek
által pedig a közeledő ítéletre hívja fel a figyelmünket. Minél közelebb érünk
Jézus visszajövetelének világeseményéhez, annál többször kapunk intéseket a
természet sajátságos módján és nyelvén keresztül. Már Jóbnak is mondta Isten,
hogy Ő irányítja a vizeket, sőt még azok magasságát s mélységét és folyását is.
Isten még azt is ígérte, hogy a gonoszságot kirázza a földből egészen. Megfogja
a föld "sarkait" és rázza míg minden gonoszság el nem távozik a földről. Ha
jégeső, vihar és hő ebben az időben elképzelhetetlen méreteket ölt helyenként a
földön, az Ő kezében van minden! Ha ilyet láttok, csak ezt mondjátok: "Aki itt
megszólalt, az én Istenem az!" S aztán még egy figyelmeztetést: "Készüljetek el
testvérek!"
Még a Sátán is az Ő felügyelete alatt van!
Mint Jóbtól, úgy tőletek is minden földi dolgot el akar venni a Sátán, de
hiteteket és Jézus Krisztust nem veheti el. De minden igazán keresztyénnek
megvan a lehetősége, hogy győzelmes legyen, hogy Jézus vérével, a Bibliával, az
imádság által győzelmet vegyen maga a Sátán felett is. Habár úgy látszik néha,
mintha a Sátán győzne, mintha elveszett őrhelyen állnánk... De még magunk is
Istennek atyai felügyelete alatt vagyunk és bölcsességünk az Úrnak félelme.
Isten azt mondja: "Nem a félelem szellemét adtam néktek, hanem az Erőnek és
Hitnek Szellemét! Te és én és mindnyájan az Ő őrizete alatt vagyunk, azonnal
ahogy a dolgok történnek. Az Ő ellenőrző felügyeletéről el ne feledkezzetek! Ha
pénzeteknek nem lesz értéke, ha a gazdaságtok tönkremegy, ha nem lenne munkátok,
ha infláció vagy háború van, ha szétesik a társadalom: Minden az Ő ellenőrzése
alatt van!
Ő mondja: "Nézzetek fel és legyetek boldogok, mert a ti megváltástok eljött!"
Végül pedig: A jövőnk is az Ő őrizete és irányítása alatt van. Minden esemény
benne van az Ő programjában és a dolgokat az Ő szándéka szerint hozza össze a
maga idejében és úgy fejezi be, ahogy eltervezte Ő! A nagy Bűnhalmaz, az
Armageddon, az Antikrisztus, minden benne van az Ő tervében és eljön a maga
idejében!
Nekünk pedig azt mondja: Szent Szellemmel telt keresztyének, halljátok meg és
tudjátok meg: A nemzetek csak egy csepp a vödörben, semmivel sem több! Nem
számítanak másnak, csak egy leheletnek.
És a pokol minden néven nevezett lénye sem egyéb, mint egy csepp, s még annál
is kevesebb. Azok semmik előttem! Ne okozzon neked gondot a világi hatalom. Ez
mind előre meghatározott programomba tartozik.
Még mindig számon tartja a hajszálainkat is. Figyel minden verebecskét. Még
mindig sokkal többet ad annál, amit gondolunk. Ő még az Aki volt, gyógyít, és
megigazít. Nyugodtan mehettek az éjszakába, nyugodtan alhattok, mert tudnotok
kell:
MINDEN ISTENNEK FELÜGYELETE ALATT VAN!
TI PEDIG ISTENÉI VAGYTOK!
Nyomtatható verzió (doc)