|
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Más tollából...
Több mint irónia…
Miben is hiszünk? Egyesek magukban, mások valakiben vagy érzésekben vagy esetleg Istenben. Az ember bízhat önmagában, hiszen annyira bölcs, megfontolt és okos, hogy előbb-utóbb már mindenre választ tud adni. Az ember nem mással emelkedett ki az állatvilágból, minthogy elkezdett gondolkodni, s azóta rohamosan fejlődött, s vált homo sapiens-sapienssé. Érzésekben is bízhatunk, hogy egyszer majd megváltozik a világ és mindnyájan boldogak leszünk. A XXI. század korában azonban ki hisz már Istenben? Ugyan már! A mai felvilágosult ember már tudja, hogy hogyan keletkezett a világ évmilliók során. Megtaláltuk a helyünket a kozmikus világmindenségben, és eloszlattunk minden kételyt. Az istenes meséket csak a primitív emberek, és a gyermekek hiszik el, és az ósdi Biblia ma már senkit nem érdekel. Ha mégis hisz benne valaki, akkor csak azért, mert valamiben hinnünk kell. De mi miben is hiszünk valójában? Hadd mutassam be egy példán keresztül:
Pistike, a nagyvárosi fiú szüleivel vidékre költözött. A szülők nem akarták, hogy Pistike lábatlankodjon, ezért elküldték a hegyekbe, míg sikerül elrendezni a dolgokat. Pistike amúgy sem akart otthon maradni, mivel benézett a leendő szobájába, s igen elszörnyülködött. A vakolat egy csomó helyen le volt hullva, teli volt szeméttel és mindenféle kacattal, s csak úgy szállt a por. Így hát el is utazott, s csak három hét múlva tért haza. Amikor újra belépett a szobájába nagyon elcsodálkozott. A szörnyű szobából egy gyönyörű szép szoba lett. A padlón csodaszép padlószőnyeg, az ablakon függöny, a falnál könyvespolc, rajta színes könyvek nagyság szerint sorba állítva. Hát ez aztán fantasztikus! Gyorsan lerohant a szüleihez, és megkérdezte, hogy melyikük hozta ilyen szépen rendbe a szobáját. De ők csak mosolyogtak, és csak annyit mondtak, hogy ők bizony nem voltak. Pistike izgatottan rohant vissza a szobába, leült és gondolkozni kezdett. Nem apu, nem is anyu volt…tényleg, mi van, ha senki nem volt?! És ekkor beindult a fantázia. Úgy gondolkozott, hogy biztos volt valami, ami elindította a gépezetet. Talán volt egy durranás, vagy inkább dörrenés, és a véletlen folytán éppen Pistike szobájában történt meg a csoda. Elképzelte maga előtt a por és szemét átalakulását, s bámulattal nézte a színes könyveket, melyekben a betűket a könyv írta. Elővett egy papírt, s felírta, hogy: POR+SZEMÉT+HATALMAS VÉLETLEN=PADLÓSZŐNYEG, FÜGGÖNY stb. Ahogy az egyenletet át-meg átnézte, egyre jobban csodálkozott a fantasztikus véletlenen. De akkor esett csak ámulatba igazán, amikor íróasztalán észrevett egy terráriumot, s benne egy teknősbékát. Hihetetlen véletlen! Élet jött létre teljesen véletlenül! S a HATALMAS VÉLETLEN-t gyorsan átjavította EXAVÉLETLEN-re. Csodálattal, s egyúttal büszkén nézett az egyenletre. Az ő találmánya, a saját elmélete, s milyen bámulatba ejtő! Valóban elgondolkodtató, hiszen ha egy almát nem eszünk meg, hanem meghagyjuk, akkor az előbb utóbb romlásnak indul, s a Napunk is egyszer csak nem lesz, hogy jönnek hát létre a magárahagyott szobában a tárgyak meg az élet?
Hirtelen kopogtattak. Kinyílt az ajtó, s belépett rajta a nagymama. Pistike agyában felvillant szülei mosolya, s szörnyű sejtelme támadt: lehet, hogy az egész csak egy meglepetés volt?! Hát a mamára nem gondolt, róla elfeledkezett! Csak nézett a nagyira, majd a szobára, s legvégül a művére. Gyorsan felkapta a papírt, magához ölelte, s sírva, dühösen ezt kiáltotta, hogy “MAMA, TE NEM VAGY! MAMA, TE NEM LÉTEZEL!”
Valóban Pistike elmélete az igaz, de hogy jön ide a mamája? Maradjunk a ténynél, miszerint Pistike elméletével megszületett az igazság…vagy a leghihetetlenebb mese? Most már inkább az utóbbi tűnik valószínűbbnek, s ez a mese, melyben senki nem kívánt semmit, mégis a semmiből létrejött minden, és már évek óta a toplista legtetején áll! Ja, majdnem elfelejtettem: Pistike elmélete kiegészült az évmilliókkal, mely alatt lassan, szépen kifejlődött az ember, s mellyel talán hihetőbbé válna a mese. Sajnos újabb hiba csúszott be, ugyanis az átmeneti fajok, pl.: a félig tehén-félig ló jól elbújtak. Az évmilliók során keletkezett maradványok közt igazán lehetne egy-két darab! Tudósaink a majmoktól származtatják az embert, vagy majmokká tették? És a megfoghatatlan dolgok, a gondolat, lelkiismeret, a szeretet stb. ugyan honnan erednek? Andersen meséi igazán elbújhatnak e mellett! Ez egy olyan mese, amit el is hisznek, s tényként kezelnek, s épphogy csak oda nem írják a végére, hogy aki nem hiszi, az se járjon utána. Mégis a primitív istenhívőknek lenne igazuk, akik egyszerűen egy örök teremtőben hisznek? Jaj, ne! Szorítsuk magunkhoz a meséskönyvünket, és kiabáljuk sírva, dühödten, hogy “ISTEN, TE NEM VAGY! ISTEN, TE NEM LÉTEZEL!”
Kriszt Barnabás