|
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Más tollából...
David Wilkerson: Pünkösd – Krisztus nélkül
“Pünkösd Krisztus nélkül” – Krisztus idegenné válik-e a körünkben? A következő prófécia 75 évvel ezelőtt hangzott el az Azusa Street-i ama pünkösdi ébredés helyén. A Krisztus nélküli pünkösd veszélyeire figyelmeztet bennünket. J. Bertlman szemtanúja volt a Szentlélek kitöltetésének 1907-ben az Azusa Streeten. Őt úgy említik, mint Azusa Street-i ébredés krónikását. Ezelőtt 75 évvel ezelőtt egy traktátust írt, melyben figyelmeztet a Krisztus nélküli pünkösd veszélyeire. Ebben így ír: “Ne ragaszkodj egy tanhoz, nem kereshetünk egy élményt, – csak Krisztusban. Nagyon sokan azért keresik az erőt, hogy csodákat tehessenek, hogy magukra hívják a figyelmet, és az emberek csodálatát, és így megrabolja Krisztust az Ő dicsőségétől, és testi módon dicsekednek. Amire most a legnagyobb szükség van, az hogy minél többen legyenek a szelíd, alázatos és alacsony sorsú Jézus követői. A vallásos lelkesedés könnyen elharapódzik és az emberies, kérkedő, vallásos lelkület uralkodik el. Minekünk Krisztushoz kell ragaszkodnunk!
Minden munka, amely a Szentlelket vagy az ajándékokat jobban magasztalja, mint Jézust, fanatizmusban fog végződni. Mindaz, ami arra indít bennünket, hogy Jézust magasztaljuk és szeressük, helyes és biztonságos, de a fordítottja mindent tönkretesz. A Szentlélek egy nagy világosság, egy erő, fény, aki mindig Jézusra összpontosul, Jézusra van fókuszálva, és Őt mutatja be nekünk. Ahol a Szentlélek valóságosan uralkodik, ott Jézust kiáltják ki FŐ-nek, és a Szentlelket végrehajtónak, közreműködőnek.”
Más helyütt Bertlman testvér így figyelmeztet bennünket: “A kísértés úgy tűnik afelé irányul, hogy üres megnyilvánulásukat keresünk. Ehhez nincs szükség semmilyen keresztre vagy halálra, önmagunk meghalására. Ezért népszerű. Mi nem helyezhetjük az erőt, az ajándékokat, a Szentlelket, vagy bármit Jézus elé! Minden olyan munka, amely akár a Szentlelket is az Úr Jézus Krisztus fölé helyezi, az a tévelygés és a fanatizmus zátonya felé halad. Nagyon erősnek tűnik annak a veszélye, hogy szem elől tévesztjük azt a tényt, hogy Jézus minden mindenekben. A mi figyelmünk központjában a Golgotán elvégzett munkának, az engesztelésnek kell mindig állnia. A Szentlélek soha nem fogja figyelmünket elvonni Krisztusról úgy, hogy saját magára vonja, hanem sokkal teljesebb módon mutat rá Jézusra, teljesebb módon mutatja be nekünk Jézust. Abban a veszélyben forgunk, hogy elsiklik tekintetünk Jézusról, elveszítjük Őt, mint ahogy a szülei elvesztették Őt a templomban azáltal, hogy a Szentlelket és az Ő ajándékait magasztaljuk, és arról beszélünk. Mindig Jézusnak kell mindennek a középpontjának lenni!” Eddig az idézet.
Nem eresztettem el a fülem mellett Bertlman testvérnek az intéseit. A Krisztus-nélküli pünkösd veszélyei nagyon valóságosak ma. Sőt azt mondom nektek, hogy lehetséges az, hogy Szentlélekkel betelt emberek egy helyen összejönnek, dicsőítik az Urat és felemelik kezüket – és mégis, Krisztus, mintegy “idegen”-ként kényszerül járkálni közöttük. Jézus azt mondta: “Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük!” – de sajnos, mint egy idegen... Nem vesznek tudomást Róla, nem ismerik fel még azok sem, akik az Ő nevében jönnek össze. A zsidók minden szombaton összejöttek a zsinagógában, hogy az Ő nevéről beszéljenek, és az Ő eljöveteléről prófétáljanak, és dicsőítették az Atya nevét, aki megígérte, hogy Őt elküldi. Félelemmel és tisztelettel ejtették ki a Messiás nevét... És azután, amikor eljött és közöttük járt, – nem ismerték föl, idegen volt számukra. Krisztus, mint “idegen” egy Szentlélekkel betelt gyülekezet kellős közepén?!... Idegen azok között, aki az Ő nevét mondják mindig; akik imádják az Atyát, aki elküldte Őt! Idegen azok között, akik hozsannákat énekelnek és így hívják Őt: “Uram, Uram!” Igen! Abszolút: igen! Ez nemcsak, hogy lehetséges, hanem ez ma is “megtörténik!” Isten választott népe! Hadd mutassak meg néked három módot, ami által Krisztust idegenné tettük saját körünkben. Bárcsak a Szentlélek venné el a mi lelki vakságunkat, hogy megláthassuk Őt újra Annak, aki: “Mindenek Urának!”
Első: Krisztus idegenné válik, amikor a Szentlelket fölébe helyezzük.
Krisztusnak és egyedül Krisztusnak kell az imádatunk középpontjában lenni. Mert “Ő a Feje a Testnek, az Egyháznak, aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség.” (Kol. 4, 8-9) “Hogy mindenben Ő legyen az első!” Ez az! Minden és mindenek felett, Őt kell a legjobban tisztelni és Őróla kell beszélni. Első helyen kell lennie mindenben. Így tehát a Szentlelket sem emelhetjük fel magasabbra Jézus Nevénél. A felháznak sohasem szabad árnyékba borítania a keresztet. Nem gondolhatunk Krisztusra úgy, mint akinek egyszerűen az lett volna a dolga, hogy elküldje a Szentlelket. Más szavakkal: Köszönöm Jézus, hogy valaki jobbat küldtél magad helyett... Krisztus azért küldte el a Szentlelket, hogy az Ő saját teljességét megnyilatkoztassa mibennünk. Amikor a Szentlélek válik a figyelmünk középpontjává, akkor a gyülekezet “fókuszon” kívülre kerül. A Szentlélek leszállt Jézusra, amikor a Jordán vízéből kijött a bemerítkezéskor, és azt mondta Róla, hogy “Ez Isten szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik.” A Szentlélek testi formában, mint galamb leszállt, de a fókuszban, a középpontban Isten Báránya állt, aki elveszi a világ bűneit! Nem a “galamb”, hanem a “Bárány”! Krisztus beszélt az Ő tanítványainak az eljövendő pünkösdről, amikor a Szentlelket kitölti, egyetlen egy cél érdekében: Az erőt azért adta, hogy Krisztus neve magasztaltassék! “Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok; és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig.” ( Csel. 1,8) Jézus világosan megmutatta, hogy amikor a Szentlélek eljön, akkor nem magára fogja vonni a figyelmet, hanem Krisztus szavaira. Krisztust fogja magasztalni. “Amikor eljő amaz, az igazságnak a Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem Ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz és megjelenti néktek” (Jn 16.13-15). Jézus azt mondta, hogy Ő megmutatja majd néktek az én dicsőségemet, az én hatalmamat, az én országomat. Emlékezetetekbe idézi az én szavaimat. A Szentlélek elsődleges munkája nem a közösség, – bár Ő Krisztusban egybegyűjti a hívőket és eggyé is teszi. Nem egyszerűen azért van, hogy egy nem ismert nyelvet megtanítson nekünk; a Lélek azért jött, hogy Krisztust magasztalja. Hogy az egész emberiséget elvezesse arra az igazságra, hogy Krisztus az Úr. Nem elég azt mondani, hogy a Lélek közelhozott bennünket egymáshoz, ez nem elég; az kell, hogy Krisztushoz hozzon közelebb bennünket. A Lélek teljessége az Krisztus teljessége. Hogyha nincs benned egy emésztő szeretet Krisztus iránt, akkor nincs Szentlélek-keresztséged. Krisztus azért küldte a Szentlelket, hogy lángra gyújtsa a lelkünket az elveszett emberiségért, hogy kikényszerítsen bennünket az országutakra és a sövényekre, hogy a megtéretlen emberekhez szóljunk! Hogy felruházza a lusta életünket és késztessen arra, hogy az ő munkáját végezzük. Az áldott Szentlélek szomorkodni fog és végül eltávozik abban a pillanatban, amikor az emberek Őt Isten Fia fölé akarják emelni. Nem fogja engedni, hogy visszaéljenek az Ő erejével azok, akik csak Krisztus ajándékait akarják, és nem Krisztust, az Ajándékozót! Milyen az igaz Szentlelkes összejövetel? Olyan hely, ahol mindenki nyelveken szól? Vagy hely, ahol az emberek meggyógyulnak? A szentek ugrálnak örömükben? Ahol a szentek prófétálnak? Több! Sokkal több ennél! Olyan hely ez, ahol Krisztust magasztalják; ahol az Ő szentsége átjárja lelkünket; ahol az emberek térdükre zuhannak az Ő szent trónja előtt, megtérve, megalázkodva, kiáltva: Szent! Szent! A Szentlélek vonzása a Krisztushoz visz közelebb; mélyebbre visz Krisztusba az Ő “Úr” voltának még jobban alárendel.
Második: Krisztus idegenné válik számunkra, mikor dicsérjük Őt, de nem könyörgünk Hozzá.
Mi egy olyan Krisztust dicsőítünk, akihez nem könyörgünk. Mi egy dicsérő néppé váltunk, de nem egy könyörgő néppé. Isten népe közül sokak számára az imakamra már csak a múlt egyik emléke. Miért kérjem én Istenemtől azt, amit Ő már megígért? Csak halljad meg az ígéreteket, és egyszerűen parancsold a szabadulást. Nekünk már nincs szükségünk annyira Krisztusra, sokkal inkább arra, amit Ő tehet értünk, azt akarjuk, hogy számunkra kibúvó legyen a fájdalom és a szenvedés alól. Azt szeretnénk, ha a nehézségeink eltűnnének. Ez annyira elfoglal bennünket, – hogy a fájdalomtól megmeneküljünk, – hogy elvesztjük a kereszt igazi jelentésének megértését. Visszautasítjuk a keresztet és a veszteséget és nincs “Gecsemánénk”! Nincsenek agóniában, halálküzdelemben töltött éjszakák, nem is ismerjük a szenvedő, vérző, feltámadott Krisztust. Akarjuk az Ő gyógyító erejét, akarjuk az Ő ígéreteit a bővölködő életről, az Ő védelmét. Akarunk még többet a földi javakból. Akarjuk azt a boldogságot, amit Ő ad. De mi valójában nem akarjuk Őt, egyedül! Az egyház ezelőtt a bűneit vallotta meg, most meg a jogait vallja meg... Hányan szolgálnánk Őt, ha Ő semmi mást nem ígérne nekünk, csak önmagát?! Semmi gyógyulást, semmi sikert, sem bővölködést, semmi világi áldást, semmi csodát, jelt!? Mi lenne, ha újra örömmel kellene vennünk azt, hogy minden javunkból kifosztanak bennünket; mi lenne, ha a nyugodt, biztonságos vitorlázás helyett hajótöréssel kellene szembenéznünk, kívül harcokkal és bent félelemmel? Mi lenne, ha fájdalommentes élet helyett kegyetlen csúfolódásokban, megkövezésben kellene részesülnünk? Ha vérünket ontanánk, kettéfűrészelnének? Mi lenne, ha a szép házaink, kocsiaink helyett sivatagban kellene bujkálnunk, báránybőrbe öltözve; és barlangokba, üregekbe elrejtőzködni? Mi lenne, ha bővölködés helyett kiszolgáltatottak és lesújtottak és zaklatottak lennénk? És az egyetlen “jó”, ami előttünk állna az csak Krisztus lenne? Isten népe közül csak nagyon-nagyon kevesen könyörögnek már. Annyira elfoglaltak, hogy Istenért dolgozzanak, hogy nincs idejük Vele beszélgetni... Különösen a lelki munkások válnak annyira elfoglaltakká Isten országának munkájában, hogy szinte nem is marad idejük könyörögni. Van idejük arra, hogy embereket látogassanak, hogy építkezzenek, hogy utazzanak, hogy üdülni menjenek, hogy összejöveteleket látogassanak, hogy sporttal üdítsék föl magukat, olvassanak, embereket lelkileg tanácsoljanak, – de nincs idejük arra, hogy könyörögjenek, imádkozzanak... Azok a szolgáló testvérek, akik nem imádkoznak, ügyintézővé válnak. Elmegy az idejük azzal, hogy szerződéseket írnak alá... Amikor elveszítjük a kapcsolatot Istennel, akkor elveszítjük a kapcsolatot az emberekkel is és az emberek szükségleteivel. Azok a prédikátorok, akik nem imádkoznak, azoknak az énjük elszabadul és ellenőrizhetetlen lesz. Akaratosak lesznek, izzadsággal helyettesítik a kenetet. Azok az evangélisták, akik nem imádkoznak, sztárokká, mesemondókká válnak. Hiányzik belőlük az alázatosság, úgy hogy érzelmi ráhatásokkal manipulálják a tömegeket. Nagyon sok pásztor úgy kiált: “Óh, Uram hogy találok egy olyan evangélistát, aki nem a pénzzel törődik, vagy nem ügyeket intéz, hanem olyat, aki le tudja hozni a mennyet, és Krisztust valósággá teszi! Én Istenem, adj nekem egy olyan imádkozó embert, aki az én gyülekezetemet térdre kényszeríti.” Igen, erre, a nemzedékre nézve áll, hogy Istennek olyan sok, tehetséggel megáldott embere van közöttünk, de olyan kevés van közöttük, akik megérintették Isten imában... A gyülekezetben még kevesebb imádkozás van. Száz százalékig amellett vagyok, hogy Amerikában vezessék be újra az imádkozást az iskolákban. De ez nem az igazi problémája az Istennek. Az Ő problémája az, hogy mi újra letérdeljünk a mi otthonainkban. Ő azt szeretné, hogyha az Ő választott népe letérdepelne imádkozni! Teljesen képmutató vagy, hogyha harcolsz azért, hogy az iskolákba vezessék be a újra az imádkozást és te elhanyagolod a titkos kamrában való imádkozást! Szoktál könyörögni? Igen – mondod – amikor szükségünk van valamire. Megvan rá a szép kis formulánk: “Jézus nevében!” Erre van szükségünk csupán, hogy Jézus aláírásával hitelesítse a csekkeket, amiket benyújtunk az Atyának. Belefáradtam abba, hogy azt hallom, hogy az emberek állandóan ezt hangoztatják: Mi egy elfoglalt korban élünk, nincs időnk imádkozni. Szeretnék, de nincs időm! Nem! Nem időd nincs, – vágyad nincs!! Mi kerítünk időt arra, amit igazán szeretnénk megtenni. Nézzünk mi csak a mi keresztyén fiataljainkra: órákat töltenek zenehallgatással, űrhajós társasjátékokkal, – unatkozva, nyugtalanul, tevékenységet keresve. De a könyörgésre nincs idő! Jézus számára nincs idő! Óh Istenem, valahogy, valami módon kényszerítsd térdre ezt az új nemzedéket! Nemcsak a “Miatyánk...”, hanem a nap közösség Krisztussal! A mi Megváltónk, aki megszámlálhatatlan sok világegyetem fölött uralkodik, törődik és gondoskodik rólunk, Neki megvan az ideje, hogy imádkozzon teérted! Ő időt szakít arra, hogy könyörögjön és közbenjárjon érted Isten trónja előtt... (Zsid. 7,25) És te azt mondod, hogy neked nincs időd arra, hogy Hozzá imádkozzál? Mi lázasan munkálkodunk egy olyan Krisztusért, akiről nem veszünk tudomást. Mi hajlandók vagyunk akárhova elmenni, akármit megtenni az Ő nevében... De nem könyörgünk! Éneklünk a kórusban, meglátogatjuk a betegeket és börtönöket, – de nem könyörgünk! Beszélgetünk, és lelkileg gondozzuk a lelkileg gyenge és szükségben lévő embereket. Egész éjjel fennmaradunk, hogy egyik barátunkkal beszélgessünk, hogy megvigasztaljuk és erősítsük, – de nem könyörgünk! Mi kiállunk a megvesztegetés ellen, keresztes háborút hirdetünk az erkölcsösségért, kiállunk a nukleáris fegyverkezés ellen, – de nem könyörgünk! Még inkább azért nem imádkozunk, mert nem hiszünk igazán, hogy “működik”, hogy “beválik”! Az imádkozás, a könyörgés egy véres csatatér! Itt lehet győzelmet aratni, itt van a hely, ahol meghalhatok magamnak! Egy olyan hely, ahol a Szent Isten napvilágra hozza a titkos bűnt. Ne csodálkozz azon, hogy a Sátán megpróbál megakadályozni abban, hogy imádkozzál. Egy imádkozó ember megreszketteti az egész poklot! Az az ember attól fogva ki lesz “pécézve”, mert a Sátán tudja, hogy az imádság az a hatalom, amely széttiporja az ő országát. A Sátán nem fél az erőre éhező szentektől, de megremeg, hogyha egy könyörög, imádkozó szentet hall!
Harmadik: Krisztus idegenné válik közöttünk, amikor jobban vágyunk az Ő erejére, mint tisztaságára.
Egy angol testvér, a Pünkösdi Imaliga igazgatója egyszer felszólította gyülekezetét, hogy döntsenek az erő, illetve a tisztaság között. Azt mondta, hogy azok, akik az erőt akarják, sorakozzanak fel a jobb kezem felől azok, akik a tisztaságot, azok a balkezem felől. A gyülekezet 10:1 arányban az erő mellett állt ki... A cselekedetek könyvében a pünkösd leginkább a tisztaságnak és nem az erőnek volt szinonimája. Péter így mondta el a jeruzsálemi véneknek, amit Isten Kornéliusz házában tett: “Isten adta nékik a Szentlelket, miként nékünk is; és semmi különbséget nem tett miköztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.” (Csel. 15, 8-9) Milyen az Isten embere, akinek ereje van? Az, aki meg tudja gyógyítani a betegeket vagy feltámasztja a halottakat? Az aki a legjobban tud nyelveken imádkozni és prófétálni? Az, aki a legtöbb embert vonzza magához, és a legnagyobb gyülekezeti épületet emeli? NEM! Az, akinél az erő van, az, akinél a tisztaság van! “Az igazak pedig, mint ifjú oroszlán. bátrak!” (Péld. 28, 1b) Malakiás próféta megjövendölt egy természetfeletti tisztítást, amely Isten házára jön. “ ...eljön az Ő templomába az Úr, akit ti kerestek és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; íme eljön, azt mondja a Seregek Ura! De kicsoda szenvedheti el az Ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az Ő megjelenésekor? Hiszen olyan Ő, mint az ötvösnek tüze és a ruhamosók lúgja! És ül, mint ötvös vagy ezüst-tisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt... ” (Mal. 3,1-3) Ez egy kettős prófécia. Beszél Krisztus eljöveteléről, de a második eljöveteléről is! Ő újra eljön, hirtelen, mint tolvaj az éjszakában, de ennekelőtte megtisztítja az egyházat. Nem vagyunk készek Krisztus eljövetelére. Vajon győzedelmeskedik-e az egyház? Kapzsiak, elválnak az emberek, nyomott kedélyűek, világiasak, az anyagi javakat és a sikert habzsolók, vitatkozók, langyosak, paráznák, házasságtörők, gazdagok, akik meggazdagodtak, és mindenük megvan, és nem veszik észre a lelki vakságukat és szegénységüket; szeretik a gyönyört, a pihenést és a szórakozást keresik; sport, politika és a hatalom foglalja le a beszélgetéseiket és gondolataikat. Ez az az egyház, amelyért Jézus visszajön? Olyanok ők, akik tele vannak félelemmel és aggodalommal, csak akkor nyugszanak meg, ha jó egészségük van, meg boldogságuk! Az én Bibliám azt mondja, hogy Ő egy győzelmes egyházért jön vissza. Egy olyan egyházért, amin nincs folt, szennyeződés vagy ránc! Egy olyan népért, amelynek szíve az odafelvaló dolgokra van irányítva! Egy olyan népért, amelynek a keze és a szíve is tiszta. Egy olyan népért, aki várják az Ő visszajövetelét. Egy olyan népért, akik új-jeruzsálemi gondolkodással bírnak.
A kérdés már nem így hangzik: hová jutok a hitemmel; milyen csodát fog Ő énérettem tenni? A kérdés most az: Hogyan állok meg az ítélet előtt? Ki állhat meg az Ő eljövetel előtt? A kérdés most már nem így hangzik: Hogy érzem magam? Hogyan lehetek boldogabb? Hogyan nyerhetem el azt, amire s szívem vágyik? A kérdés ez: Kibírom-e azt a pillanatot, mikor megállok Krisztus ítélőszéke előtt? Hogyan állhatnék meg, mikor annyira gondatlanul, annyira önzően éltem, annyira elhanyagoltam az Ő üdvösségét? A központi kérdésnek most már nem a világgal van dolga! A központi kérdés: Elhanyagoltam-e Krisztust ebben az éjféli órában? Ez a tisztítás a szószékről fog kiindulni. Megtisztítja Lévi fiait! Isten ezt azáltal fogja megtenni, hogy bekapcsolja a “fűtést”. ...Annyira forróvá teszi a dolgokat, annyira tüzessé, annyira intenzívvé, hogy Isten emberei térdre fognak kényszerülni. Ez a Szentlélek tüze. Ez az üldözés tüze. Ez a nagy megpróbáltatás, a nagy nyomorúság tüze. Azok a hihetetlen hajótörések, nevetségessé-tételek, pletykák, rágalmak, pénzügyi problémák tüze Ő mindent megráz, ami “meginoghat”! Ő megráz és felfordít, Ő megéget és megtisztít! Megtisztít!! Istennek egy embere sem bújhat ki a megtisztítás alól! Isten eltökélte: az összes mocskot és rozsdát leszedi rólunk. És a megtisztítás a szószékekről a padsorokba fog átterjedni. Készüljetek fel, szentek!! Isten kész arra, hogy minden bűnt, minden házasságtörést, minden ostobaságot a nyilvánosságra hozzon! A Szentlélek meg fog feddeni, meg fog ítélni bennünket a bűn tekintetében. Hogyan lehet játékokat játszadozni, amikor Isten a tégelybe tesz és meggyújtja a lángot? Akkor a te Szentlélek keresztséged, – legalább most – valamennyire lángolni fog. Malakiás ezt mondta: “Mert ímé eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja és megégeti őket az eljövendő nap...” (Mal. 4,1) Isten azt is megígérte, hogy lerontja az ellenség erősségeit. Ő egyszer és mindenkorra tudatni fogja az ördöggel és az egész világgal, hogy kinél van a hatalom.
Hogyha Isten nemsokára megteszi azt, amit az összes próféta megjövendölt; meg fogja tenni, akkor milyen dicsőséges jövő vár ránk. Megtisztított szolgálat, egy olyan egyház, amelyet Isten megtérésre és szentségre hív vissza. Egy megmosott, megtisztított nép, amely igazságban ajánlja fel a dicséret áldozatát. Ébredés a fiataljaink között, a kábítószer erősségei leromboltatnak. Ima zúgása, közbenjáró könyörgés, Istennek olyan népe, amely meg tudja különböztetni a szentet és a szentségtelent... Mindenütt Isten népe újra az Igéhez fordul. Egy kipróbált, megpróbált nép, amely újra kész arra, hogy Krisztus személyének szentelje egész életét.