|
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Németből...
Wesley Duewel: Isten dicsérete győzelmet ad!
Mindnyájunkat az a veszély fenyeget, hogy az imádságot elhanyagoljuk, és talán még nagyobb a veszélye annak, hogy az Isten dicsőítését is. Imaalkalmainkat új élettel, új önfeláldozással és új erővel tölthetnénk meg, ha valóban az Urat dicsőítenénk. Ha egyáltalán van valami, amivel le lehet mérni egy hívő “szellemi mércéjét”, az az imaélete és az “Isten dicsőítése”.
Isten arra vár, hogy meghallja gyermekei szavát. Örül a dicséretnek és az imádatnak. Nemcsak imádkozni VAGY Istent dicsérni kell, hanem mind a kettőt alkalmazni. A Biblia megköveteli tőlünk a folyamatos imádkozást (ez a hívő ember magatartása; a dicsőítés nemcsak szavakból áll, hanem életstílus), és eközben sok időt kell szánnunk az Isten dicsőítésére és magasztalására (Luk. 21:36; 1Thess. 5:17; Zsid. 13:15). Az ima és az Isten dicsőítése nem választható el egymástól. Az imádkozás és a dicséret olyan, mint a szárnyak, amelyek “a lelkünket a mennybe viszik”. Egyik sem hiányozhat.
Az Isten magasztalása a lélek gyönyörűsége. Ez talán a legmennyeibb aktivitás. Magasztalás, hálaadás, szeretet, imádat – ezek olyan életet adnak, aminek a kisugárzása hat másokra is.
A Szentlélek olyan keresztyén életen át világít, amely tele van dicsőítéssel. Isten megajándékoz egy olyan élettel, amelyik mindenkor örül, és minden dologban hálákat ad, és teljes szeretetet sugároz Isten és az emberek felé. (1Thess. 5:15-18; Róm. 5:5)
Az Isten dicsőítése megtölti az életet énekkel, a szívet örömmel és kedvességet kölcsönöz. Az Isten dicsőítése felöltöztet a menny szépségével, és mindenek előtt Istenünk tiszteletére szolgál.
Az Isten dicsőítése megnyitja az áldások kapuit!
“A szabadulást hívod kőfalaidnak és kapuidat dicsőségnek” (Ézs. 60:18). “Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat Neki, áldjátok az Ő nevét!” (Zsolt. 100: 4).
Nincs dicsőségesebb bemenetel az Isten jelenlétébe, mint az Isten dicsérete. Az Isten dicsőítése megnyitja a menny kapuját! Megnyitja az utat az imameghallgatáshoz. Igen, az Isten dicsőítése megnyitja az utat Isten szívéhez.
“Adjanak hálát az Úrnak az Ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, és áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az Ő cselekedeteit örvendezéssel!” (Zsolt. 107: 21-22)
Az istendicsőítés megtölti az életet a menny atmoszférájával.
Vannak idők, amikor nem olyan egyszerű az Urat dicsérni, de “annakokáért Őáltala vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az Ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét.” (Zsid. 13:15) Amikor elkezdjük Istent dicsérni, elkezdődik a nyugtalanság a szívünkben, és a lelkünk nyugtalansága ill. félelme úgy tűnik el, mint ahogyan a köd a napfényben.
Ha elkezdjük Istent dicsérni, megnövekszik lelkünkben az Istennek békessége. Ha elkezdjük Istent dicsérni, a szükség más fényben jelenik meg. Ha elkezdjük Istent dicsérni, a zúgolódás és a kritizálás szívünkben megszűnik; a “mennyei légzés” eltünteti a felhőket. Ha elkezdjük Istent dicsérni, akkor a Sátán menekül.
Az Isten dicsőítése megnyitja a szívünket Isten és munkája felé. Többet fogunk fel az Ő nagyságáról, dicsőségéről; a teremtés csodálatos dolgairól; a megváltás kimeríthetetlen nagyságáról és a Vele való megígért örök közösségről gondolkozni. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek lakozást vesz a szívünkben, és Istennek adja a jogot, hogy cselekedhessen. Isten dicsőítése felülemelkedik a Sátán triviális vádaskodásán. Az Isten dicsőítése a mi problémahegyeinkből gazdagon megáldott talajt készít.
Az Isten dicsőítés a sas látásmódját adja nekünk, és a hit szemével előre látjuk a győzelmet. Imáink megtelnek azzal a bizonyossággal, hogy Isten elég hatalmas arra, hogy kéréseink érdekében cselekszik. Megsokszorozza hitünket, a hit örömével és békéjével ajándékoz meg. Az Istendicsőítés betölt bennünket a Szentlélek erejével. Megváltoztat bennünket, és megváltoztatja a körülményeinket.
Az Isten dicsőítése fordulatot hoz az életünkbe!
Ha Istent dicsőítjük, akkor szívünkben győzelmet aratunk. Ha Istent dicsőítjük, megtapasztaljuk a menny erejét. Az Isten dicsőítése győzelmet hoz a harcokban és egy olyan fordulatot, hogy Ő az ellenséget megsemmisíti. Josafát idejében a harcban, amikor a király és a nép megalázták magukat és az Isten jelenlétét keresték, leszállt az Úrnak Lelke egy ismeretlen lévitára, aki a reménység üzenetét hirdette a népnek. Az izraeliták hittek Isten ígéretének, és a harcba énekesekkel vonultak úgy, hogy a sereg előtt énekeltek. “És amint elkezdték az éneklést és a dicséretet: az Úr ellenséget szerze...” (2Krón. 20:22). Amikor Izrael Istent dicsérte, leomlottak Jerikó falai. Amikor Pál és Silás imádkoztak és Istent dicsérték megnyílt a filippibeli börtön ajtaja. (ApCsel. 16:23-34). Ha elkezdjük az Urat dicsérni, akkor győzelmeket élünk át!
Ez az a titok, amelyet Dávidnak is meg kellett tanulnia, és nekünk is mindig és mindig tanulnunk kell ezt. Figyeljük meg Dávid bizonyságát: “Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!” (Zsolt. 34:2). “Az én nyelvem hirdetni fogja a te... dicsőségedet minden napon.” (Zsolt. 35:28). “Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsőségeddel.” (Zsolt. 71:8).
“Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit?” (Zsolt. 106:2) “Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet.. Az Úr Istennek nagy tetteivel járok csak a te igazságodról emlékezem” (Zsolt. 71:14.16). Megértjük-e most már, hogy miért volt Dávid Isten szíve szerint való férfiú? (ApCsel. 13:22).
Tegyük a mi életünket Istent dicsérő életté, és kezdjük el máris a mai napon ezt gyakorolni! Kezdjük azzal, hogy a szívünket megtöltjük Isten dicsőítésével, ott ahol éppen vagyunk. Kezdjük azzal a napunkat, hogy legelőször az Istent dicsérjük. Kezdjük azzal, hogy Istent dicsérjük, ha kétség, félelem, aggodalom tör ránk vagy akármilyen kísértés. Az Isten dicsőítése hitünket erővel tölti fel.
Az Istendicsőítés felruház bennünket a menny szépségével, és megnyitja az áldások kapuit. Az Isten dicsőítése Istennek adja a dicsőséget. “Dicsérd, én lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek, éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok.” (Zsolt. 146:1-2)
Németből fordította: Komoróczy Gábor