Magvető Tudjuk pedig, hogy azoknak,
AKIK ISTENT SZERETIK,
minden javukra van. Róma 8:28

 

Történelem...

 

1. PREHISZTORIKUS KOR

 

 

A valódi értelemben vett történelem kb. i.e. 3000 környékén kezdett kibontakozni, mind Egyiptomban, mind Mezopotámiában. De nagy a különbség.

 

EGYIPTOM

 

Egyiptomban a Nílus - ami hajózható folyó volt - összekötötte az egész területet. Ennek a mentén könnyen közlekedtek, így egységes birodalmat tudtak létrehozni. Menész fáraónak (Kr. e. 3000) sikerült egyesíteni a két országot: Alsó- (Nílus-delta) és Felső-Egyiptomot (Nílus völgy). (Az Alsó van felül, a Felső alul, mert a Nílus felfelé folyik a térképenJ) Egy-egy vízesésnél mindig meg kellett állni. Úgy mérték az egyiptomi birodalom terjedését, hogy hányadik vízesésig (katarakta) tart. Az egyiptomiak államuk alapítójának az I. dinasztia első királyát, Menészt tekintették. Az első és második dinasztia királyai a Théba melletti Alsó-Egyiptomba helyezték székhelyüket.  

 

Úgy képzelték, hogy az istenek együtt éltek az emberekkel, de a következő korban, mivel az emberek fellázadtak az istenek ellen, ezért Ozirisz elvonult az égbe, de ott hagyta a fiát, a fáraót. Ez az Óbirodalom kezdetéig, i.e. 23. századik tartott. Központi uralom volt Egyiptomban.

 

Óbirodalom (kb. Kr. e. 2700-2200) – PIRAMISOK KORA

 

A III-VI. dinasztiát foglalja magában. A piramisépítések kora (még nem ismerték a kereket sem!). A királyi sírhelyként épült sakkarai lépcsős piramist, a legkorábbi ilyen jellegű építményt, Imhotep építette. A IV. dinasztia idejéből valók: Kheópsz piramis, és a Khefrén királyt ábrázoló hatalmas szfinx. Az V-VI. dinasztia idejéből származó „írásos piramisok” falfeliratai arról tanúskodnak, hogy az egyiptomiak hittek a túlvilágban.

 

I. átmeneti kor (Kr. e. 2200-2000)

 

A következő öt dinasztia a hanyatlás jeleit mutatja. Az Óbirodalom végét a kormányzók (lekötelezettek: a fáraó földeket adományozott nekik) megerősödése jelentette. Ki merték mondani, hogy nem érdekli őket a fáraó. Fennmaradt írásokban van: „Kicsoda ez a fáraó?”. Kivívták a szabadságot, de nem tudtak vele élni. Egy fegyelmezett, központosított kultúra után a Nílus egyes részeit elmocsarasították, szétesett Egyiptom. Éhezés és nyomor következett.

 

Később a XI. dinasztiához tartozó erőskezű Intef és Mentuhotep uralkodása alatt sikerült ismét egy erős államot létrehozni a Théba mellett, s úgy tekintettek rá, mint az új kor hajnalára. (Ezeket a feljegyzéseket Maneton nevű udvari író teljes hiteleséggel örökítette meg.)

 

Középbirodalom (Kr. e. 2000-1780).

 

Erős központi kormányzás. XII-XIII. dinasztia.

Egyiptom gazdagodik:

A Középbirodalom az irodalmáról híres: „Szinuhe meséje”, „Hárfás éneke”

 

A XII. dinasztia hat királyának uralkodása alatt a hivatalnokok királyi iskolákban sajátították el az írás és olvasás tudományát. Bár a nép többsége szegénységben élt, nem volt lehetetlen bejutni a kormányzói apparátusba.

 

Ennek a vége nem a belső viszály volt, hanem az, hogy a 18. sz. közepén egy nép jött harci kocsikkal – Hikszosz uralom.

 

II. átmeneti kor (Kr.e. 1780-1546)

 

A gyenge XIII. és XIV. dinasztia a hikszoszok és amoriták uralmának adott teret.

 

A hikszoszok eredményessége:

 

Ez már 300 évvel Ábrahám után van (Ábrahám 21-18. századik.)!

 

Nem az egészet szállják meg, hanem megtörik az egyiptomi uralmat, befészkelik magukat a Nílus deltájába. Alapítanak egy fővárost Avarisz néven. 200 éves uralkodás. 1580-ban XVII. dinasztia thébai királyai űzik ki őket.

 

Megalapítják az ún. Újbirodalmat (XVIII-XX. dinasztia). (Kr.e. 1546-1085)

 

Újbirodalom a hódításairól, katonai sikereiről nevezetes.

 

Az Újbirodalomban a fáraójának a legnagyobb kihívása az volt, hogy a Hikszoszoknak az emlékét is eltöröljék. Emiatt számos hadjáratot vezettek északra, Palesztinába. A Levantének (Egyiptom-Eufrátesz közötti rész, Izrael öröksége) az volt a szerepe, hogy ütközőállamot képezzen Egyiptom és a Mezopotámiában éppen aktuálisan uralkodó birodalom között. Egyik sem a saját területén vívta a csatákat. A huzavona azért ment, hogy a határ Egyiptom és Mezopotámia között hol legyen. Egyiptom határa egészen Büblosznál volt, fenn. 1500-1450-ig uralkodó III. Tutmosis volt az, aki számos hadjáratot vezetett ebbe a tartományba, és sikerült neki kiirtani a Hikszoszok emlékét. Később már nem is a Hikszoszok ellen vezette a hadjáratot, hanem a Mezopotámiai birodalomban, konkrétan Mitanni ellen.

 

Az Újbirodalom válsága az Ammon papság megerősödéséből következett be.  

 

 

Egészen a francia forradalomig az állami és az egyházi hatalom kéz a kézben járt. Az egyháznak szüksége volt az államra, azért hogy a konkurenseket kitúrja, az államnak pedig szüksége volt az egyházra, hogy Istentől eredeztesse az ő hatalmát.

Kellett a fáraóknak is, hogy az Ammonnak a papságával magukat alátámasszák. Viszont a papoknak ezzel egyre nagyobb lett a hatalmuk. Már a fáraó hatalmával vetekedett az övéké, ezért a fáraók elkezdték az Újbirodalom idején Ammontól eredeztetni magukat. Ez odáig vezetett, hogy IV. Amenhotep uralkodó (1370-1350) kitalálta, hogy végez az Ammon papsággal. Hogy lehet egy papsággal a legjobban végezni? Kitalálta, hogy Ammon (Napisten) nincs is. Ő kitalált egy új istent, akit Atonnak (Napkorong istene) hívtak. Ez önmagában nem nagy újítás, az igazán nagy az, hogy azt mondta, semmilyen más isten nincs. Ezzel bevezetett Egyiptomban egy monoteizmust. Az istent elnevezte tehát Atonnak, s a saját nevét is átváltoztatta Ehnatonra (Aton dicsfénye?). Már egy korábban megépített nagy víztároló mellett, amit ammarnai víztárolónak hívtak kiépített egy teljesen új fővárost: Ahetatont. Az egész belpolitikát megpróbálta átszervezni.

 

Nagy művészi reformok jártak ezzel a vallási reformmal együtt. Eddig magasztos ábrázolás volt. Ehnaton egy realista művészetet vezetett be, pedig csúnya ember volt (hosszú nyak, görbe hát, nagy orr), de így is ábrázoltatta magát. A költészetre is nagyon jelentősen hatott. Sok himnuszt írt a Naphoz.  

 

Az egyik himnuszának pár mondata szó szerint benne van a Bibliában, a 19. Zsoltárban, 5-6-7. vers.:

„…A napnak csinált bennök sátrat.

Olyan ez mint egy vőlegény aki az ő ágyasházából jön ki; örvend, mint egy hős, hogy futhatja a pályát.

Kijövetele az ég egyik szélétől s forgása a másik széléig; és nincs semmi, ami elrejtőzhetnék hevétől.”

 

Ehnatonnak a zsoltára ennél hosszabb volt, ez csak egy idézet belőle. Felmerül bennük a kérdés, hogy kerül a zsoltáraink közé? A magyarázat nem nehéz, meg kell nézni az egész zsoltárt. A 19. zsolt. a különféle Istenről való kijelentésekről beszélt, a legelső az Istenről való általános kijelentést, amit bárki megtudhat Istenről. Róma 1-ben van arról szó, hogy Istennek a hatalmát az Ő teremtményeiből meg lehet ismerni. Ezt mondja el a zsoltáros is, és utána lehozza az Ehnaton-féle zsoltár. Hogy tessék megnézni, itt volt ez a pogány Ehnaton, aki mégis rájött ezekre a dolgokra. Meglátta, hogy Isten mennyire hatalmas. A 19. zsoltár tovább megy utána arra, hogy az Úrnak a törvénye milyen csodálatos – Istennek kijelentett Igéje. Utána ki veheti észre a tévedéseket, majd tartsd távol magad a te szolgádtól, és Istentől való személyes kijelentésről beszél. Tehát az Ehnaton-féle csak szemléltetőeszközként van benne, nem pedig arról van szó, hogy a zsoltár írója lekoppintotta egy pogány istennek a dicséretét!

Mivel kizárólag a belpolitikával foglalkozott, a külpolitikára nem volt ereje. Ezért Egyiptom határa visszaszorult egészen a deltáig. Ennek következménye az lett, hogy a palesztinai városállamok, elkezdték bombázni a leveleikkel (agyagtáblák), amik megmaradtak, úgy hívják őket, hogy ammarnai-levelek, kb. 20 ezer. Arról számolnak be, hogy az ún. hapiruk állandóan zaklatják őket, kérik a fáraót, hogy küldjön segítséget.  

 

A Hapiru ill. a héber hangzásilag elég közel áll egymáshoz, különösen sémi nyelveken. Felmerül, hogy ezek a Hapiruk nem-e a zsidók voltak? A korábbi exodus időponttal ez éppen belefér Józsué idejébe. Ezek a városi uralkodók, akiket sorban kivégeznek a zsidók, írják a leveleket, hogy tessék jönni segíteni. Ez elég kézenfekvő. Schultz is ezt az elméletet képviseli, szemben majdnem mindenki mással.

 

Ehnaton reformja nem tart sokáig. Halála után nagyon gyorsan – a veje került trónara: Tutanhammon -, tehát visszavette az ammon nevet. Ehnatonnak még a nevét is kivésték, nemcsak hogy a képét, csoda, hogy fennmaradt valami róla.

 

Horenheb tábornok helyreállítja a rendet és megalakul a XIX. dinasztia, amelyben a legnagyobb uralkodó a 3. volt, II. Ramszesz, aki nagy csatákat vívott, főleg az új hettita birodalommal.

 

MEZOPOTÁMIA

 

Ázsiában tőlük származik az első klasszikus nyelv, beszélt nyelvként Kr. e. 1800-ig létezett. A sumér írás eredetét homály fedi.

 

Civilizációs formája: városállamok. Ezek terjesztették ki a hatalmukat. Ez a sumér civilizáció. Volt néhány fővárosa: Ur, Kis, Lagas, Larsza, Nippur stb. A városállamok miatt nem jöhetett létre egységes civilizáció. A városállamban, mindenki egyenlő volt, kivéve a Lugal (polgári király), Enszi (főpap társ). Kezdetben a vallásos személy volt a tekintélyesebb. Amiért jó volt itt élni, az a „kommunizmus”. Termeltek, közös helyre hordták, innen osztották szét.

 

Jellegzetesség: a város a város istenének, védőszentjének leképződéseként képzelték el. Amelyik isten tekintélyes, annak a városa is tekintélyes.

 

Mezopotámia kultúrája, vallása olyan volt, mint Kánaánnak a vallása. Később 6. sz.-ban megtalálták Babilóniában egy palotát, aminek volt egy Istár kapuja. Ez ugyanaz, mint a kánaáni világban Astarót.

 

A sumérok a fémfeldolgozásban, az arany, ékszer és ötvösművészetben mindenkin túltettek. Harci kocsikat használtak a csatában a dárdavetéshez.  (A Nagy Sándor által évszázadokkal később oly eredményesen felhasznált falanx a suméroknál már ismeretes volt.) A fejlett mezőgazdasággal és kiterjesztett kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező sumér civilizáció a társadalmi szervezettség igen magas fokára jutott el Kr. e. 2400 körül. Utolsó nagy királyuk -Lugalzaggisi – a sumérok hatalmát egészen a Földközi-tengerig kiterjesztette.

 

Közben a sémita népek közül az akkádok alapítottak várost Akkád néven az Eufrátesz partján Urtól északra. I. Szargon legyőzte a sumérokat és egyesítette a birodalmat, létrehozta az Akkád Birodalmat. A beözönlő hegyi népek, köztük a gutiak betörése Kr. e. 2080 körül vetett véget az akkádok uralmának. Kb. egy évszázadon keresztül tartották megszállva Babilóniát. Erek sumér király törte meg a gutiak hatalmát, ezzel előkészítve az útját a sumér kultúra ismételt felvirágzásának. Az e korszak után bekövetkezett hanyatlás ismét a régi városállamok rendszerének megerősödéséhez vezetett. Ez lehetővé tette a nyugatról jövő sémi nép, az amoriták folyamatos térhódítását Mezopotámiában. Zimri-lim Kr. e. 1750 körül kiterjesztette hatalmát az Eufrátesz középső részétől egészen Kánaánig. Székhelye Mari volt.  

 

Nagyszabású királyi palotát épített, közel 300 teremmel, vagy tízholdnyi területen. Ennek feltárása során az archeológusok kb. 20 ezer ékírásos táblát találtak.

A Babilont várossá formáló, azt gazdasági hatalommá felvirágoztató Hamurabbinak Kr. e. 1700 körül sikerült Mari városát bevennie. Legnagyobb érdeme egy törvény-gyűjtemény megalkotása volt. Utódai fokozatosan behódoltak a terjeszkedő kasszitáknak, akik Kr. e. 1500 körül leigázták Babilont.

 

KÁNAÁN

 

Kánaán névvel jelölik a délen Gázával és északon Hámáttal behatárolható területet, a Földközi-tenger keleti partvidékén.

 

A görögök a Kr. e. első évezredben élénk kereskedelmet folytattak ezen a vidéken is. Írásaikban az itt lakó népet főníciaiaknak nevezik, amely a görögben bíbor megjelölésére használt szóból nyerte az eredetét. Kr. e. 15. századik visszamenően Kánaán név alatt általában azt az egyiptomi tartományt, vagy főníciai tengerpartot értették, amely a bíborgyártás központja volt. Később Szíria vagy Palesztina névvel illették ezt a területet.

 

Kánaán természetes hidat képez Egyiptom és Mezopotámia között. Különféle népcsoportok lakták. Egyes városai (Jerikó, Dótán) már az ősatyák kora előtt is népesek voltak. Jóval Kr. e. 1500 előtt a kaftórok telepedtek le a tengerparti síkságon. A bevándorlók között említendők a hettiták, akik északról jöttek, és már bennszülötteknek számítottak, amikor Ábrahám megvásárolta tőlük a makpélai barlangot (1 Móz. 23).

 

A Mózes első könyvében említett népekről keveset tudunk. A kánaánita megjelölés, minden valószínség szerint, magában foglalja a patriarchák idejében itt élt valamennyi népet.

Vissza a főoldalra