![]() |
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Torinói
lepel
- Egy lenvászonból, gyapjúból készült 4,5 x1m-es halotti lepel. Torinóban őrizték a leplet. A lepel egy része a tűz martaléka lett.
- Keresztrefeszített ember leple – Jézus Krisztusé-e vagy nem?
- Kormeghatározás eltérő
-
Temetési szokás
A szemére halotti obolust tettek. Ezt a zsidók ezt nem használták. Sok mindent átvesznek a szomszéd népektől, de ami nem változik az a temetkezési szokások ill. a hitvilág. Ez a régészetben alapszabály. A Biblia szerint Jézust a zsidó szokások szerint temették el.
Egy
nép nagyon ragaszkodik a hitvilágához!
Az evangéliumok szerint:
„Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét. Eljöve pedig Nikodémus is (a ki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.
Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen pedig, a hol megfeszítteték, vala egy kert, és a kertben egy új sír, a melybe még senki sem helyheztetett vala. A zsidók péntekje miatt azért, mivelhogy az a sír közel vala, abba helyhezteték Jézust.” (Ján 19:38-42)
„Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, a mely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.” (Ján. 20,6-7)
![]() |
![]() |
-
Torinói lepel – egybe lepel! Megkenték a halottat, begöngyölgeték azt lepedőkbe (többes szám), a kezeket és a lábakat egy lepedőbe tekerik, s a fejre egy külön keszkendőt használtak. Jézusnak meg két lepedője volt az Írások szerint. Lázárnál is 2 lepel volt. – ez volt a szokás. „És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki! És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.” (Ján. 11,43-44)
- Az tény, hogy ez egy keresztrefeszített ember leple, ember vér van rajta, rengeteg virágpor is van rajta. - A lepel negatív képe nagyon hasonlít Krisztus arcára, látszanak a vér nyomai, és a korbácsolás nyomai - A korbácsolás humánus okból vezették be, hogy hamarább meghaljon az illető
|
(Forrás:Kazettáról lejegyezve Nagy Viktória régész előadásából)