|
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Ruth
könyve
Írásmagyarázat
2004.01.27. 19:04
Címe és helye a kánonban
A héber Bibliában a kánon 3. részében kapott helyet, az Írások (Kötubim)
csoportjában. Az öt ünnepi tekercs (Mögillót) sorában a második (Énekek
éneke, Ruth, Jeremiás siralmai, Prédikátor, Eszter). Az i. sz. III–VI. században
kialakult liturgikus hagyomány szerint pünkösdkor, az aratás ünnepén (Siván
hónapban, III. hó 6-án) olvasták föl a közösség előtt, mert a könyv döntő
cselekménye az árpa- és búzaaratás idején játszódik. A Septuagintában a
Bírák könyve után illesztik be, mivel cselekménye abból az időből való.
A Vulgata és a nemzeti nyelvű Biblia-fordítások a Septuaginta besorolását
veszik át.
Szerzője, műfaja és témája
A zsidó Talmud és a korábbi keresztény hagyomány szerint: Sámuel.
A történetkritikai szemlélet alapján álló teológusok hol Dávid–Salamon
korára, hol jóval későbbre, Ezsdrás–Nehémiási korára teszik, összefüggésbe
hozzák az Ezsdrás 10. fejezetében foglaltakkal, mintegy „ellenműnek”
tekintik ezzel szemben, a könyvben szereplő zsidó–moábita házasságra
hivatkozva. Más, ún. konzervatív keresztény vélemények szerint a Sámuel
által alapított prófétaiskolákhoz tartozó ismeretlen szerző műve Ruth könyve.
Ruth könyve rövid elbeszélés (novella), amelyet Goethe a világirodalom
egyik legfigyelemreméltóbb alkotásának tartott. Természetes tömörség,
gyengédség, az isteni törvények betöltésének, a megváltás utáni vágyakozásnak
a finom érzékeltetése jellemzi a művet. Mint egész könyvet kitöltő, összefüggő
elbeszélés, Jónás könyve hasonlítható hozzá. Stílusában egyedülálló
bibliai irat, s az egyszerű történetet többszólamúvá teszi a benne megérintett
életelemek jelzésszerű, mégis árnyalt felhangzása. Ilyen témák
sorakoznak egymás után, a többszöri olvasás és értékelés számára: a
kivándorlás, a családi csapások, a szegénység-gazdagság, az idősebb
korban kötött házasság (különlegesen a levirátus, a sógorházasság) kérdése,
valamint korai előremutatásként Jézus Krisztus nemzetségtáblázata (vö. Mát
1,5).
A könyv kánonba kerülését sem csupán egyetlen szempont magyarázhatja. Éppúgy
szól Isten megváltásáról (otthont, házasságot, családot teremtve), mint
a hit győzelmes kifejlődéséről, a törvény betöltéséről a hétköznapokban,
a szegénységben tanúsított gazdag jellemről, a felelősségteljes cselekvésről
stb.
A könyvben szereplők nevei „beszédesek” (ebből néhányan azt a következtetést
vonták le – alaptalanul –, hogy az elbeszélés eredeti formáját átdolgozták,
és akkor adták ezeket a neveket), vagyis szinte mindegyiknek lefordítható a
jelentése:
Elimélek, az apa – „Istenem király”
Naómi, az anya – „édesség, kedvesség, boldogságom”
(Mára – 1,20–21 – „keserűség”, vö. 2Móz 15,23)
Mahlon, fiúgyermekük – „gyengeség”
Kiljon, fiúgyermekük – „tünékenység, sorvadás”
Ruth, Mahlon felesége – „segítőtárs, társnő”
Orpa, Kiljon felesége – „makacs, dacos”
Boáz – „erő, erő van benne”
Obed – „szolga”
Ruth könyve 84 verséből 59 tartalmaz párbeszédet (70 százalék), miáltal
a szereplők lelkületébe és jellemébe pillanthatunk be.
Cselekmény és szerkezet
A könyv a történetiség igényével lép fel: „És lőn azon napokban,
amikor a bírák bíráskodtak, éhség lőn a földön.” (1,1/a) Ez az időbeli
eligazítás az i. e. XIII–XII. század fordulójára utal. Egy család
Betlehemből Moáb földjére vándorol, hogy megélhetésre találjon. (Moáb földje
Betlehemtől kb. 70–80 kilométernyire, a Holt-tengertől keletre, az Arnon és
Zered folyók között terül el, Mózes könyveiből már jól ismert terület.
A moábiták Ábrahám unokaöccsétől, Lóttól származtak az ammonitákkal
együtt,
a Sodoma és Gomora pusztulása utáni vérfertőző nászból, vö. 1Móz
19,30–38.) Az idegen földön a család két fiúgyermeke moábita lányokat
vett feleségül. Közel tízévnyi ott-tartózkodás közben azonban csapások
sújtják őket. Előbb Elimélek, az apa, majd a két fiú, Mahlon és Kiljon
is meghal. Naómi, az özvegy magára marad két gyermektelen menyével, Orpával
és Ruthtal.
Naómi elhatározza, hogy hazatér ősei földjére. Menyeit kétszer-háromszor
is kérleli: maradjanak szülőföldjükön, hátha újabb házasságot köthetnek.
Ő maga semmit sem tud ígérni, még ha újabb gyermekeket szülhetne is, ebből
a családból már a fiatal özvegyek aligha házasodhatnak; vélhetőleg Naómi
az Izráelben érvényes, számukra kedvezőtlen levirátusi helyzetet1 is eléjük
tárta. Orpa útközben, a másodszori unszolást követően búcsút vesz anyósától,
Ruth azonban kitart mellette. Nemcsak menyeként, hanem élete végéig
gondviselőjeként ajánlkozik. Annyira megszerette Naómit, hogy kész egész
további sorsát anyósa életének alárendelni.
A többedmagával eltávozott és elárvultan hazaérkező Naómi megdöbbenést
vált ki Betlehemben. Az árpaaratás idején járunk (ez a mi március-áprilisunknak
megfelelő időszak). A megélhetés gondjaival küzdő két asszony azonban nem
hagyja el magát. Kapcsolatuk bensőségességére jellemző, hogy Ruth az idősebb,
tapasztaltabb asszonyt kérdezi: „Hadd menjek, kérlek, a mezőre, hogy kalászokat
szedegessek az után, akinek szemei előtt kedvességet találok.” (2,2) Ruth
kérése és Naómi igenlő válasza egyértelművé teszi, hogy a szegényekre
vonatkozó mózesi törvényeket vették alapul, amelyek messzemenően
gondoskodtak az elesettekről, illetve az irántuk való bánásmódról (3Móz
25. fej., 5Móz 24,12–22). „Mikor learatod aratnivalódat a te meződön, és
kévét felejtesz a mezőn, ne térj viszsza annak felvételére; a jövevényé,
az árváé és özvegyé legyen az, hogy megáldjon téged az Úr, a te
Istened, kezeidnek minden munkájában.” (5Móz 24,19) Ennek jegyében kezdett
dolgozni Ruth Naómi egyik közeli rokonának, Boáznak a szántóföldjén.
Ruth könyve 2. fejezete Boáz gazdaságának és gazdálkodásának, szolgáihoz
való emberséges viszonyának, valamint Ruth szorgalmának, tiszteletadásának
és hálájának a csodálatos bemutatása. Ahogyan Boáz köszönti az aratókat
(„Az Úr legyen veletek!”), s ők válaszolnak („Áldjon meg téged az Úr!”),
amint érdeklődik az idegen munkás felől („Kié ez a leányzó?”),
ahogyan Ruth felé fordul és többször is biztosítja jó szándékáról, s
amint a bibliai „befogadást” a gyakorlatban bemutatja (vö. 5Móz 24,22; Róm
15,7; 3Ján 3–8) – mind-mind a megújult szív, az igazán megtért ember
egy-egy szeretetteljes megnyilvánulása. Nem marad el ettől Ruth kedvessége,
s főleg szorgalma sem, amely Rebekáéra emlékeztet a patriarkális korból
(1Móz 24. fej.). Az egyetlen nap alatt gyűjtött és este kicsépelt egy efa
árpa kb. 20-22 liternek, 15-16 kg-nak felel meg, ami napi teljesítményként
rendkívüli. Eszünkbe juthat a később rögzített ige: „Drága kincse az
embernek az ő szorgalma.” (Péld 12,26), nemkülönben
a jóval későbbi intés: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Thess
3,10/b) Az akarat, a szorgalom, a Ruth könyvében sokat emlegetett „hűséges
szeretet” (hesed – 1,8, 2,20, 3,10) csodát művel. Ruth az aratókkal együtt
kapott ételéből is félretesz, és hazaviszi anyósának (2,18).
A jó cselekedetek sora és a kölcsönös készség az események előrehaladtával
sem fogyatkozik meg, hanem inkább növekszik az árpaaratástól a búzaaratásig
eltelt idő alatt. Boáz és Ruth példája mintegy életre kelti a megfáradt,
megkeseredett Naómit is. Megélhetésük biztosítottá vált; van elegendő élelmük
az előttük álló hónapokra. Csak egyvalami hiányzik nagyon: az igazi otthon
– családdal, gyermekkel –, amelyet ez a könyv rendre „nyugalom”-nak
nevez (1,9; 3,1).
Naómi gondolataiban – töprengése közben, lelki küzdelmében –
alakulhatott ki az Istentől jövő megoldás, amelyet végül is menyének
javasolt. A javaslat alapja ismét csak az Isten törvényéből ismeretes sógorházasság
(levirátus) intézménye volt (5Móz 25,5–10).
Boáz Naómi férjének, az elhunyt Eliméleknek a rokona volt. A történetből
az látszik, hogy Boáz egyedülálló vagy özvegy lehetett, inkább Naómi,
mint Ruth nemzedékéből. Ruth magtalan özvegysége okán, s természetesen
elsősorban az utóbbi hetekben-hónapokban kialakult személyes vonzalom miatt
is, Naómi tanácsa azt célozta, hogy Ruth adjon jelet a férfinak házassági
hajlandóságáról. Ez azonban nem volt egyszerű dolog. Egyrészt azért nem,
mert a férfi-nő kapcsolatban ennek megtétele mégiscsak a férfira vár (lánykérés).
Másrészt pedig idősebb korban a barátkozás, a szerelem szabályai
nehezebbek – kevésbé természetesek, oldottak, közvetlenek. Harmadrészt:
egy idegen származású, moábita özvegyasszony, aki ráadásul nagyon szegény
is, hogyan adjon jelet vonzalmáról egy zsidó földbirtokosnak?
A Naómi javasolta megoldásnak „biztosra kellett mennie”. Nem lehetett
ilyen horderejű kérdést mindenki szeme láttára, füle hallatára felvetni.
Keresni kellett a lehetőséget, hogy Ruth négyszemközt lehessen Boázzal. Az
árpacséplés idején jött el ez az alkalom.
A történet teljes megértéséhez a korabeli mezőgazdasági szokások
ismerete is szükséges, amelyek egyébként teljesen megegyeznek az utóbbi ötven–száz
évig Európában is gyakorolt szokásokkal. A learatott gabonát cséphadaróval
vagy nyomtató ökörrel a szérűn csépelték, majd szelelték ki, azaz a
levegőbe szórták, hogy a szél kifújja belőle a polyvát. Egy-egy település
szélén, jobbára dombtetőn vagy simára döngölt területen feküdt a szérű.
Mivel a cséplés többnapos munka volt, a gazda elemi érdeke volt a
gabonahegyeket személyesen őrizni. Ilyenkor biztosan egyedül tartózkodott a
helyszínen.
Ruthnak ki kellett figyelnie a pillanatot, amikor Boáz megvacsorázott, és
nyugovóra tért. Oda kellett lopódznia hozzá, és takaróját a lábánál
felhajtva, a lába mellé feküdnie. Ha Boáz nem fogadná el közeledését,
ezt a fordított lánykérést, úgy az sem neki, sem a férfinak nem jelentene
szégyent, és az esetet nem vehetné ajkára senki.
Merésznek tűnő cselekedetével azonban Ruth kedvességet talált Boáz előtt
– mint majdan Eszter Ahasvérusnál. A Szentlélek titokzatos munkáját
figyelhetjük meg abban, amit Boáz mondott, éjféltájt felébredve. Egyrészt
őbenne is hasonló gondolatok és érzések érlelődtek meg első találkozásuk
óta, másrészt – s ez jelzi, hogy nem hamarjában kapdosott szavak után,
hanem jó ideje az ő elméjében is szőtte Isten a jövő szálait – a
legnagyobb akadályra is rögtön hivatkozott, vagyis arra, hogy nem ő a legközelebbi
rokon, valaki más Elimélek nemzetségéből érvényesítheti jogát, ha kívánja.
Boáz Istenre bízta a végkimenetelt („Él az Úr” – 3,13), majd kora
reggel, amikor senki nem láthatta még, elbocsátotta Ruthot. Ezúttal sem üresen:
hat mérték árpát – kb. 27 kg-ot – adott az asszonynak, mintegy Naóminak
szánt ajándékként. Ebből is arra lehetett következtetni, hogy Boáz minden
akadályt elhárít majd, ami ennek a házasságnak egyelőre az útjában áll.
A város kapujában gyűltek össze az ókorban az előkelőségek, illetve intézték
a település ügyeit (vö. 1Móz 19,1). Másnap Boáz a kapuban várta a legközelebbi
rokont, akit az elbeszélés név szerint nem említ meg, talán azért, mert végül
is nem vállalta a levirátus ráeső kötelezettségét. Boáznak tíz tanú előtt
kijelentett első felajánlására még igent mondott – vagyis Elimélek szántóföldjét
megvette volna Naómitól –, de amikor megtudta, hogy Naómi Mahlon özvegyével,
Ruthtal tért vissza, s így nemcsak a birtokkal, hanem a gyermektelen mennyel
is kötelezettségei volnának, ezt már visszautasította. Így az utána következő
Boázra szált a jog, s ő élt is vele. Megváltotta a földet – amivel Naómit
kedvezőbb körülmények közé juttatta –, és úgy házasodott össze
Ruthtal, hogy gyermekáldás esetén az előzőleg megváltottat illette a
nagyanyaság (4,16–17). A levirátus ezzel az áldozattal is együtt járt, ám
ezt Boáz boldogan vállalta.
Figyelmet érdemel a szerződéskötés lebonyolítása a lehúzott saruval mint
csalhatatlan bizonysággal (4,16–17, vö. 1Móz 38,29). Boáz és Ruth nászából
Obed a harmadik lesz Támár és Ráháb után, aki nem teljesen zsidó származású
Jézus Krisztus ősei között (Mát 1,5). A gyászból így jutott el az
otthonig, a „nyugalom”-ig, a gyermekáldásig – Isten és az emberi akarat
közös munkájával – az a valaki, aki az anyósáért való lemondást választotta.
Aki áldozatot vállal, arra sokat áldoz az Úr.
A könyv szerkezete
1. Az előzmények (1,1–5)
2. A hazatérés előkészítése (1,6–22)
3. A megélhetés keresése (2,1–23)
4. Boáz megváltja Ruthot (3,1–4,12)
5. Obed, Jézus egyik őse (4,13–22) = Mát 1,5, Luk 3,22
Szövegmagyarázati kérdések
Ruth 1,2 Szintén efratai történet elevenedett meg Bírák 8,1; 12,1; 17,1 és
sk.
– A kivándorlás (disszidálás) tényét itt nem minősíti a Biblia, vagyis
egyáltalán nem biztos, hogy el kellene ítélnünk (mint Ábrahám éhség előli
kivándorlását, vö. 1Móz 12,10 és sk.).
1,8 A jó családi légkör alapja az irgalmasság (nagylelkűség) gyakorlása.
1,9 A „nyugalom” (3,19 = a boldog családi otthon, vö. 1Thess 4,11:
„csendes élet”).
1,13 „Engem talált az Úr keze” – régi szólás, a megpróbáltatásra
utal (vö. Zsolt 32,4: „rám nehezedett kezed”), csakúgy, mint később
1,20–21.
1,21 „Elárvultan hozott vissza” – látszólag megfeledkezik a menyéről,
ami a keserűség velejárója.
2,2 „Édes leányom” – több szövegrészlet is Ruth fiatalságát
(25–35 éves korát) bizonyítja (2,5. 6. 8; 3,10–11. 16).
2,4 Megjegyzésre méltó régi hívő köszöntésformák.
2,7 „Tarlózgassak” – más néven tallózás vagy böngészés, vö. Lőrincze
Lajos: Böngészés a Biblia tájszavai között. Jó hír, 1991/2. 139–142.
2,10–11 A nem vérségi, hanem lelki kapcsolatok elsődlegességének szép
megértése, a majdani újszövetség alapja.
2,17 „Egy efa” = kb. 22 liter.
2,23 A két aratás közben eltelt idő az
I. és a III. hónapok (Nisán és Siván) közötti két-három hónap.
3,2 „Árpát szór” – a cséplés utáni szelelésre utal, nem a magvetésre,
amelynek az ideje ősszel jön el.
3,3–5 Lásd a részletes magyarázatban.
3,9 Utalás a sógorházasság (levirátus) szellemében.
3,15. 17 A „mérték” valószínűleg szeá lehetett, ez a véka egyharmada
(azaz kb. 4,5 kg), 6 mérték (szea) tehát 27 kg. Ruth erős asszony lehetett,
ha elbírt ennyit (jóllehet valószínűleg nem a vállán, hanem a fején
vitte).
4,1 A „kapu” mindig az ókori város központja, a vének tanácskozási
helye; a szérű alacsonyabban terült el.
4,2 „Tíz ember” – tanúk. Nem tudjuk, hogy pontosan miért ennyien. De a
későbbiekben a zsidó házasság megáldásához, valamint a zsinagógai összejövetel
határozatképességéhez is ennyi emberre volt szükség (J. W. Reed: Ruth könyve,
in: Bible Knowledge Commentary, 1983 – magyarul:
A Biblia ismerete, Bp., 1999, II., 157.).
4,7 Vö. 5Móz 25,7–9.
4,11 „Rákhel és Lea” – 1Móz 29,32; 30,22.
4,12 „Pérecz háza” – 1Móz 38,29.
4,17–22 Vö. 1Móz 46,12, 1Krón 2,5, Mát 1,3–6.
Stílustörténeti megjegyzés
Stílus és stílus között hatalmas különbség van. Ahogy az erkölcsben, az
esztétikában is igaz Szophoklész mondása, mellyel darabjait Euripidészétől
megkülönböztette: „Euripidész úgy ábrázolja az embereket, amilyenek, én
pedig úgy, amilyeneknek lenniük kellene.” A leíró és értelmező feladat
elvégzése után a nyelvi értékelés az irodalomtörténet normatív álláspontját
fejezi ki, de ez sohasem külsődleges, hanem az irodalom lényegéből fakad.
Nem Auerbach volt az első, aki Mimézis-könyvében rámutatott Homérosz és a
Biblia nyelvi és stiláris különbözőségére mint világszemléleti különbözőséget
is kifejező törvényszerűségre. Hadd idézzük Chateaubriand-t, aki Ruth könyvének
egyik retorikailag megragadó részletéről vetette föl: Hogyan fejezte volna
ki ugyanazt a homéroszi stílus? Íme: „Ruth pedig mondta:
Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te mégy,
oda megyek, s ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és
Istened az én Istenem.” (Ruth 1,16–17)
„Kíséreljük meg e verset homéroszi nyelven visszaadni”, mondja a francia
író, és az alábbi példával szemlélteti:
„A szép Ruth felel a bölcs, a népek által istennő gyanánt tisztelt Noéminak:
Ne szegülj ellene annak, amit nekem az Istenség sugalmazott; én az igazságot
mondom neked, úgy, miként azt az istenek tudnom adták, minden tettetés nélkül.
El vagyok határozva téged követni. Melletted maradok, akár a dárdavetésben
ügyes moábiták földjén telepedjél meg, akár visszatérj az olajfákban
gazdag Júda földjére. Veled együtt fogok vendégszeretetet kérni a népektől,
kik tisztelik a könyörgőket. Hamvaink egy urnába fognak összevegyülni, és
szüntelenül kedves áldozatokat fogunk nyújtani azon Istennek, ki téged
oltalmába vesz, szólott, és mint a földmívesek, ha erős szelek lanyha esőt
hoznak nyugat felől, kikészítik a búza- és árpamagot, és kákából művészien
font kosarakban előhozzák, mert tudják, hogy e meleg zápor megpuhítja a göröngyöt
és alkalmassá teszi a földet a Ceres drága ajándékainak befogadására, így
Ruth szavai is, mint valamely termékenyítő eső, meglágyítják Noémi szívét.”
(A kereszténység szelleme – Le Génie du Christianisme, V. 4. Paris, 1802
– II. kötet, Bp., 1876 – Gubicza István fordítása)
A látszatra „sima folyású” idill tehát hatalmas kérdéseket fejt ki
szinte észrevétlenül: a vérségi kapcsolatok fölött a lelkiek szerepét, a
gondviselés bizonyosságát, s a világ hétköznapi eseményeinek boldogító
valóságát az anyós-meny, az idősebb férfi és a fiatal özvegy közös életében.
Dr. Reisinger János
(Forrás: www.biblialap.hu)