---

	Tudjuk pedig, hogy azoknak,
	AKIK ISTENT SZERETIK,
	minden javukra van. Róma 8:28

 

---

Bibliai zoológia...

 
Előszó

Bevezetés

I. Bevezető rész: A Kígyó

       A kígyó az ókori vallásokban és a közel keleten
       A kígyó az ókori Keleten
       Kígyó a Bibliában
       A kígyó nevei a bibliában
       A kígyó mint szimbólum a Bibliában

II. A Sárkány

       A sárkány szó etimológiája
       Leírása
       A sárkány mint szimbólum
       A sárkány az ókori vallásokban
           A bablilóniai sárkány
           Sárkány a hettiták vallásában
           Sárkány kánaániak mitológiájában
           Sárkány a görög mitológiában
           A sárkány és Siegfried, sárkány a germán mitológiában
           A sárkány Egyiptomban
           A Sárkány Kínában
               A sárkány ébredése

   A sárkány a Bibliában
       Az Ószövetségben
           Leviathan
           A Behemót
       Az Újszövetségben
           Ókori mítoszi motívumok a Jelenések könyvében
       A sárkány formálódása a keresztyén kultúrában

   Sárkány a magyar néphitben
       A zomok
       A sárkánykígyó
       Többfejű sárkány
       Alvilági sárkány
       Felvilági sárkány
       Égitestrabló sárkány
       Ember alakú sárkány

   A sárkány testrészeivel kapcsolatos hiedelmek
   A sárkányölő vitéz, avagy harc a földöntúli erőkkel
   A sárréti sárkány
   A csökmői sárkányhúzás
       A kézirat rövid összefoglalása:
   A Sárkány és a Szent György napja

Irodalomjegyzék

Függelék
   A kígyó zoológiája
   A Sárrét térképe

Lábjegyzetek
 

Előszó

“A vallástörténet feltárta az ősközösségi társadalom vallásos elképzeléseinek azt a kezdeti szakaszát, amelyben az emberek közvetlen környezetüket - az erdőket, vizeket, hegyeket, majd az eget is - szellemekkel, felsőbbrendű lényekkel népesítették be.”^[1] Írja a magyar néprajz magyar népköltészettel foglalkozó ötödik kötete. Dolgozatom is egy ilyen mitikus lényről, a sárkányról szól.
Dolgozatom elsődleges célja, hogy általános, de áttekinthető és használható képet fessek a sárkányról, mind az ókori vallások, mítoszok, mind a néphitbeli elképzelések, mind a bibliai vonatkozások tekintetében. E dolgot igencsak nehezíti az, hogy egy adott hiedelemrendszerből nem lehet csak úgy kiragadni egy jelenséget, hiszen az csak az adott rendszer ismeretében érthető meg ténylegesen. Ám mivel, csak a sárkányra kívánok szorítkozni, nem tehetem meg azt, hogy az adott hiedelemrendszert átfogóbban ismertessem. Ugyanakkor az érthetőség végett mégiscsak szólnom kell néhány szóban róla, és ezt röviden a szövegben, de inkább a lábjegyzetekben meg is teszem.

Az összehasonlító vallástörténet igen széles ismereteket kíván a vallások világában, melyre csak komoly munka és hosszas idő útján tehet szert az ember. Velem egyazon korában és talán ugyanazon helyzetben, ötödéves teológiai hallgatóként írta meg Ipolyi Arnold, híres-neves Magyar Mythologiáját. S elképzelni sem tudom hogy, hogyan tehet ember szert ily fiatalon ekkora felkészültségre. Íródjon e mű az ő emlékezetére.

Bevezetés

A sárkány talán az emberiség legősibb mitikus alakja. Egy ilyen távoli múlttal rendelkező lény, mivelhogy szinte az összes nép mitológiájában és hitében előfordul, igen sokféle alakot ölthet magára. Ám mégiscsak megőrzi azokat az alapvető tulajdonságait, amelyek alapján ráismerhetünk.
Dolgozatomban a sárkány-őstípus alapján próbálom nyomon követni a sárkány alakját. Ezen őstípus végett van szükség a kígyó és a vele kapcsolatos hiedelmek, szimbólum-rendszerek bemutatására, hiszen mint később láthatjuk, a kígyó és a sárkány igen közeli rokonok, sőt sokszor ugyanarra a lényre, istenségre használatos kifejezések.
A dolgozat felépítése igyekszik követni, a vizsgált vallás időrendi megjelenését, bár ez az átfedések miatt nem minden esetben áll fenn. A bevezető fejezet, a kígyó után, vizsgáljuk a sárkányról vallott általános nézeteket, majd pediglen az Ókori vallásokban, mitológiákban elfoglalt helyét, mely a bibliai sárkány könnyebb megértéséhez vezet. Utoljára pedig a magyar néphit vonatkozásában kívánok, egy rövid összefoglalót adni, hogy megfigyelhessük a nem oly távoli múlt sárkányát.

I. Bevezető rész: A Kígyó

A kígyó az ókori vallásokban és a közel keleten

A kígyó az ókori vallások világában is fontos szerepet játszik. Egyiptomban, Babilóniában, Kánaánban, Görögországban szent állatnak tekintették. Számos istenség jelképe volt, főleg az életet, gyógyulást ajándékozóknak, pl. Anathnak és Aszklépiosznak. ^[2]
A kígyó lehet: baj okozója v. ellenkezőleg: éltető állat. Izrael fiai, valamint a babilóniaiak és az arabok körében a kígyók és a gonosz démonok együvé tartoztak (Gen 3:1–5); leviatán, az óriási hétfejű tengeri kígyó Izraelben és Föníciában az istenellenesség, a rossz megtestesítője (Jób 3:8; Zsolt 74:13 kk.; Ézs 21:1; vö. 9:13). Ugyanakkor pl. Egyiptomban, Babilóniában, Kánaánban és Görögországban szent állatnak tekintették, és jelképe volt sok istennek, mindenekelőtt az életet v. gyógyulást adó isteneknek, pl. Anathnak, Aszklépiosznak és másoknak. A kígyót kultikus tiszteletben részesítették: Babilóniában (Sahan kígyóisten), Kánaánban és Kréta szigetén. Minthogy a kígyó Baalnak és termékenységi kultuszának a szimbóluma, a bűnbeesés prófétai ihletésű történetében Jahve ellensége: nem életet ad, amint ígéri, hanem halált hoz az emberre. A korai zsidóságban az ördög megtestesítője (Bölcs.2:24; Lk 10:19; Jel 12:9). ^[3]

A kígyó az ókori Keleten

A sumér dokumentumok számos vallási eszmét őriznek a Kr. e. 3. évezredből, de a bennük leírtak egy még korábbi korszakból származnak. A Közel-Keleten is megjelent, de először sumér nyelven íródott le az elképzelés, miszerint az istenek minden Újév alkalmával előre meghatározzák az elkövetkező 12 hónap sorsát. Ezt a rendet mindig megzavarja valami, először a Nagy Kígyó fenyegeti a világot az őskáoszba való visszatéréssel. Fenyegetését nem tudja beváltani, mert az istenek minden Újévkor újjáteremtik a világot. A sumérok számára tehát a kígyó, mint démon, mint a Rossz ősképe jelenik meg, egyike a 7 démonnak, akik a Holdistent támadják.
Termékenységre utaló szimbólumként a folyókat is jelképezi, amely termékennyé tesz, de áradáskor is maga a kígyó pusztít. A földet is jelentette, mert az élet itt kezdődik és ide tér majd vissza.
Ha a sumér jósnő kígyóval való találkozást jósolt, nem jelentett jó előjelet, de a betegeknek és a gyerekeknek szerencsét hozott.
A sumérok vallási felfogása az akkádok hitében élt tovább. A híres akkád eposz főszereplője, Gilgames, Uruk királya elhatározza, hogy megszerzi a halhatatlanságot. Utnapistimhez, a vízözön túlélőjéhez megy, akitől hosszas rábeszélés és különféle megpróbáltatások után megtudja a titkot, hogy hol található a fiatalságot visszaadó növény. Ezért a tenger mélyére száll, sikerül megszerezni a növényt. Hazafelé -  miközben ő egy forrásban fürdik - egy kígyó bukkan fel a vízből és ellopja a növényt, majd azonnal levedli a bőrét. A növény valóban a fiatalságot adta vissza, mert a kígyó vedlése közkedvelt folklórtéma volt, az újjászületést jelképezte.
Az egyiptomiak sok mindent átvettek a sumér kultúrából, de csakhamar jellegzetes felfogást fejlesztettek ki, többek között Mezopotámiától eltérő földrajzi adottságaik miatt. Az ókori egyiptomi állatkultusz kb. 30 különféle állatot tisztelt, ezek közül az egyik legjelentősebb a kígyó volt. Amennyire féltek tőle, olyannyira próbálták különböző mágikus praktikákkal megnyerni a jóindulatát, hogy - miután képes marása által a pusztításra - megvédje őket minden gonosszal szemben. A népi gondolkodásban tehát kettős szerepben jelent meg: egyrészt mint ellenség, akinek a harapásától még Ré isten sem menekült meg, másrészt a templom és a ház védelmezője. Feljegyzések szerint több családnak házi kígyója is volt, tejjel itatták. Ez a kettős szerep a legveszélyesebb egyiptomi kígyót, a kobrát (= ureusz) jellemezte.
Mint szinte az összes ősi kultúrában, a termékenységet is jelenti, az aratás istennőjét felegyenesedett kobra alakjában ábrázolták. Az ureuszkígyó annyira uralta az egyiptomi ember gondolkodását, hogy láttán, vagy hallatán rögtön az istennőre asszociáltak. Ő adja a föld termékenyítő erejét, szabályozza az árvizet, ő adományozza a friss vizet. A magtárak, gabonatárolók védőistennője. Az év maghatározott időszakaiban a számára felállított oltárhoz áldozati adományokat is vittek, különösen a nyári időszak első hónapjában.
Felségjelvénnyé is vált, a király homlokát fonta körbe, hatalmának foglalata volt, a legfelsőbb isteni és királyi bölcsesség és hatalom megtestesítője.
A kígyóköveket már az egészen korai időkben is használták. A kígyó alakját belevésték egy kőbe és a templom ajtajába állították, hogy őrizze a templomot. Ez a szokás Alsó-Egyiptomból ered, a birodalom egyesítése után annyira elterjedt, hogy a piramisszövegek a kígyóköveket a szentélyek elengedhetetlen tartozékának tekintették.

Új jelentésben szerepel a kígyó a görög mitológiában. Ahogy a sumér jósnő szerint szerencsét hoz a betegeknek, úgy a görögök hitében is a gyógyításhoz kapcsolódik, Aszklépiosz, a gyógyító isten attribútuma. Innen ered, hogy a római gyógyfürdőket is a kígyó jelével látták el. Gyógyszertárak jelvényeként ma is szerepel, amint kehelyből tekerődzik ki, orvosi pecséteken ma is láthatjuk. A kígyó a gyógyítás adományát birtokolja, mert a föld mélységeiben lakik, a gyógyítás pedig a föld erőiben gyökerezik.
Népi elképzelés szerint okos és ravasz állat, rendelkezik a jövendőmondás adományával. Ő a fény, amely elhozza a tudást, és legyőzi a sötétséget.
A mítosz szerint Zeusz ellen támad Tüphón, a százfejű kígyó. Zeusz rásújtott villámaival és a Tartaroszba űzte, majd elosztotta Poszeidón, Hádész és saját maga között a kozmoszt. Egy isten és egy kígyó, vagy sárkány közti küzdelem kedvelt mitikus téma volt. Megtalálható Ninurta sumér isten és Aszag, Marduk és Tiámat, az egyiptomi Ré és Apóphisz, a hettita Viharisten és Illujanka, az iráni Thraétaona és Adzsi Daháka kígyó történetében. A tét legtöbbször a világ létrejötte, az isten győzelme új uralom, új kor kezdetét jelentette. A kígyó forma szörny az őslakók szimbóluma is, elpusztításuk révén lehet új kultúrát kialakítani.
A germánoknál a kígyó szent állat, a halottak istene, benne élnek tovább a halottak. Afrikai hiedelmek szerint a halhatatlanság hordozója. Az arabok a dzsinneket nem pusztán szellemeknek képzelték el, hanem hozzájuk rendeltek valamilyen állatot is, legtöbbször kígyót, eszerint minden kígyóban egy dzsinn lakik.

Palesztinában és a Sinai-félszigeten számos kígyófajta élt, egyes fajták a nedves vidéket kedvelték, így a nép sokszor a forrás fogalmával kapcsolta össze őket. Erről beszél Nehemiás próféta, amikor a Jeruzsálemben levő Sárkányforrást említi. (Neh.2,13) Kánaánban a kígyót kultikus tisztelet övezte, Baalnak és a hozzákapcsolódó termékenységi kultusznak volt a szimbóluma. A pogány őslakosság számára az élet és az üdvösség állata. A kánaániták kultusza különösen veszélyes volt Izrael számára, mert minden idegen népcsoport (sémiták, hurrik, filiszteusok) Kánaánba érkezésük után csakhamar teljesen elfelejtették saját vallásukat, és átvették a kánaániták hitét.
Az eddigiekből már kiderül, hogy a kígyó a keleti embernél mindenképpen valamiféle jelentéstartalommal rendelkezett. Mitikus lénynek, az istenek világába tartozónak tartották. Amikor a Biblia szerzői a kígyót is szerepeltették, olyan általánosan ismert szimbólumot használtak, hogy annak jelentése az akkori ember számára semmiféle értelmezési nehézséget nem okozott.

Kígyó a Bibliában

A Bibliában 9 különféle szó jelöli a kígyó fogalmát. A legáltalánosabb a héb. nahas elnevezés; hogy a különféle elnevezések milyen kígyófajtát jelölnek, az kérdéses. Palesztinában és a Sinai-félszigeten számos kígyófajta él, köztük több mérges kígyó is, amelynek marása halálos. A kígyók zöme kövek között (vö. Ám 5:19), sziklák hasadékában (vö. Péld.30:19) vagy a pusztában a meleg homokban tanyázik; némely kígyófajták azonban nedves vidéket keresnek. Így érthető, hogy a szemiták tudatában a kígyó olykor összekapcsolódott a forrás fogalmával (vö. Neh.2:13: Sárkány-forrás Jeruzsálem közelében). Népi elképzelés szerint a kígyó a föld porát, a homokot eszi (Gen.3:14; Ézs.65:25; Mik.7:17). Mivel ravasznak (Gen.3:1) tartották, és tudták róla, hogy mérges (Zsolt.140:4), féltek tőle (Bölcs.17:9), és a becstelenség (Gen.49:17), a rágalom (Zsolt.140:4 ), a halálos veszedelem (Péld 23:32; Sir 21:2), az álnokság (Mt 3:7; 23:33) képét látták benne, de 10:16: “legyetek okosak, mint a kígyók”.

Izraelben voltak kígyóbűvölők (Zsolt.58:5 kk.; Préd-10:11; Sir 12:13; Jer 8:17), amint még napjainkban is vannak Palesztinában, Egyiptomban és Júdeában; a kígyóbűvölők képesek rá, hogy a kígyókat (elsősorban a szemüveges kígyót, a kobrát) katalepsziás állapotba hozzák, úgyhogy megmerevednek és bothoz hasonlítanak. A népies hagyományban a bot kígyóvá változtatása (EX.4:2–4; 7:8–13) valószínűleg az egyiptomi ábrázolások hatására vezethető vissza: ezeken a fáraó kígyó formájú botot tartott a kezében. ^[4]

A rézkígyó (héb. nehustan) kultikus tárgy, kígyóbálvány, amely valószínűleg még a salamoni Templomban is ott állt; Izrael fiai illatáldozatot bemutatva tiszteletben részesítették; Hiszkija király összezúzta (2Kir.18:4). Talán az életet és gyógyulást adó Jahve képmását látták benne, ezért tisztelték (Hós.6:1 kk.). A neve egyszerűen ’érckép’-ként értelmezhető v. a ’kígyó’ ér telmű nahas héber szóval függ össze. Num.21:4b–9: itt a rézkígyóval kapcsolatos kultikus etiológia szintén azon az elképzelésen alapszik, hogy a kígyó életadó állat; amikor ui. Izrael fiait a pusztában mérges (szó szerint: tüzes; vö. Ézs.30:6 és szeráf) kígyók marták halálra, Mózes egy mérges (= tüzes) kígyó képmását egy póznára erősítette; akit a kígyó megmart, de felnézett a réz kígyóra, az életben maradt. A póznára erősített kígyó arra a régi sumer kígyó botra emlékeztet, amelyre két kígyó tekeredik, valamint Aszklépiosz kígyóbotjára, a római korból. Az eredetileg valószínűleg mágikus jellegű hatást később szellemibben értelmezték (vö. Bölcs.16:7). Hogy Mózes a kígyóbálványt a midianitáktól vette-e át, vagy hogy a régi kánaáni Jeruzsálem fönnmaradt, illetve átvett kultikus tárgyainak állományához tartozott-e, azt nem lehet egyértelműen eldönteni. Jn.3:14 kk. előképi értelemben utal a Num 21:8 kk.-re. ^[5]

A kígyó nevei a Bibliában ^[6] 

A Biblia általában a héber náhás, a görög ophisz szót használja a kígyó jelölésére. Ezek esetében mindig egyértelműen kígyóról van szó. Ezenkívül azonban számos elnevezéssel találkozunk, amiknek az azonosítása nagyon nehéz. Gyakran elmosódik a különbség a kígyók és a viperafélék között: a kígyó, mérges kígyó lehet valamilyen viperaféle, s a vipera lehet valamilyen mérges kígyó. A náhás-on kívül a következő héber elnevezésekkel találkozunk a leggyakrabban az ÓSZ-ben:
a) peten (Cerastes cornuta), szarvasvipera. Hosszú, homokszínű, igen veszélyes mérgeskígyó, széles, esetlen fején két kis szarvacska van. A homokos talajt szereti (Deut.32:23k; Zsolt.58:5; 91:13; Ézs.11,8). Vannak, akik szerint a peten az ureuszkígyót jelöli. A Zsolt.58:5k kígyóbűvölésről beszél, s erre a célra, valószínűleg már az ókorban is, az ureuszkígyót használták (Préd.10:11; Ézs.3:3; Jer 8:17).
b) cefác, cifcóni (Vipera xanthina), mérges kígyó, vipera. Kisázsiában, Szíria-Palesztinában igen elterjedt világosszürke mérges kígyó, amely egy méter hosszúra is megnő (Ézs.11:8; 14:29; 59:5; Jer.8:17; Péld.23:32).
c) 'ef ceh , az indiai kobrával közeli rokonságban lévő ureuszkígyó (Naja haje). Sárgás színű mérges kígyó, amely a 2,25 m hosszúságot is eléri (Zsolt.140:4; Jób.20:16). Fáraók ábrázolásánál gyakran alkalmazták homlokdíszként.
d) söfifón (Zamenis diadema), záménisz, mérges kígyó, 1,8 m hosszúra is megnő. É-Afrikától Szírián és Arábián át egészen É-Indiáig megtalálható (Gen.49:17).
e) kippóz (Eryx jaculus), homoki kígyó. 80 cm hosszúra is meg nő. Nem mérges. É-Afrika és NY-Ázsia homokterületein van elterjedve (Ézs.34:15 - Károliban: bagoly).

f) száráf , mérges kígyó, vagy tüzes kígyó. Marása égő fájdalmat okoz. A pusztai vándorlás során büntelésül küldte Isten e kígyókat Izráelre. Ekkor készített Mózes egy érckígyót Isten parancsára. Aki az érckígyóra feltekintett, az nem halt bele a kígyó marásába. Ez az érckígyó később bálványozás tárgya lett. Ezékiás király törette össze (Lev.21:6,8; Deut.8:15; 2Kir.18:4).

A kígyó rossz és jó értelemben egyaránt szerepel a Bibliában. Gyakran használják az álnokság, gonoszság (Zsolt.140:4; Mt.3:7; 23:33), a veszély (Gen.49:17), a pusztulás (Deut.32:33; Zsolt.58:5; Péld.23:32; Préd.10:8; Ézs.30:6; 59:5; Ám.5:19; Mt.7:10; Jel.9:19) kifejezésére. Tisztátalan állat (Num 11:41kk; vö. ApCsel 10:10kk). Olykor Isten ítéletének az eszköze (Lev.21:6; Jer.8:17), de szabadításának jelképe is (Lev.21:8; Jn.3:14).
A kígyó okosságát Jézus példaként állította tanítványai elé (Mt 10:16).


Az ősi kígyó és a végidők sárkánya azonos, s nem más, mint az ördög, a sátán (Jel.12:9), akit azonban utolér Isten megsemmisítő ítélete (Jel 20:2.10). De a végső győzelemig is legyőzhető a Bárány vérével és a bizonyságtétel igéjével (Jel.12:11). ^[7]
 

A kígyó mint szimbólum a Bibliában

A kígyó a Szentírás különböző helyein sokszor szimbolikus értelemben szerepel, ezek a szimbólumok a mai ember számára már magyarázatra szorulnak, az ókori keleti népek vallási felfogásából erednek.

A kígyó a Bibliában először az őstörténetben szerepel. A bűnbeesés elbeszélésében nem mint mitikus létező, hanem mint isten- és emberellenes rossz. Mibenlétét a kinyilatkoztatás később tisztázza, pl. a Bölcs. 2,24-ben: “A sátán irigysége révén azonban a világra jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.”
A kígyó az asszonyhoz fordul, mert az asszony beszédesebb, kíváncsibb, és ő nem közvetlenül Istentől hallotta a tiltó parancsot. A parancsot Ádám kapta, csak utána teremtette meg Isten Évát. A kígyó hamissága már a feltett kérdésében is felfedezhető: “Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Kétértelmű megfogalmazás, jelentheti azt, hogy egy fáról sem ehetnek, vagy pedig, hogy csak néhány fáról ehetnek. Ezután Éva pontosan elmondja Isten parancsát (Gen. 3,3-4), de elkövet egy hibát, teljesen fölöslegesen elárulja a rájuk váró büntetést a parancs megszegése esetén. A kígyó ezt nem kérdezte, de miután ravasz és okos állat, ezt a megjegyzést arra használja fel, hogy hazugsággal vádolja Istent, és csökkenti az emberben a büntetéstől való félelmet. A kígyó a néphit szerint okos állat, ezért nem szólítja fel Évát, hogy egyen a fa gyümölcséből, mert ez nyílt és kivédhető támadás lenne. Pontosan tudja, hogy elég, ha felcsillantja az ellenszegülés lehetőségét. Ezzel el is éri célját, szembeállítja az embert Istennel.
Az őstörténet kísértőjét Jézus is megnevezi: “A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából merít, mert hazug és a hazugság atyja.” (Jn. 8,44)
A bűnbeesés következménye Isten büntetése, aki a kígyót megátkozza, az emberrel viszont irgalmasabb. Az átok első része a kígyó életmódját érinti, a második rész a kígyó és az asszony, illetve ivadékaik viszonyára utal. A hasoncsúszás, a por evése a legnagyobb megaláztatást jelenti, ez megtalálható a Biblia más könyveiben is. “... nyalják majd a port, mint a kígyók, mint a föld csúszómászói”- kéri Mikeás (7,17), hogy az Úr alázza meg Izrael ellenségeit. Mózes és Áront így figyelmeztette Isten: “Semmit, ami a hasán jár, akár négy lábbal, akár sok lábbal, akár csúszva-mászva a földön ne egyetek, mert utálatos” (Lev. 11,42). (Vö. továbbá Ézs. 49,23)
A szentírás-magyarázók különféleképpen ítélték meg a kígyó életmódját az átok előtt és az átok kimondása után:
- Középkori zsidó exegéták szerint a kígyó az átok előtt tudott beszélni, sőt még lába is volt
- Josephus Flavius szerint a kígyó az átok után a Gonosszá vált
- Más vélemények szerint a szerző egy sárkányról beszél, aki a felsőbb szférák lakója, az átok előtt beszélni is tudott, lábai is voltak, növényekkel táplálkozott, az átok vette el ezeket a képességeit.
- Akik a kígyót a sátán eszközének tekintették, azt vallják, hogy a kígyó az átok előtt is hason csúszott, de az átok óta ez Isten haragjának jelévé vált.

Az átok második részénél a kígyó és az asszony viszonya megromlik, sőt élet-halál harccá válik. A kígyómarás nem okoz halálos sebet, ha az ember sarkát éri és nem hanyagolják el a sebet, de ha az ember a kígyó fejét tiporja szét, az az állat halálát jelenti. Ebben már benne van az a remény, hogy a harc az ember győzelmével ér véget, bár az ember megsebzett marad erkölcsében, bűnei, fájdalmai, betegségei által. A végső győzelem mégis az emberé, mert Isten barátságát a sátán nem veheti el, hacsak azt az ember önként oda nem adja. Ezért ez az ősevangélium, az első jó hír az emberiség történelmének kezdetén.
A harc az ivadékok között folytatódik. A harc az Isten akarata, de az embernek kell végrehajtania. A kísértő minden egyes embert támadni fog, és döntésre kényszerít, erről szól az ember élete. A kígyó fölött kimondott átok azonban teljes értelemben Jézusban valósul meg. A sátán halálos csapást mért az asszony ivadékára, amikor meghalt a kereszten, de éppen ezáltal tudott Jézus halálos csapást mérni a sátánra. Jézus végső győzelmét a Jel. 12-20. mutatja be.
Az Exodus könyvében jelenik meg ismét a kígyó, amikor Mózes a botját kígyóvá változtatta. (Ex.4:2k) Az egyiptomi kígyóbűvölők olyan katalepsziás állapotba tudták hozni a kígyót, hogy az bottá merevedett. A fáraó emberei ismerték ennek technikáját, ezért tudták olyan könnyen utánozni Mózest.
A Num. 21:4-9-ben (vö. Bölcs 16:5-7) a rézkígyó gyógyító ereje abból a népi elképzelésből származik, hogy birtokolja a gyógyítás adományát (ld. görögök). A rézkígyó itt a keresztrefeszített Krisztus előképe: “Amint Mózes fölemelte a rézkígyót a pusztában, úgy fogják felemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké élje n” (Jn.3:14). Vagyis aki Jézusban hisz, az megszabadul a lelki haláltól. A rézkígyónak az lett a sorsa, hogy Izrael fiai bálványként kezdték tisztelni, tömjénezték és Nechustánnak nevezték mindaddig, amíg Hiszkija király össze nem törette. (2Kir.18:4)
A kígyómarás, kígyóméreg olyan veszedelmet jelentett, amitől féltek az emberek, ezért is jelenik meg olyan sokszor a Bibliában a bűn és a bűn büntetéseként. Pl.: “Mint a kígyó elől, menekülj a bűntől, mert megharap, ha a közelébe kerülsz. Fogai olyanok, mint az oroszláné, elrabolja velük az ember életét.” (Sir.21:2) (Vö. Zsolt.58:5-6. Zsolt.140:4. Ám.5:19. Péld.23:31-32. Sir.12:13. Sir 21:2. Préd.10:10b-11. Jer. 8:17-18. Deut.32:33. ApCsel.28,1:6.)

A kígyó, a vipera Keresztelő János és Jézus szóhasználatában az álnokság jelképe és a farizeusok jellemzője. (Mt.23:33. Mt.12:34.) Az emberre leselkedő veszélyeket is szimbolizálja. Amikor a 72 tanítvány örömmel számol be arról, hogy szavukra engedelmeskednek a gonosz lelkek, Jézus ezt módja nekik: “Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek.” (Lk.10:19.) A 12 apostolt pedig így figyelmezteti: “Legyetek tehát okosak, mint a kígyók” (Mt.10,16b.) Ismét az a népi elképzelés köszön vissza, hogy a kígyó bölcs, okos állat (ld. egyiptomiak, görögök)
Az Ószövetségben a romlás erőit testesíti meg a Leviatán, amely mint gyors tengeri kígyó, tengeri sárkány jelenik meg (Ézs.27:1. Jób 26:13.) Ebben az értelemben feltehetőleg a föníciai mitológia hatására került a Bibliába. A kígyó és a sárkány alakja nemcsak a Bibliában, hanem a mitológiában is gyakran keveredik és nem választható el, szerepe szintén az isten ellenes erő megjelenítése, mint ahogy a Jelenések Könyvében is ilyen értelemben szerepel.
A kígyó, mint szimbólum szerepe ezzel nem zárult le, tovább él a gnoszticizmusban (Tamás-akta: Gyöngydal, az ofiták (= kígyóimádók) irányzatában, a Bazilidész-féle gnosztikus tanokban, a bogumiloknál) a keleti eredetű mai vallásokban, az alkímiában, az antropozófiában és jelen van máig a New Age különféle irányzataiban is.
 

II. A Sárkány

Sok olyan nép van a világon, amelyek mítoszaiban, mondáiban, meséiben egyaránt előfordul a sárkány. A Sárkány (héber tannin, tannim, görög drákón) ^[8] mesékben, mondákban gyakran szereplő csodalény, amelynek gyík- vagy kígyóteste, denevérszárnya, s többnyire három, hét, kilenc, tizenkettő, huszonnégy feje van. Az európai mondavilágban emberevő, gonosz szörnyeteg, a magyar néphit szerint felhőkön vágtató szörny, a vihart csináló garabonciás paripája. A kínai, indonéziai mesékben viszont jóságos, bölcs lény. A kínaiak nemzeti jelképe, az egykori kínai császárok címerállata és szimbóluma.

A sárkány képzete hosszas fejlődés eredményeképpen jött létre. Vitathatatlan, hogy az európai népek hitvilágában a sárkányt többféle- korábbi elképzelésekben élt - démon tulajdonságaival ruházzák fel. Gondoljunk csak a forrásokat, vizeket, hegyeket őrző szellemekre, az elemi csapásokat előidéző démonokra, a kincsőrző lidércekre stb. Így hát a történeti fejlődés során a sárkányképzetek eléggé variálódtak “A sárkány alakja a legkülönbözőbb népek felfogásában is a kígyóhoz állt a legközelebb. A legősibb sárkányalak mindenütt kígyó...” ^[9]

Tudjuk, hogy a sárkányokról, mint hatalmas testű lények létezéséről szóló elképzelésekhez, e képzetek megerősödéséhez jelentősen hozzájárultak a barlangokban talált nagyméretű állatcsontok. ^[10]
Az őslénytan részéről közelfekvő volt a gondolat, hogy a bizarr sárkányforma bizonyos őskori állati lényeknek nagyjából hasonló alakjaira vezetendő vissza; vagyis alig lehet más, mint az emberiség, egyik legősibb emlékmaradványa. A nézetnek máig erős hívei vannak a palaeontológusok legkomolyabb köreiben; viszont ugyanezen szakmán belül a feltevést számos oldalról támadták is.
Mi sem lenne egyszerűbb és természetesebb annál, hogy az őshüllők homályos emléke megragadt az emberiség legősibb tudatállápotában és idővel a sárkányképzetben végleges formát nyert.
A más felfogású szakbeliek ennek cáfolatául elsősorban azzal felelnek, hogy az alakösszevetés ellen ugyan semmi kifogásuk, de az időszakok nem esnek egybe. A hüllő- és gyíkféle állatok a geológiai rétegek szerint, a tertiaer-kor egész tartama alatt éltek. A korszak végén azonban rájuk köszönt a pusztulás. A tertiaer utolsó szakaszában, az ún. pliocénban elhidegülés áll be az egész földön; az őshüllők kivesznek s helyüket edzettebb állatfajták foglalják el, a mammut, a barlangi medve, az ősbölény, a tarándszarvas jelennek meg a nagyobb állatok közül. Az ember feltűnésének legrégibb nyomai pedig arra vallanak, hogy e későbbi jégkor alatt, az időnként beállott interglaciális - periódusok valamelyikében, valószínűleg a legutolsóban jelenhetett meg. Társai eszerint az élő nagy állatok között csak az említett utódfajok lehettek, s az őshüllőket ismerhette. Az ellentábornak erre is van felelete. Az első emberi nyomok feltűnése szerintük, mitsem mond; az bármikor valami szerencsés lelet révén kitolható évezredekkel visszafelé. Különben is a fejlődés elvét tartva szem előtt, a testileg és szellemileg kifejlet t ősembert szervezetileg hosszú evolúciós folyamatnak kellett megelőzni, amely alatt egyidejűsége az őshüllőkkel kétségtelenné válik.

Solymossy Sándor szerint ^[11] a sárkány teljes alakját hitelesen először az ógörög mondai emlékekben találjuk meg, ahol számos mitikus történetben előfordul. ^[12] Már ezekben feltűnik a vízelvonó, kincsőrző és emberi zsákmányt, különösen női áldozatokat követelő természete. Fontos többek között az a többször előforduló megjegyzés, hogy valahonnan keletről származott át hozzájuk. (bár az etimológiája ellent látszik mondani). Hérodotosz egy egyiptomi mondát jegyzett fel, hogy ott tavaszonként “szárnyas kígyók” csapata ront be Butó város környékére, melyek Arábiából jönnek át...

Solymossy szerint mindkét forrás, a görög és az egyiptomi keletre utal, a sárkányok onnan szálltak át, vagy jöttek le a vizeken hozzájuk. ^[13]

A Pallas nagy lexikona ^[14] is Solymossyhoz hasonló úton indul el: “Sárkány a mitológiában, szörnyeteg, amely a legtöbb nép mondáiban, meséiben és hiedelmeiben szerepel. Kor- és népközi el terjedtsége s az emberiség legmélyebb gyökerű vallásos képzeteivel való összefüggése azt a feltevést támogatja, hogy a sárkányokról szóló hagyományokban egyrészt természetéleti jelenségek elhomályosult emlékei, másfelől animisztikus nyomok rétegeződtek egymásra. Amazok is kétrendbeliek. Egy részük prehisztorikus óriási hüllők és madarak kövült maradványinak népképzeleti túlzása, amelyhez történelmi korban nagyobbfajta kígyók és a krokodil alakjának fantasztikus kiszínezése járulhatott. Másik részük meteorológiai tünemények, még pedig első sorban a meteorok, a viharfelhő, a villám és a bolygótűz (lidérctűz) jelenségei köré csapódott le, már meglévő mitikus képzetek készletéből. Az animisztikus felfogás alapján pedig ezen már kombinált és határozottabban kialakult képzetek a síri szellemek természetfölötti hatalmára tettek szert. Így lesznek kincsőrző és kincsszerző démonokká, s mint ilyenek a fejlettebb vallási képzetek körében az ördögnek nemcsak jelképes, hanem tőle valósággal megszállott állataivá. A puszta jelképpé finomulás már még későbbi fejlődés eredményes a zend hatás alatt illeszkedik a dualisztikus vallási tanok rendszerébe.”

Minden jel arra vall, hogy Európában a középkoron át a sárkányképzet görög típusú volt némi bibliai módosításokkal.

A középkori Európa sárkányelképzeléseiben kétfajta sárkány élt: a többfejű sárkány, amely vizet őrzött, tüzet okádott, embereket, állatokat egyaránt megtizedelte valamint a repülő sárkány, amely vihart keltett, s a fellegekben lakott. Mindkét sárkánytípusnak több változata alakult ki. A különféle sárkányokról szóló képzetek közös vonása az, hogy a sárkányt mindenhol gonosz démonnak tartják.
Ezzel szemben a Távol-Keleten megőrizték a sárkány tekintélyét, így még mindig jótékony lényként ismeretes. A kínai sárkány, a yang-ot jeleníti meg, a menny, az aktivitás principiuma és a férfiúság a kínai kozmológia yin-yang -jében. Ősi időktől a császári család jelképe, és a köztársaság megalapításáig (1911) a sárkány ékesítette a kínai zászlót. A sárkány Japánba sok más kínai kultúr-maradvánnyal bekerült, és ott (mint ryu vagy tatsu) alakjának akarat általi megváltoztatására képes lénnyé vált, egészen a láthatatlanságig. Mind a kínai, mind a japán sárkány, bár a levegő hatalmának tekintendő, általában szárny nélküli. A taoizmus istenített természeti erői között foglalnak helyet. ^[15]
Egészében véve, inkább a sárkányok gonosz hírneve volt az erősebb, és Európában ez élte túl a másik elgondolást. A keresztyénség általános elítélésben részesítette az ősi jóindulatú és rosszindulatú kígyó istenségeket. A keresztyén művészetben a sárkány a bűn és a pogányság szimbólumává vált. A szentek és mártírok sarka alatt földre terítettként, megalázottként lett bemutatva.^[16]

A sárkányokat gyakran használták háborús jelképként. Így az Iliászban, Agamemnon király pajzsán egy kék, három fejű kígyó volt valamint a kései norvég harcosok sárkányt rajzoltak a pajzsukra és faragtak hajójuk orrára. Angliában, a normann hódítás előtt, a sárkány volt a legfontosabb a királyi hadizászlók között, Uther Pendragon, Arthur király apja által. A huszadik században a sárkány hivatalosan bekerült Wales hercegének címerpajzsába.^[17]
 

A sárkány szó etimológiája

A dra/kwn kifejezésnek nincs zoológiai jelentése, de a latin draco-t számos kis gyík fajtára használják az Indo-Malayziai területen. A nevet gyakran használják a hatalmas sárkánygyíkra, a Varanus komodoensis -re, amelyet Indonéziában, a Komodo szigeteken fedeztek fel. ^[18]
 

Ipolyi Arnold Magyar Mythologiájában ^[19], miután részletezi a görög, német, latin sárkányra használatos kifejezéseket, s arra a következtetésre jut, hogy ezek a fényléssel, ragyogással, tüzessel, szikrázással kapcsolatos szavak^[20], arra a megfigyelésre jut, hogy: “Eltérőnek találom értelmére és alakjára nézve saját sárkány nevünket...” ^[21]. Kresznerics értelmezése nyomán eredetinek tartja “sár-kány” összetételben, mivel “föld alatt, barlangok, s különösen víz, iszapos és sáros mocsárokban lakik megfelel; másrészt pedig a sárkány astralis jelvi jelentésében lelné megfejtését, miszerint a hölgyet ragadó s hatalmában a föld alatt letartó sárkány, a nap és a nyárral ellentétes tél és sár magyaráztatni szokott.” ^[22]
Ipolyi nézete mára már elavultnak tűnik. Mindenesetre arra tényre érdemes felfigyelni, hogy a Vulgata drakoja a Keszthelyi kódexben már sárkánynak van fordítva. A Magyar Néprajzi Lexikon^[23] Gombocz Zoltánra hivatkozva a sárkány szót honfoglalás előtti bolgár-török kölcsönszónak tartja. Ott “sziszegő”-t “mérges-köpésű”-t jelentett. Neve tehát kígyószerű lényre enged következtetni. Valamint előszöri előfordulását helynevekre teszi: Inde ad Sarcaju (1193), Sarkanusfeu (Sárkányosfő 1262), Sarkazzygethe (Sárkánysz igete 1391).
 

Leírása

Mesebeli állat, legendabeli szörny, hatalmas, denevérszárnyú, tüzet okádó, pikkelyes gyíknak vagy kígyónak képzelik el, horgas farokkal. A mitológiában és a legtöbb nép népköltészetében jelentős szerepet tölt be. Alakja, attól függően, hogy milyen elképzelésre vezethető vissza, valamely rettenetet keltő és gyakran gonosz hatalom megtestesítőjeként nem mindig és nem minden népnél azonos; gyakran azonban (óriás) kígyóra, gyíkra (repülő sárkányok) vagy krokodilra emlékeztet. ^[24]
Az ezekben a lényekben való hit úgy látszik, hogy e gigantikus, történelem előtti sárkányszerű hüllők ősei felől való legcsekélyebb ismeret nélkül keletkezett. A görög nyelvben a szó: drakwn -innen származik az angol dragon- eredetileg nagy kígyóra használatos, és a mitológiák sárkánya, bármilyen formát is vesz fel később, alapvetően kígyó marad. ^[25]
A középkori egyházatyák és humanista zoológusok leírása és ábrázolása szerint: pikkelyes, krokodilhoz hasonlító állat, hosszú farokkal és denevérszárnyakkal. ^[26]
 

A sárkány mint szimbólum

A sárkány a legellentétesebb princípiumok egyesítésével a még differenciálatlan őslétezés és a káoszba visszasüllyedő pusztulás erőit szimbolizája, a kezdet és a vég kozmikus eseményeinek szereplője. ^[27] Egyesíti magában az alvilági kígyó és az égi madár, a sötétség és a fény, a föld és az ég jegyeit, mivel pikkelyes teste és szárnyai vannak. A lángokádó sárkány a tűzzel és a nappal is kapcsolatban áll, de a teremtés Ős vize és a pusztulás vízözöne egyaránt eleme. Mitológiáról mitológiára alakja eltolódhat a “jó” vagy a “rossz” irányba, s ennek megfelelően néha óriási kígyóként, néha cetként, néha antropomorf szörnyként is megjelenhet. Fejeinek sokasága a megsokszorozott testi és szellemi erő ősi kifejezése. A sárkány a kezdet és a vég őreként a rejtett tudás képviselője is. Gyakori totemállat és törzsi jelvény a négerek, kínaiak, rómaiak, dákok, szászok hadijelvényein, zászlain. Távol-Keleten alakja leginkább a vízielemhez kötődik.
A káosz-vízözön sárkány ^[28] magára ölti a kétfejű kígyó alakját is. A hímnemű égi-sárkány, a tűzelemmel társított teremtő princípium jelenik meg a hermetikus iratokban, sárkány képében testesítve meg az “isteni gondolatot”-ot, a Logoszt.
 

A sárkány az ókori vallásokban

Általában a Közép-Kelet világában, ahol a kígyók nagyok és halálosak, a kígyó a gonosz princípium szimbóluma. Ekképpen az egyiptomi isten, Apepi például a sötétség világának volt a nagy kígyója. De a görögök és a rómaiak habár a közép keleti elképzelést fogadták el, miszerint a kígyó gonosz erő, időnként viszont a drakontes -t jótékony, erős, éles meglátású, a föld belsőbb, rejtett részein lakó lénynek képzelték el. ^[29]
Az ókori népek mitológiáiban a sárkány többnyire mégis valamilyen félelmetes, gyakran gonosz hatalom megtestesítője. Alakja nem minden népnél azonos, többnyire kígyóra, gyíkra, krokodilra emlékeztet. Mivel elsősorban valamilyen hatalom, erő megtestesítője, alakja aszerint is változik, hogy hol jelentkezik: szárazon, levegőben sárkány, folyókban, tengerekben tengeri szörny. A világteremtő, vagy a világot a kaotikus állapotból megszabadító istenségnek előbb le kellett győznie ezt az ellenséges hatalmat, s csak azután vihette véghez teremtő, ill. a rendet helyreállító munkáját. (A babilóniai sárkány viszont szent állat, amelynek az volt a feladata, hogy Marduk istent védelmezze a gonosz hatalmaktól). Ezeknek a mítoszoknak igen jelentős szerepük volt a kultuszban. Babilóniában, Kánaánban, a hettitáknál, Egyiptomban az újév ünnepén színészek két csoportja eljátszotta az istenség és a sárkány közötti harcot. Felelevenítették azt a mitikus eseményt, ami a jelenlegi rendet megalapozza, s ez a világ újrateremtését, megújítását jelképezte. ^[30]

A bablilóniai sárkány

Ismeretes a babilóniai sárkány, a szent állat, amelynek Marduk istent ^[31] kellett védelmeznie a gonosz hatalmaktól és a vörös kígyó, amelyet fő vonásaiban az Istár-kapu maradványai ^[32] őriztek meg számunkra: szarvakkal ellátott fejét hosszú nyak köti össze a pikkelyes testtel, négy lába közül az első kettő oroszlán-, a két hátsó karvalykarmokban végződik, a farka skorpióra emlékeztet. A Dán 14,23–28 említette sárkány valószínűleg nem egyéb, mint ennek a régi emblémának kései felidézése, amely a nép képzeletében a századok folyamán élő lénnyé vált. Egy babilóniai pecséthenger (kb. Kr. e. 2300-ból) a hétfejű sárkányra vonatkozó elképzelést tanúsítja. ^[33]
Az akkád teremtés-mítoszban Tiamat, a mélység hétfejű szörnyetege háborúval fenyegeti a menny isteneit. Marduk a világosság és a vihar ifjú istene “kitekeri” a sárkányt és kettévágja. ^[34]
Az Enuma Elis né ven ismert kozmogóniai közleményben Tiamat és Marduk párharca dönti el az istenek között elhatalmaskodott harci helyzetet, amelyet Apszu és Tiamat robbantott ki nyughatatlanságával. “Minthogy Tiámat kitátotta száját, hogy elnyelje őt”, Marduk az őrjöngő s zeleket hajította elébe, melyek “kitágították testét. Az istennő gyomra felfúvódott és szája tátva maradt. Marduk ekkor nyílvesszőt röpített fel, mely kilyukasztotta a gyomrát, feltépte a beleit és átfúrta szívét. Miután így fölékerekedett, Marduk kioltotta életét, a holttestet a földre dobta és fölébe hágott”. ^[35]
 

Sárkány a hettiták vallásában

A hettita mítoszokban a sárkány (Illujanka) már nem az a rettentő szörnyeteg, amellyel számos kozmogóniai vagy világuralomért folytatott harcról szóló mítoszban találkozhatunk (Pl. Tiámat, Leviathán, Tüphón stb.) Már olyan vonásokat mutat, amelyek a népmesék sárkányait jellemzik: Illujankának csöpp esze sincs és roppant falánk. ^[36]
Az újév ünnepén előadott Sárkány és a Viharisten harcának két változata ismeretes. Az első találkozás során legyőzik a Viharistent, aki a többi istenség segítségéért könyörög. Inara istennő lakomát készített, és meghívja a Sárkányt. Előzőleg egy halandó, Hupasija segítségét kéri. A férfi beleegyezik, azzal a feltétellel, hogy az istennő véle hál : az igent mond. A Sárkány olyan mohón fal és vedel, hogy nem bír visszamászni a barlangjába, Hupasija pedig megkötözi egy kötéllel. Ekkor előugrik a Viharisten, és harc nélkül megöli a Sárkányt. ^[37]
A második változatban a Sárkány legyőzte a Viharistent, és elvette a szívét és a szemét. Ekkor a Viharisten feleségül veszi egy szegény ember lányát, és fia születik. Amikor a fiú felnövekedett, elhatározta, hogy feleségül veszi a Sárkány lányát. Az ifjú, akit apja tanácsokkal látott el, a Viharisten szemét és szí vét kéri a felesége házába, és meg is kapja őket. A Viharisten “erejének birtokában” újból találkozik a Sárkánnyal “a tenger közelében” és sikerül is legyőznie. ^[38]
 

Sárkány kánaániak mitológiájában

Jammot egyszerre ábrázolják “istenként” és “démonként”. “Él szeretett fia”, istenként ugyanúgy kap áldozatokat, mint a kánaáni pantheon többi tagja. Másfelől víziszörny is, hétfejű sárkány, “Tenger-herceg”, a föld alatti Vizek lényege és megtestesítője. ^[39]
A szöveg amely Jamm és Baal küzdelmét leírja, igen hiányos. Bár Jamm tűnik uralkodó istennek, Él az istenek többségével egy helyen lakozik. Miután Baal megsértette Jammot, kijelentvén, hogy elbizakodottan emelkedett tisztébe, ahonnan le fogja taszítani, Jamm elküldi hírnökeit, és Baal kiadatását követeli. Az istenek megijednek, Baal pedig korholja őket. Él mégis fogadja a követeket és kijelenti, Baal az ő rabszolgájuk és adót fog fizetni Jammnak. És minthogy Baal valószínűleg fenyegetőnek mutatkozik, Él hozzáteszi, hogy a követek könnyűszerrel fölébe kerekedhetnek. Baal eközben Anat segítségévelkészülődik a Jamm-mal való összecsapásra. Az isteni kovács Kászit va Khaszisz (“ügyes és agyafúrt”) két varázs bunkót hoz neki, amelyeknek az a tulajdonsága, hogy dárdaként szállnak el annak a kezéből, aki használja őket. Az első a vállán találja el Jammot, aki azonban nem esik el. A második a homlokán találja és a “Tenger-herceg” elterül a földön. Baal megöli, Azstarat istennő pedig arra kéri őt, hogy darabolja fel, és szórja szét a holttestet. ^[40]

Itt Jamm a Sárkány úgy jelenik meg, mint a tenger, a föld alatti vizek szimbóluma. A mítoszban Baal győzelme az “eső” diadalát jelenti a tenger kaotikus és terméketlen végtelenje és a pusztulást hozó árvizek felett. Másrészt a vízi Sárkány elleni harc jelzi egy ifjú, harcos isten, vagyis a pantheon egy új urának felbukkanását.

Sárkány a görög mitológiában

Azt, hogy a görög mitológia is ismerte a fenti értelemben a sárkányt, többen kétségbe vonják azon az alapon, hogy a drakón (a “látni” ige származéka) az óriáskígyót, az indiai tigriskígyót, valamint a tengeri kígyót jelenti. De mivel a görög irodalomban olykor az alvilágot őrző kutya, a Cerberus (v. Kerberos) is sárkányként jelenik meg, kézenfekvő, hogy a nép a delfi Pythonban, amelyet Apollo megölt, a Lerna mocsarában élő hidrában, a kilikiai Jifánban stb. szintén többet látott, mint egyszerűen olyan kígyót, amely méreténél fogva kü lönbözik a többitől, annál inkább, mivel pl. a hidra több fejű volt. ^[41] Ugyanakkor a görög mitológiában feltűnik a kincsőrző sárkány alakja is, gondoljunk itt az Argonautákban ^[42] leírt Iaszón által megölt aranygyapjat őrző sárkányra ^[43]

A görögök világfáját, a Heszperiszek arany-almafáját a százfejű és sok nyelven beszélő Ládón ^[44] őrízte, míg Héraklész tizenegyedik munkájaként meg nem ölte. ^[45] A kolkhiszi aranygyapjúra úgyszintén félelmetes sárkány vigyáz. ^[46] A thébai Kadmosz és később Iaszón pedig egy megölt sárkány fogait veti el, melyből aztán a spártaiak ősei keltek ki.

A sárkány és Siegfried, sárkány a germán mitológiában

A germán mitológiában Szigurd (Siegfried, Seyfrid, Sigurd) megöli Fánfirt, a gonosz sárkányt, a kincs őrzőjét, majd miután megette annak szívét, és vérében megfürdött, mindentudóvá és sérthetetlenné lett. ^[51]
Szigurd személye megjelenik mind a germán mind az ó-norvég irodalomban, így történeteinek sokszor több változata is van. Egyik történet arról szól, hogy Szigfrid harcol a sárkánnyal, a másikban pedig, hogy hogyan szerzi meg a kincset két fivértől, akik örökségükön veszekedtek. Ezt a két történetet szerkesztették egybe és mesélik el részletesen Az Edda-ban.
A Das Lied vom hürnen Seyfrid,-ben is feltűnik mely nem tehető 1500 előtre. A költemény főtémája egy szűz megmenekítése a sárkánytól. ^[52]

A norvég mitológiában feltűnik még a sárkány a Niflheim-ban azaz a Sötétség birodalmában, melynek uralkodója Hel.^[53] A Nilfheim úgy tűnik több részre volt osztva, egyik része Náströnd , a “hullák partja”. Itt állt egy északra néző kastély, mely mérges kígyókkal volt megtöltve, itt gyötrődtek a gyilkosok, házasságtörők és hamisan esküvők, míg a sárkány, Nidhogg ki nem szívta a vért a testükből. ^[54]

Találkozunk még a kozmikus kígyóval Thor (Donar)^[55] legfőbb ellenfelével, Jörnungannal, aki átfogja a világot és a ragnarök^[56]idején az isteneket fogja fenyegetni. Több szöveg és rajz mutatja Thort, amint kihúzza a Sárkányt a tengerből. ^[57]
 

A sárkány Egyiptomban

Az egyiptomi vallásban a sárkányt illetve a sárkány alakját két istenségben vélem felfedezni. Az egyik Széth, a másik az Apóphisz-kígyó.
Széth a legproblematikusabb egyiptomi istenek egyike. Állatfejű emberként vagy állat alakban képzelték el, az állat azonban, mely Széthet többnyire megjelenítette nem azonosítható. Hosszú fejű lény, felálló hosszú fülekkel, karcsú testtel, hosszú farokkal. A kutatók jelenlegi álláspontja szerint nem azonos semmilyen ma élő állattal, lehetséges, hogy az egyiptomiak fantáziája alkotta ezt a lényt. ^[58] Nemcsak a fantasztikus állat testesítette meg az istent, a Nílus két veszélyes lakója, a krokodilus és a viziló is némelykor vele azonos. Ledöfésük a templomképeken Széth halálát jelképezi. Széth esetében a sárkánnyal való rokonságra noha konkrét jelet nem találunk, viselkedéséből és megjelenítéséből hasonlóság fedezhető fel. Ő az egyiptomi pantheon rosszalkodó alakja, a szükséges rossz. A pusztító erők megtestesítője, tőle jön a földrengés, és a villámlás az égből. Másrészt pedig a krokodillal való azonosítása is hasonlatossá teszi. De legérdekesebb, hogy az Apóphisz-kígyóval való harcai ellenére ő a világosság rablója a rövidebb napok idejében. ^[59]

Az Apóphisz-kígyó esetében már azonban mind funkcióban mind megjelenésben kétségtelen a rokonság az ókori és néphitbeli sárkánnyal. Az egyiptomiak szerint a Nap bárkán teszi meg útját az égbolton. Úgy hitték, hogy a bárka időnként megáll, vagy kényszerből, vagy a Nap akaratából. Egy végső megállás lehetősége azonban érthető módon rettegéssel töltötte el az egyiptomiakat. Ezzel a veszéllyel minden este szembetalálkozott a napisten, a nyugati hegyeken ugyanis ott leselkedett a sötétség, a káosz démona, az Apóphisz-kígyó. A Halottak Könyve 108. Fejezete szerint alkonyatkor a világ szélén lévő hegyen az Apóphisz-kígyó leselkedik a bárkára, és tekintetével megá llítja.^[60] Széth ^[61] teszi ártalmatlanná a gonosz ellenséget. ^[62]
Figyelemreméltó, hogy mivel Széth a terméketlen föld, a sötétség megszemélyesítése, egyesek az Apóphisz-kígyóval azonosítják. A görög írók Tüphonnak nevezik. ^[63]
Egyértelműek a sárkány-vonások. Úgymint égitest-faló, a sötétség, a káosz démona.
 

A Sárkány Kínában ^[64]

Kínában nevének jelentése: “kiváló értelmű lény” (Lung) , s a legfőbb bölcsesség, a halhatatlanság és a gyógyítóerő birtokosa, a keleti égtáj és az eső, az időjárás és a termékenység ura. A kínai állatöv ötödik állata. Ő alapította meg a kínai istendi nasztiát. Ő találta fel az írást és a tudományokat. Ezek után nem csoda, hogy a kínai császár emblémája ugyancsak a sárkány.^[65]

Kínában ismeretes a négy Lung, vagy sárkány. A víznek és az esőnek az istenei ezek, kik valószínűleg a császári palota és a főváros Fung-shui-át szabályozták s a Peking környéki négy templomban tiszteltettek.^[66]

A kínai mitológiában öt típusa van a sárkánynak: ^[67]

1.       Az istenek és császárok védelmezői

2.       A szelek és az eső irányítói

3.       Földi sárkányok akik a folyókat és tengereket mélyítették ki

4.       Rejtett kincsek őrzői

5.       Az első sárkány

Az első sárkány a mítitkus uralkodónál, Fu-hsi-nál tűnik fel. Ő töltötte be az égen a Kung Kung szörny által létrehozott lyukat.
Sok különbség van a klasszikus sárkány és a kínai sárkány között. Így a szárnyak nélküli repülés, alakváltó képesség, és természetesen az általános jóakaratú természete az emberekhez.
A kínai sárkány kilenc “lényegből” áll. A teve feje, a démon szemei, a tehén fülei, a szarvasbika szarvai, a kígyó nyaka, hasa egy kagylóé, karmai egy sasé, míg lábainak talpai egy tigrisé, és a 117 pikkely, ami a testét fedi, mint a pontyé.
A kínai sárkánynak alapesetben négy karma van, de a császári sárkánynak öt, ez azonosítja a kisebbek fölött. Ha a császáron kívül más használja az öt karmot, meghal.
A kínai sárkány az esőhozó istenség. Így a sárkány a kínai történelemben az időjárással lett azonosítva.
Sok legenda hoz kapcsolatot a sárkány és császár között. Néhány császár, állítása szerint sárkánytól származik.

Az ősi Kínában a sárkánynak nagyon fontos szerepe van a mitológiában. Megjelenik a művészetekben, irodalomban, költészetben, építkezésben, dalokban és a kínai lélek sok aspektusában. A kínai sárkány eredete ismeretlen, de már megjelenik a korai írott történelemben is.
 

A sárkány a Bibliában

Az Ószövetségben

Az ÓSZ nyilvánvalóan ismeri a környező népek, vallások vonatkozó mítoszait. A sárkány különböző alakokban jelenik meg: sárkány (Jer.51:34; Ézs.51:9), szörny, szörnyeteg, tengeri szörny, tengeri szörnyeteg (Ézs.27:1; Ez.29:3; 32:2; Zsolt.91:13), krokodil (Ez.29:3k.), kígyó, repülő kígyó (Ézs.14:29; vö. 1Móz.3:1kk). A LXX a Leviátánt is sárkánynak tekinti. Lényege szerint istenellenes, ezért emberellenes, különösen Isten népe elpusztítására törő hatalom, amely olykor egy-egy személyben (Nebukadneccar, Jer 51,34; a fáraó, Ez.29:2k), vagy egy-egy birodalomban (Dán.7:23kk) ölt testet. De Isten mindenekfeletti hatalma és győzelme egy pillanatig sem kétséges. Az Úr karja győztes volt az ősrégi időkben (Ézs.51:9; Zsolt.74:13), s az is marad mindörökké (vö. Dán.7:13k.27). ^[69]

A sárkány szó gyakran megtalálható a biblia különböző fordításában. A fordítók úgy tűnik gyakran használják, ahol képtelenek azonosítani az adott állatot. Néhány héber név: ^[70]

·         tán (Jób, 30:29; Ézs. 34:13; 35:7; 43:20; Jer., 9:11; 10:22; 14:6; 49:33; 51:37; Mik. 1:8; Mal. 1:3), A fentiek mind “sakál”-ként van fordítva, és legtöbbször a struccokkal fordul elő. Kétségtelenül elhagyatott helyek lakosa és általában a sakállal azonosítják.

A New Bible Dictionary a tánnin -ot (tán pluralis) a sakál “költői” nevének tünteti fel, de valószínűtlennek tartja, hogy a két szó összefügg. ^[71] A tánnín leginkább teljesen figuratív kontextusokban található meg, és egyáltalán nem biztos, hogy élő állatot jelöl. ^[72]
 

·         tánnîm néhány helyen a kígyóra emlékeztet (Deut. 32:33; Zsolt. 91:13; Dán. 14:22-27), máshol sokkal inkább a krokodilra utal (Zsolt. 74:13; Ézs. 51:9; Ezék. 29:3), vagy éppen tengeri szörny (Ezék. 32:2), ilyen a bálna, delfin, vagy dugong (tengeri tehén), helyesen fordítva Jer.sir. 4:3, és ide vonatkozik a Zsolt. 98:7).

Bizonytalan jelentésű szó, talán nem függ össze a tán-nal. ^[73]
 

·         líweyãthãn (leviathan), egyaránt jelenti a krokodilt (Zsolt. 74:14) és tengeri szörnyet (Zsolt. 104:26).

·         çiyyim (Zsolt. 73:14; Jer.1:39), aminek lehetséges jelentése a hiéna.

Más helyek, így Eszt.10:7;11:6; Préd.25:23, a héber eredeti re sem vezethetőek vissza és elegendő valószínűséggel sem azonosíthatóak. ^[74]

Valószínűleg a LXX is tágabb értelemben élt a dra/kwn szóval, amikor a héber tannint lefordította (Ám 9:3; Jób 7:12; Zsolt 74:13; Ézs 51:9). Ezeken a helyeken némileg még vissza cseng a régi mitológia, talán a teremtő istenség és a káosz erői közti harc emléke is kísért; vö. a babilóniai Enúma elis eposszal, ahol Tiámat, a féktelen ősáradat arra készül, hogy harcba szálljon Mardukkal, aki a világot ki akarja ragadni a Káosz karmaiból, és egy sor szörnyet mozgósít: a tengeri kígyót, a sárkányt, a szörnyeteget, az óriás oroszlánt, a vad kutyát.
A Bibliában a sárkány a Káosznak azokat az erőit testesíti meg, amelyeket az ősvíznek tulajdonítottak; ezért látták a sárkányban Istennek, a rend elvének ellenségét, aki a teremtéskor az ősvíz féktelen erőit megbilincselte.
A Gen.3 kígyójában egyesek szintén sárkányt vélnek felfedezni. A 3:14-re hivatkozván, amely akkor kap teljes értelmet, ha föltesszük, hogy a szóban forgó állat eredetileg nem a hasán csúszott. Ezt a föltevést a Jel.12:9 is támogathatja, ahol János a Gen.3 kígyóját kétfejű, vörös szörnnyel azonosítja, amelyet legtöbbször sárkánynak (Jel.12:3 kk., 7.9.13.16 kk.) vagy olykor kígyónak nevez (12:14 kk.). De ez a kettős elnevezés nem annyira azt jelenti, hogy a paradicsomi kígyó és az égen feltűnő sárkány azonos formájú, hanem sokkal inkább arra kell gondolnunk, hogy e két különböző alakban ugyanaz a lény rejtőzik. ^[75]
 

Leviathan

A leviatán kifogása horoggal
 

A Behemót

Az Ótestamentumban, erőteljes, növényevő állat, kinek “csontjai mint az érc-csövek, lábszárai, mint a vasrudak” (Jób 40:18).
A leírások szerint elefánthoz vagy vízilóhoz áll közel. Jób könyve szerint (40.k.) A Behemót “teste öntött paizsok gyanánt egymásrafekvő pikkelyekből van összeraggatva (16.v.) szájából szövétnekek, leheletével meggyújtja a szenet (9-13.v.) Ha fegyver éri, nem árthat neki sem dárda sem páncél (17.v.) Napsugarak vannak alatta és az aranyat sárként teríti maga alá” (21.v.) Tehát: sérthetetlen, tűzfújó, kincset őrző s inkább szárazföldi lény. ^[78]
Az egyik legenda szerint az igaz ember szemtanúja lesz egy látványos küzdelemnek Behemót és Leviathán között a messianikus korban és később lakomáznak húsán. Néhány forrás úgy azonosítja Behemótot, -aki a mocsárban tartózkodik és nincs megijedve a zajongó Jordán folyótól- mint egy vizilovat és Leviathánt mint egy krokodilt, bálnát, vagy kígyót. ^[79]

Az Újszövetségben

Ókori mítoszi motívumok a Jelenések könyvében

Az ÚSz fényénél a Jel. szerzője sokkal inkább felismerte a Sátán hatalmát és jelentőségét, ezért nem érhette be a Gen. szimbolizmusával, hanem még világosabb kifejezőeszközt keresett. Jóllehet semmi nyoma annak, hogy a Jelenések sárkánya közvetlenül összefüggésben lenne a babilóniai Tiámattal vagy az Azhi-Daháka nevű iráni szörnnyel, mégis föltehető, hogy János azt az anyagot, amelyből a képet összeállította, jórészt az ókori Kelet folklórjának és mitológiájának gazdag tárából merítette: vörös a színe a babilóniai sárkánynak és az egyiptomi tifónnak; a lernai hidra is hétfejű; a Dán.7 említette 4. állatnak szintén 10 szarva van. De ezeknek semmi más szerepük nincs, mint konkrét és lebilincselő képet festeni a titokzatos, Istenellenes hatalomról, amely a világon uralkodik mindaddig, míg Krisztus megváltása véget nem vet uralmának. ^[84]

Karner felhívja a figyelmet arra, hogy sok ókori mítoszban találkozunk azzal a motívummal, hogy valamely istenség születendő gyermekét ellenséges istenség üldözi, de az üldözött csodálatosan megmenekül.

·         A görög mitológiában Létót, Zeusz kedvesét üldözi Python, a kígyó és el akarja ragadni tőle újszülöttjét, Zeusz gyermekét. Létó azonban elmenekül, megszüli Apollónt, ő pedig nyolc napos korában megöli Pythont.

·         Egyiptomban Isist ^[85] üldözi Széth, ^[86] de Isisnek sikerül megmenekülnie, gyermekét felnevelni és ő, Hórus ^[87] legyőzi a sá rkányt

A Jel.12-ben elmondott látomás és e mítoszok között az egyezé sek mellett jellegzetes különbségek is vannak. Itt nincs szó a megszületett gyermek, mint isteni hős és a sárkány harcáról. Mégsem mondható lehetetlennek, hogy a Jelenések szerzője lát omásának leírásakor felhasznált elemeket az említett mítoszok ból, és hogy mondanivalóját így akarta érthetővé tenni olvasói számára. ^[88]

Beasley-Murray is megállapítja a környező népek mítoszai és a jánosi látomások rokonságát ^[89]: “...széles körben elfogadott, hogy a 12. fejezetb en leírt történet egy ősi mítosznak az adaptációja, amely szerte a világban ismert volt János napjaiban”. Elsősorban ő is a görög párhuzamot hozza, ahol Python üldözi Apollónt. ^[90]
Másodsorban pedig az ugariti Baal mondakört, ahol a viharisten Baal megküzd Jammal, a tenger hercegével. Szerepel még a párhuzamok között az akkád Tiamat, a mélység hétfejű szörnyetegének Mardukkal való harca. Perzsia Zend vallása szintén szolgál párhuzamokkal az elbeszéléshez, itt Fire, Ahura fia harcol a gonosz sárkánnyal Azhi Dahakával. Sőt itt még abban is párhuzamot találunk, hogy a tizenkét csillag mellyel az asszony van megkoronázva megfelel a tizenkét csillagképnek, melyeket Ahura teremtett, míg a sárkány hét diadémje a hét planétát tükrözi, melyeket a gonosz Angra Mainyu (akit Azhi Dahaka jelenít meg) teremtett.
Végül pedig Beasley-Murray az egyiptomi párhuzamot is megemlíti a fentebb leírtaknak megfelelően.
A történet anyagai ezeket az ősi mítoszokat tükrözi vissza, és kimutatható, hogy különböző utakon ezek lettek adaptál va. A zsidók az Ótestamentum próféciáinak ismeretében, nem találhatták nehézségnek ezeket a világszerte ismert hagyományokat, a megváltás általános kívánságaként, a messianikus próféciákkal egybeszerkeszteni. ^[91]

Takács Gyula is megemlíti egzegézisében ^[92], hogy a Jelenések-beli sárkány kapcsolatot mutat a környező vallásokban szereplővel. “Ez a kapcsolatrendszer mutatkozik meg a sárkány terminus választásában is, de a kapcsolatrendszer tovább folytatódik a sárkány ornátusának elemeivel.” Azaz: hét fej: a babiloni ábrázolásokon visszatér ő motívum. Tíz szarv: Dániel látomásának vonásaival asszociál. A szarv az erő szimbóluma. Hét diadém: A fej terminus és a hetes szám keretszerűen körülveszi a középponti szarv elemét.
A továbbiakban
 

A sárkány formálódása a keresztyén kultúrában

 Az európai mondahagyomány általában egyfejű sárkányt ismer, Solymossy szerint ahol többfejűnek van említve, azok a János Jelenések sárkánnyal kapcsolatos helyeire megy vissza. ^[93]

A sárkányt a reneszánsz korának művészete a Gonosz szimbólumává tette meg, a bibliai Leviatán s főleg János Jelenéseinek sugallatára^[94] ahol Isten ellenségekéntsorban megjelenik az égi, a földi és a tengeri sárkány is. Babilon “nagy kéjnő”-je a hétfejű fenevadon, a Káosz-Sárkányon ül. ^[95] A sárkány ellen küzdő Mihály arkangyal s az ugyanilyen szerepben feltűnő szentek –Szent Margit, Szent Márta, Kappadókiai Szent György és Szent Szilveszter- attribútuma a sárkány, de ábrázolják Fülöp apostol és Jézus Krisztus mellett is. A magyar néphit Illés prófétát is sárkányölőként tartja számon.

Levonhatjuk a következtetést, hogy a keresztyén sárkány-kép meglehetősen negativizálta, a már egyébként is kétes természetű európai sárkányt. Csak elvétve találkozhatunk, olyan fennmaradt feljegyzéssel, amelyik még el tud vonatkoztatni a keresztyén befolyásoltságtól.
 

Sárkány a magyar néphitben

A magyar néphagyományban hét sárkánytípus körvonalazható ^[96]:
 

A zomok

Országszerte ismert tájszó “kígyó” értelemben. Ismert a szónak zomak, zmok változata is. E kígyótípus rövid, vastag, kurta elképzeléséhez valószínűleg a zomok-zömök szóegyezés nagyban hozzájárult, holott e két szó nem egy tőről fakad. A zomok szláv eredete nyilvánvaló: az orosz zmeja és a lengyel zmija 'kígyó'-t, a szlovák zmija 'viperá'-t jelent; a Nyíregyháza környéki tirpák (szlovák) hiedelemben a zmok lidércre vonatkozik. A magyar néphitben a zomok nem közönséges kígyó, hanem mitikus lény, mellyel a pásztoroknak meg kell küzdeniük. A zomokot zomokkigyónak, z omoksárkánynak és sárkánykígyónak is nevezik. A különféle elnevezések ellenére a sárkánytípus jell emzői azonosak: a zomok réten, mocsaras helyen él; disznóval, birkával táplálkozik. A pásztor őrzésére bízott kondából na pról napra hiányzik egy-egy disznó. A pásztor - a tolvajt keresve - meglesi a zomokot. Embereket hív segítségül, a zomokot agyonverik vagy elégetik. Meg kell jegyezni, hogy a néphitben a zomok legyőzése mellékes epizód, a zomokölőt nem heroizálják. A mocsári sárkányról szóló mondáinkban viszont már igen lényeges motívum a sárkányharc. A mocsári sárkány tulajdonképpen a zomok változata, ugyancsak réten, mocsaras helyen él, de nem bújik el, nem marad háttérben, hanem az emberekre vadászik, és állandó rettegésben tartja a lakosságot. Sárkány összetételű helyneveink is (Bakonysárkány, Bősárkány, Sárkány, Sárkánycsapáspuszta, Sárkánysziget, Sárkánytópuszta, Sárkánytanya, Szilsárkány stb.) a mocsárban élő sárkányra, lényegében a zomokra vonatkoznak, melyekhez többnyire sárkány harccal kapcsolatos mondák fűződnek.
Ipolyi Szirmayra hivatkozva arról ír, hogy IV. Béla a tatárjárás után alapította meg a nemzeti sárkányrendet. A rendbe azok a vitézek kerültek, akik az elszaporodott sárkányok irtásában jeleskedtek. Így kerültek a családi címerekbe és templomi festményekbe a szárnyas kígyók és sárkányok. A sárkányölő hőseink tetteiről szóló mondák szorosan kapcsolódnak a “sárkányölő” Szent György legendákhoz.
 

A sárkánykígyó

A sárkánykígyó a magyar néphit szerint egyfejű, óriási szárnyas gyík. A sárkánykígyó kígyóból (zomokból) keletkezik. Mihelyt a kígyó sárkánnyá válik, megjelenik egy rongyos ruházatú parasztember, aki bűvös kantárjával kikényszeríti a vízből, és magával viszi a fellegekbe. A sárkánykígyó tulajdonképpen a hiedelemmondák garabonciásainak a “hátaslova". Több hiedelemmonda szól arról, hogy a garabonciás a sárkánykígyót Szerecsenországba viszi, összeaprítja és a húsát eladja. Ott ugyanis az emberek csak úgy tudják eltűrni a nagy meleget, hogy egy darabka sárkányhúst tesznek a nyelvük alá. A garabonciás akaratának megfelelően a sárkánykígyó vihart, esőt támaszt. A sárkánykígyó mindenkor igyekszik megszökni gazdájától. Ha sikerül, akkor erdőben egy gödörben elrejtőzik, és ott étkezés helyett kígyókövet nyal. Egyik mondatípusunk, mely rokonságban áll a kígyóköve mesetípussal, arról szól, hogy az ember az erdőben mély gödörbe esik, melyben sárkánykígyó tanyázik. Az ember a sárkányt utánozva - kígyókövet nyaldos, hogy éhségét és szomjúságát eloltsa. A sárkány, több év után, megszánja az embert. Miután hallgatást fogadtat vele, hazabocsátja. Az ember megszegi fogadalmát, akaratlanul (a sárkánytól tanult fütyüléssel) elárulja magát - az egyik variáció szerint egy idegen embernek. Az idegen nem más, mint a garabonciás, aki szökött lovát, vagyis a sárkánykígyót keresi. A garabonciás a sárkánykígyót a bűvös kantárral kikényszeríti a gödörből. A garabonciás a sárkánykígyó hátán a fellegekbe lovagol. A sárkánykígyóképzetek valószínűleg egy ősi, elemi csapásokat okozó démon emlékét őrzik a magyar népi műveltségben.

Többfejű sárkány

Mondáinkban, hiedelmeinkben szinte kizárólag csak egyfejű sárkányok szerepelnek. Ezzel ellentétben népmeséinkre a többfejű sárkányalak a jellemzőbb. A vízőrző sárkány többfejű, lángot lövellő, óriási gyíkhoz hasonló, leányfaló szörny. E mesetípus kialakulásához nagymértékben hozzájárult a Perseus-mítosz, illetve a Szent György-legenda.

Alvilági sárkány

A három elrabolt királykisasszony mesetípus változataiban találkozunk az alvilági sárkányalakjával. A hős leereszkedik az alvilágba, hogy a királykisasszonyokat kiszabadítsa. Az alvilágban sorra legyőzi a sárkányokat. A birkózás, a párviadal lényeges vonás, mivel a sárkány a hőssel ember módjára viaskodik; egyik a másikat térdig, derékig, nyakig vágja a földbe. A sárkánynak buzogánya, kardja is van. Tehát népmeséink az alvilági sárkányt eleve karral, kézzel, ugyanakkor több fejjel rendelkező lénynek tekintik. A magyar meseanyagban az alvilági sárkány - több feje ellenére emberhez hasonló életet él. “Várkastélyban lakik, elrabolt földi nővel él... Emberi mivoltát szörnnyé csak az változtatja, hogy óriás termetű, rettentő erejű démon". Lényeges, hogy az alvilági sárkány nem ember evő, mint a vízőrző sárkány.
Ezzel a típussal találkozunk a Fehérló Fia c. mesében is. Ez a sárkány, amint viselkedése mutatja, minden vonásban más, mint a nyugateurópai; nem állati szörnyeteg, hanem emberi alak.
A magyar népmesék nagy részében az alvilági kastély madárlábon forog. Ezt a motívumot, mely az orosz népmesékbe is be épült, Solymossy Sándor az erői-altaji törökök samanisztikus mítoszaiból eredezteti ^[97].

Felvilági sárkány

A felvilági sárkány a felettünk lévő világrétegben él. Ez a sárkánytípus Az égigérő fa típusú mesékben szerepel. A több fejű, általában hétfejű sárkány ellopja a királykisasszonyt, és felrepül vele az égígérő fára. Egy ifjú felmászik utána, és a kastélyban lakó sárkány szolgálatába áll. Sikerül elpusztítania a sárkányt, és táltoslova hátan lehozza a kiralykisasszonyt. Jutalmul elnyeri kezét. A felvilági sárkány azonos az alvilági sárkánnyal, mindegyiknek több feje van, kastélyban laknak, és elrabolt földi nőve, ember módjára élnek. A különbség az, hogy a felvilági sárkány repülni is tud.
 

Égitestrabló sárkány

Meg kell említenünk még az égitestrabló sárkányt mely kizárólag az égitestszabadító tipusban fordul elő. A hős és a sárkány itt is ember módjára viaskodik egymással, de láng és tüzes kerék alakjában is. Az égitestrabló sárkány az alvilági sárkánnyal szemben ezen a (középső) világrészen tartózkodik; nem gyalog hanem lovon jár; nem királykisasszonyokat, hanem égitesteket rabol; feleségeik ugyancsak rosszindulatú démonok A “többfejű sárkány” a magyar nyelvterületen sajátos, formát öltött; alakjára nézve szörnynek, tulajdonságaira nézte pedig rosszindulatú embernek képzelik el mesemondóink.
 

Ember alakú sárkány

Az ember alakú sárkány főleg Északkelet-Magyarország mes ekincsében fordul elő. Ez a sárkány már nem kígyó formájú vagy többfejű állat, hanem két lábon járó, külsőre, ruházatra, v iselkedésre is emberi alak. Ámi Lajos meséiben a sárkány ember, sőt szép ember; a mesehős csak akkor jön rá arra, hogy sárkánnyal áll szemben, amikor a “szeme közzé nézett". Ruszkovics István meséjében pedig a hősnő beleszeret a sárkányba, ami mint “egy legény, gyolcs gatyába, meg sarkantyús csizmába" sétálgat a tengerparton. Papp János mesemondó -a sárkányról szólva- mondja, hogy “Annak is két lába, keze van. Az túlerős, azért tartották, hogy sárkány, mert erős ember volt." Kolumbán István udvarhelyszéki mesemondó Erzsike c. meséjében is “a sárkánykirály nem sárkány, hanem ember volt". A magyar népmesék ember alakú sárkányára jellemző, hogy külső kinézetre ember, az emberhez hasonlóan él; rosszakaratú, az emberekre bajt hoz; igazi hazája az alvilágban van, s természetfeletti erővel, hatalommal rendelkezik. Az ember alakú sárkány sok vonatkozásban az urál-altaji népek fekete sámán alakjához, tevékenységéhez hasonlít. A fehér sámán a világosság, a fekete sámán pedig a sötétség istenének papja. E népek úgy vélték, hogy a fekete sámán megeszi az ember lelkét, időnként leereszkedik az alvilági szellemekhez, betegségeket okozhat, s ezért félnek tőle. Ő maga vagy a lelke tetszés szerinti helyre repülhet, s természetfeletti hatalommal rendelkezik.

A sárkány testrészeivel kapcsolatos hiedelmek

A néphit azt tartja, hogy aki sárkányvérrel keni a szemét, meglátja az elásott kincset, aki fogát a nyakában tartja nagy erejű lesz. ^[98]
Élt Ecsegen bizonyos Perge nevezetű számadó. Bajomi öreg Demjén Sándor mondta, hogy ez sokat tudott volna beszélni a sárkányokról. Tőle hallotta, hogy a sárkányok azért nem szaporodnak el, mert a nőstény hét esztendeig hordja a fiát, a másik hétig pediglen szoptatja. Azután pedig szüntelenül vívnak, marakodnak és így egymást is pusztítják. Ha valamelyik szopós gyereknek csak egy gyűszűnyi sárkánytejet adnának, már annyival is elörökölné tőlük a mérgüket. A vérük ellenben hasznos. Aki megkeni vele a szemét, az meglátja a földbe elásott pénzt. Az is szerencsés ember, aki a fogára szert tehet. - Ez utóbbira maga az öreg Demjén is tudott példát. Volt egy Turkevére való komája, ez szántás alkalmával talált egy akkora sárkányfogat mint az ember két hüvelykje összetéve. Madzagon a nyakába akasztva az-inge alatt hordta. Attól kezdve senki se mert ujjat húzni a fiúval olyan erőt adott neki. Félkarral hányta a tele zsákokat s egymagába húzta el a nagy szekér búzát. ^[99]
 

A sárkányölő vitéz, avagy harc a földöntúli erőkkel

A Vízörző sárkány megölése. A (nem mindig) természetfeletti származású és ilyen képességekkel rendelkező hős vándorútra kel. Segítő állatok szegődnek hozzá hálából, mert vadászat közben életüket meghagyta: farkas, medve, oroszlán. Gyászba vont városhoz érkezik. Városvégi házban (fogadóan) kér és kap szállást s itt megtudja, hogy a város kútját egy hét- (hat. tizenkét stb.) fejű sárkány foglalta el, aki csak akkor ad vizet, ha ezért egy szűzleányt kap. Már az utolsón, a király leány á n van a sor. Megmentőjének ígérik feleségül. A hős a sárkányt állatai segítségével megöli. Tette bizonyítékául kivágja a sárkány nyelveit vagy levágja körmei hegyét. A királykisasszony ölében álomba merül. A fán leselkedő Veresálnok vitéz, aki már régóta készült a királykisasszonyért megvívni a sárkánnyal, de nem merte megtenni, levágja az alvó hős fejét. A királykisasszonyt kényszeríti, hogy vallja őt megszabadítójának. Maga is bizonyítékokra tesz szert: levágja a nyelv nélküli fejeket. A hőst állatai feltámasztják egy kígyótól szerzett forrasztó fű segítségével. A hős visszatér szálláshelyére, és sorra elküldi állatait a királykisasszony és az álhős lakodalmára. Az álhős a tisztelet jeléül számos párnán ül, s mikor az állatokat, majd magát a hőst is megpillantja, a párnák sorba kiugranak alóla. A vitéz a sárkánynyelvek segítségével leleplezi az álhőst, és megtartja lakodalmát a királyisasszonnyal. Az álhőst ló farka után kötik. Egyike legnépszerűbb meséinknek. Változatai meghaladják az ötvenet. ^[100]

Az ilyen mesék megmagyarázása végett a kutatók egyrészt etikai fogalmakkal másrészt a természetmítosz^[101] allegorizáló módszereivel próbálkoznak. ^[102] Róheim nyomán had említsek pár példát: Wünsche szerint a sárkány téldémon, a hős pedig tavaszisten. Hartlande szerint a leány kiszolgáltatása a sárkánynak az emberáldozattal kapcsolatos kultusz maradványa. Mikor ezt a kultuszt a fejlődő társadalmi érzék elnyomta, a régi istenből a hagyomány szörnyeteget formált és a helyét elfoglaló kevésbé kegyetlen istenséget legyőzőjének és megölőjének tartotta. E. Sieke négy alaptípust különböztet meg, amelyekre mindezeket a mítoszokat visszavezeti: 1. A hős a hold világos része, a sárkány a meg nem világított rész; 2. A hős a nap, a sárkány pedig a hold. 3. A hős a nap, a kitett leány a világos hold, a sárkány a holdat fogyasztó démon. 4. A hős a nap, a sárkány a napfogyatkozást okozó démon.
Róheim maga is boncolgatja a sárkányölő mítoszok eredetét, bejárva szinte az összes megemlíthető vallást és hiedelemrendszert. Vizsgálódása során a természeti népek égitestekkel és azok harcával, valamint a kígyó és a madár küzdelmével kapcsolatos elképzeléseket mutatja be. Sajnos kielégítő konklúzióval nem zárja közleményét. ^[103]
Úgy tűnik, hogy Takács Gyula is a természetmítosz-elméleten és az etikai fogalmakból kiindulva próbálja a sárkány “megmagyarázását”: “A mitologikus monstrum úgy születik meg az ember elméjében mint a természet megnyilatkozásainak, az emberi sors folyamatának rémítő, félelmet keltő, kiszámíthatatlan, veszélyt hozó erő-komplexuma. Az ilyen erők jelképe a sárkány – legyenek ezek pusztítóan és szeszélyesen előtörő szélviharok; vagy a mindent kiszárító szárazság; legyenek fékeveszett áradások, a víz megfékezhetetlen hömpölygése; vagy legyenek a tenger mint tapasztalat; vagy l egyen az ember sorsának váratlan és teljesen szeszélyes összeroppanása. Ezen tapasztalatokat fogalmazza meg az emberi elme a mitologikus monstrum alakjában.” ^[104]

A sárréti sárkány

A sárkány ma már nem szerepel a sárréti nép hiedelmében. Eltűnése a két Sárrét pusztulására tehető. A régi feljegyzésekben azonban annál inkább!
A XIX. Században még javában volt a Nagysárrét, Biharnagybajom, Dévaványa, Karcag, Füzesgyarmat között. Úgy szintén a Kissárrét is Komádi és Csökmő környékén. E két nagy összefüggő lapály a Berettyó és a Körös vize, és a Tisza árja tartotta uralma alatt. Még az 1970-es években is voltak nádasaink melyet a falusi ember elkerült, s amik életben tartották a réthez fűződő hagyományokat.
’Minden adatunk megegyezik abban, hogy ez a hatalmas mocsárvilág volt a sárkányok tanyája. Csupán Nagyrábé község tanácsa mondott némileg ellent 1829-ben. Több lakos panaszára körülményes vizsgálatot tartott, hajóba szállva még a nádvágó és gyékénytermő helyeket is végigszemlélte s az így szerzett tapasztalatai alapján kihirdette, hogy “senki hazudozásának ne hidjenek, Varjúfíj ujfalusi dezentortól, sem senkitől tejet ki ne küldözgessenek, se tüzet ne rakjanak, mert a mi rétünkben sárkány nem lakik”’. ^[105]
Szűcs Sándor adatai alapján ^[106] lakott azonban sok más helyen. A szerepi földön, a két Kárászos közzé eső egyik halom is erről volt ismert. Kútformájú nagy lyuk tátongott az oldalán és abban lakott a sárkány. A lyuk szája körül szétszórva lerágott csontok hevertek, ugyanis a sárkány a gulyákat és a méneseket dézsmálta. Az elbeszélő Demjén János szerint akkora volt, hogy körülölelte a halmot, a farkát meg becsapta a nádasba.
E halom tájékán kanyarodott el a Gyarmat-Karcag közti viziút Ladánynak vezető ága. Bajomi Szabó Gábor -elbeszélése szerint- elégszer halotta a halombéli sárkány üvöltését. Sőt egy éjszaka, a Karcagi vásárra igyekezvén, látta is. “Úgy szökött a magasba, mint a szivárvány, csakhogy veress színű volt. Farkával nagy zörgést csapva tördelte a nádast. Alig mutatkozott meg, hirtelenséggel beborult az ég, s olyan orkán kerekedett, hogy ő a Kirítón egy pákászkunyhóba szorult...”
Ilyen lyukban fészkelt a sárkánykígyó a füzesgyarmati Cséfa-pusztán is. Békési Sándor gyermekkorából emlékszik rá, hogy kimentek az emberek, hogy betemessék az odút, de nem értek célt vele, mert azután a Kátasarokban, a Korhályhalom tetején bújt ki a sárkány. Azt mondták olyan feje volt, mint a lónak, csak ötször-hatszorta hosszabb. Még sörénye is volt s úgy hányta-vetette jobbra, balra.
Valahol az Aklos körűl is tudtak sárkányt, egy kis halomban. Erről azt híresztelték a régi öregek, hogy egy láda pénzt őriz a halom gyomrában. “Összetekergőzve ott ül a kincsen, kampós körmeit belevetvén a vas ládába. Maga gyűjtötte, azért félti. Mindegyik sárkány szereti a pénzt. Ha mérges. avval kell meghajítani.”
Ritkaboz egyik laponyagjában szintén lakott sárkány, A lyukból messzire hallatszott a szuszogása, éjszakának idején pedig Zsombokakolig látszott a belőle kiáradó kék, és vörös világosság. Az ecsegi gulyások tejet öntögettek bele. Nem is esett semmi káruk. A szomszédos határokról, Magyarkáról, Karahátról tünedeztek a tehenek.
Mikor az irázi rétről elvitték a vizet, ott is találtak nagy kerek sárkánylyukat. A földkúthoz hasonlított. Csökmőről, Komádiból, Ugráról járt ki a nép a nézésére Aztán még sokáig ijesztgették vele a rakoncátlan gyerekeket: “belelöklek az irázi lyukba."
Pákászféle emberek azt mondják, hogy néha a láp alá is bebujt a sárkány. Ezt arról lehetett megismerni, hogy ahol volt, azon a helyen felpúposodott a láp. Ilyenkor összeverődtek a kurázsis emberek és közös erővel sárkányt öltek. Lápmetszőt, csáklyát, horgot vertek a lápba. Volt olyan is, akitől nem messzire úszott el a sárkány. A Dobti-tisztán történt ez. Egészen alá volt merülve és úgy verte a farkával a vizet, mintha eső esett volna.
 

A csökmői sárkányhúzás

Ismeretes egy kézirat, mely a csökmei sárkányhúzás esetét tárja fel. ^[107]
 

A kézirat rövid összefoglalása:

Csuba Ferke “nagy imposztor”, hogy a csökmei lakosokat rászedje, egy dombba csontot, követ rejtett . Miután kicsalja ide a bírákat, kik a kincstalálás reményében meglehetősen igyekeznek az ásással, leállítja őket mondván: “Rétbeli sárkánytól a mely hozzámehetetlen / Itt közel a rétbe kincsünket ez őrzi keményen”. A sárkánytól azonban mindenki fél, megközelíteni senki sem meri. De Csuba Ferkó 500 Ft. Előleg ellenében elvállalja, hogy ő összekötözi, mivel ő erősen ismeri, s majd a falu népe kihúzza és szabad lesz a kincs. Ennek örömére rendeznek, nagy mulatozást és dőzsölést. Másnap ki is mennek kihúzni a sárkányt. Ám Csuba a kötelet a rekettyésre kötözi, s a fákon elrejtőzött cimborája egy kanna segítségével “csuda hangokat ad ki”. “Szól Csuba: megkötöm és majdan a nagy fene sárkányt, mely tett itt sok kárt s száján szikrát s tüzeket hányt”. Megindul a húz ás, ám igen nehezen boldogulnak a “sárkánnyal”. Csuba biztatja őket. Ám egyszer így szól: jön már kifele, de haragszik azokra, akik vétettek, megrontották más feleségét, azt széttépi és megeszi. Hirtelen a húzók száma egy főre csökkent, rövidesen ő is hazament. Csuba utánuk megy és azzal ijesztgeti őket, hogy bejön a sárkány a faluba és széttépi a húzókat, ha ő nem őrzi őket. A nép egy házban gyűlik össze mind és lelakatolják az ajtót. Ám a furfangos Csuba Ferkó elszökött kintről, s mikor reggel a lakatot leveszik, rájönnek a lóvátevésre.

 

Mint már láthattuk, a sárkány fölött csak a táltosnak van hatalma. Az ő hívására fényes nappal is előbújik lyukából. A leghíresebb sárréti táltos a XVII és XIX század fordulóján élt békési születésű Csuba Ferenc is elsősorban a sárkánnyal együtt említődik az írásokban és a szájhagyományban.
Egy mindenes protokollumban, 1807-es évszám alatt bejegyezve találjuk ezt az ellene szóló hirdetményt: “Lakosainknak jó akarattal tudtokra adjuk, hogy helységünkben is megforduló, magát táltosnak, valamint sárkányokkal társalkodónak mondó Csuba Ferenc szavára ne hajtsanak, véle ne őgyelegjenek, szállásra be ne fogadják, mert kinek miatta kára esik, magát okolja, senkin, sem kereskedhet.” ^[108]

Az előző fejezet adatai alapján láthatjuk, hogy a versíró a népi elképzelés szerint formálta meg a sárkányt. A történet hitelességét ha kétségbe is vonnánk, bizonyítja a következő jegyzőkönyv:
A jegyzőkönyv szerint “midőn a csökmői határban lévő Sóstóhalom ásásához fogtak, Csuba a rét oldalra ment imádkozni. Visszatérvén azzal ijesztgette az ásós embereket, hogy a gödörből jöjjenek ki mert a pince bolthajtása, már közel van és be talál szakadni alattuk, akkor pedig mindnyájan ott Fulladnak a pince büdössége miatt. Azt ajánlotta, hogy a faluból hozzanak ki egy új kétöles kötelet s az ő vezetése mellett fogjanak sárkányt és azt vessék a gödörbe, avval töressék le a pince boltozatát. Az emberek ráálltak és kötelet hozva ki, elmentek a tordai lápra, hogy sárkány után nézzenek. Csuba azt is megkérdezte tőlük, hogy micsoda sárkányt akarnának Fogni, kant é vagy nőstényt, avagy azoknak tavalyi fijait?" Úgy látszik, hogy a jó csökmőiek a kant túlságosan mérgesnek, a fiakat pedig könnyűeknek vélhették, mert a nőstényre tették fel a célt. Csuba aztán a tordai lápon is fondorkodott. Úgy leásta a kötelet, hogy emberek bármiként is neki veselkedtek a végének, nem bírták kihúzni a földből. Annál is inkább, mert a gonosz táltos azzal intette őket, hogy “ha kendtek közi van olyan ember, akinek nőtlen korában köze volt más asszonyával, az innét eltávozzék, mert azt azonnal széjjel szagattyák." Így aztán hárman kiálltak a sorból: Nem sikerülvén sárkányfogás, a kincskeresők nagy haraggal támadtak Csubára. Megragadván, beledobták a kiásott gödörbe, hogy hadd törje le ő a bolt hajtást. A Földet is kezdték már ráhányni. Csavaros esze azonban innen is kiszabadította. Erősen ígérte, hogy hétfőn csakugyan pénzt mutat nekik. “És a terminált hétfün ismét véle kimenvén, vélek vasvillákat vitetett. Hogy majd őrá sok bikák fognak menni, ha a pénzt ássák, de ne féllyenek, csak agassák a bika hasaajjának a vasvillákat, eltágulnak róluk." De bizony az ásogató embereket semmiféle bikák nem háborgatták. Ekkor meg azt mondta Csuba: “bocsássanak kendtek engem szabadon, mert nékem meg kell a sárkányokkal elsőbb vívnom, harcolnom, azután lesz meg a pénz." EI is engedték azután vissza is jött, de pénzre csak nem akadtak. “Akkor ismét azt mondta, hogy még a fidélibusz kasszának három forint híjja van, míg azt meg nem adnák az ásósok; addig pénzt nem lelnének.” De hát a fidélibusz kasszát is hiába egyenlítették ki! A vége az lett a dolognak, hogy a szeghalmi bírák Csubát keresztvasba téve helységről-helységre vissza-küldötték Tek. Nemes Biharvármegyének.” ^[109]

Ha adatainkat közelebbi összehasonlításul egybevetjük hazánk egyéb tájairól eddig előkerült ilynemű anyaggal, a sárréti sárkánynak néhány igen lényeges sajátsága tűnik fel. Egyik az, hogy a rét halmában, laponyagjában lakik, de a vízhez alig van köze. nem úgy, mint a mocsárban hét évig elbújva élt kígyóból, vagy az ott tizenhárom esztendeig rejtőzködő vén harcsából lett sárkánynak. Nem is átváltozás által lesz, miként azok, hanem születik. Másik jellegzetessége a táltossal való szoros kapcsolat. Ez nem csupán abban a körülményben merül ki, hogy a nála erősebb táltosnak hatalma van fölötte, hanem sokkal inkább utal erre a hosszú ideig való szopás, a tej kedvelése, az egymással való viaskodás, a nagy erőt adó fog, a kincslátás.
 

A Sárkány és a Szent György napja

A keresztes háborúk idején kapcsolódik egy újabb legenda a Georgius névhez, ^[110] legteljesebben a Legenda Aureában olvashatjuk a kappadókiai sárkányölő lovag történetét. Sárkányölő Szent György lovag legendájának ezen kívül nagyon sok népmesei elemmel átszőtt változata maradt fenn, egyik modern irodalmi feldolgozása Weöres Sándor Octopus című tragikomédiája. ^[111]
Mindezekből arra következtetnénk, hogy a magyar néphitben és népszokásokban a Szent György napja, illetve az ehhez a naphoz kapcsolódó szokások kapcsolatosak a sárkánnyal.
A György napi sz okásaink leglényegesebb eleme, hogy ezen a napon hajtja ki a pásztor a nyáját. Elsődlegesen az ezzel kapcsolatos szokások figyelhetőek meg. Másodsorban a boszorkányok elleni védekező szertartások, és csak harmadrészt de nem járulékosan, hanem jellegzetese n jönnek elő a kígyóval kapcsolatos szokások és hiedelmek. A kígyó, a varangyos béka, a gyík, tehát általában a nép számára ismert hüllőkkel találkozunk itt. Ezen állatok Szent György napi meglátása, megfogása, feldolgozása, porként való elfogyasztása stb. szerencsés jel, gyógyító erővel bír, hatalmas erőt, gazdagságot, stb. ad. ^[112]
Annak ellenére, hogy a sárkány “születését” és általában létét a magyar néphit összeköti a kígyóval, Róheim Géza így vélekedik: “Dacára a kígyók szerepeltetésének, a szokásnak kevés köze van a sárkányölő Szent György mondájához.” ^[113] Frazer nyomán a kelet-európai ünnepet a római, pásztor ünnepnapjával ^[114] azonosítja. A kígyó úgy kerül a képbe, hogy a “régi szláv adatok bizonyítják a kígyó kapcsolatát a tavasszal és a termékenységgel, itt talán egy tavaszi kígyóáldozatot kell feltételezni, amelynek célja eredetileg az asszonyoknak vagy a földnek a levágott kígyófővel való megtermékenyítése lehetett.” ^[115]

Irodalomjegyzék

1.       777 magyar népmese, Videopont kiadó, Budapest 1995

2.       Balázs Károly: Az első teljes magyar ÚJSZÖVETSÉGI SZÓMUTATÓ SZÓTÁR Károli Gáspár – 1908-ban revideált – fordításához; A Nestle-Aland: Novum Testame n tum Graece (a görög nyelvű Újszövetség 26. Kiadása) alapján készült Konkordanciával összevetve, Logos Kiadó, Budapest 1998. 135.o.

3.       G. R. Beasley-Murray: The Book of Revelation (New Century Biblie Commentary), Wm. B. Eerdmans Publ. Co., Graand Rapids; Marshall, Morgan & Scott Publ.Ltd.,London

4.       Biblia, Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott Kijelentése, magyarázó jegyzetekkel, Kálvin kiadó, Budapest, 1996

5.       Biblia Téka CD-ROM, Folio Views for Windows, 1992-1999

o        Haag Lexikon

o        Biblia Hebraica Kereső

o        Bibliai nevek és fogalmak

o        Keresztyén Bibliai Lexikon

o        Szent István Társulati Biblia

o        Szent István Társulat Biblia jegyzetei

6.       Catholic Encyclopedia; http://www.newadvent.org/cathen/

7.       A csökmői sárkányhúzás, kézirat, szerzője bizonytalan, k b. 1810

8.       The Chinese Dragon, http://www.fortunecity.com/roswell/goldendawn/102/Dragons/
chinese.html

9.       The Chinese Dragon Boat Festival, http://www.ncsu.edu/ midlink/dec97/holiday/boatz.html

10.   Edith Hamilton: Görög és Római Mitológia, Holnap Kiadó, Budapest, 1995

11.   Encyclopaedia Britannica; http://www.eb.com/

12.   Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, Gondolat Kiadó, 1975

13.   Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szedám György: Jelképtár, Helikon Kiadó

14.   Dr. Hunyadi László: Az emb eriség vallásai: az őskortól napjainkig, Lipták Kiadó, Budapest, 1988

15.   Dr. Hunyadi László: A világ vallásföldrajza: vallástörténet és vallásföldrajz, Végeken Kiadó, Budapest, 1995

16.   Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1993

17.   Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, Kiadja Heckenast Gusztáv, Pest, 1854

18.   Karner Károly: Apokalipszis: Fordítás és magyarázat, Budapest, 1990

19.   Kákosy László: Az Ókori Egyiptom története és kultúrája, Osiris, Budapest, 1988

20.   Kákosy László: Ré fiai: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Százszorszép Kiadó – Buk, 1993

21.   Kolozsvári Grandpierre Emil: A lóvátett sárkány, Magvető, Budapest, 1983

22.   Magyar néprajz : nyolc kötetben, szerkbiz. Paládi-Kovács Attila ... kész. a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjában, Budapest : Akadémiai K., 1988- ; V. kötet: Magyar népköltészet, Főszerk.: Vargyas Lajos, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988

23.   Magyar néprajzi lexikon, Főszerk.: Ortotay Gyula, Akadémiai kiadó, Budapest, 1981

24.   Mahler Ede: Ókori Egyiptom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1909

25.   Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I. a kőkorszaktól az eleusziszi misztériumokig, második kiad. Osiris Kiadó, Budapest, 1998

26.   Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története II. Gautama Buddhától a kereszténység győzelméig, osiris Kiadó, Budapest, 1997

27.   Molnár Ambrus: Református ünnepek, ünnepi szokások, jeles napok, hagyományok, In: Vallási Néprajz 10., Budapest, 1999

28.   New Bible Dictionary, second edition, Organizing Editor: J.D. Douglas; Inter Varsity Press, Leicester, England

29.   Pallas Nagy Lexikona, http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html

30.   Dr. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások, Szeged, 1990

31.   Róheim Géza: Sárkányok és sárkányölő hősök, In: Ethnographia 1911

32.   Solymossy Sándor: Népmeséink Sárkányalakja, In: Ethnographia 1931

33.   Szűcs Sándor: A Sárkány a sárréti nép hiedelmében, In: Ethnographia 1940

34.   Takács Béla: Bibliai Jelképek a magyar református egyház művészetben, Kiadja a Magyarországi Református Egyház Sajtóosztálya, Budapest, 1986

35.   Dr. Takács Béla: Állatok a Bibliában. Kígyó Ref.Lap. XXXVIII. 1994.47.7

36.   Dr. Takács Béla: Állatok a Bibliában. Leviatán Ref.Lap. XXXVIII. 1994.51.7

37.   Dr. Takács Béla: Állatok a Bibliában. Sárkány Ref.Lap. XXXIX. 1995.14.7

38.   Takács Gyula: A Jelenések könyve, Egzegézis, Paulus Hungaros-Kairosz, 2000

39.   Tuza Tibor: Réti Sárkány, sárréti mesék, Debrecen, 1992

40.   Edward Burnet Tylor: Primitive culture: Researches into the development of mythology, philosophy, religion, language, art and custom, London, Murray, 1920

41.   Dr. Varga Zsigmond: Általános Vallástörténet, szerzői kiadás, Debrecen, 1932

Függelék

A kígyó zoológiája

A kígyók (Ophidia, héber náhás, görög ophisz) ^[116] a hüllők (Reptilia) osztályának egyik alrendjét alkotják. Hosszú testű, vállöv és végtag nélküli állatok. Testük nagy részét pikkelyek, fejüket és hasukat többnyire pajzsok fedik. Évente többször is vedlenek. Pikkelyingük a fejen, ill. az állkapcsok szélén hasad fel, s egy darabban - a szemhéjakkal együtt - válik le a testről. Állkapcsuk csak lazán kapcsolódik a koponyához, ezért szájukat rendkívül nagyra kitáthatják. Szájukban nemcsak az állkapcsukon, hanem a szájüreg más csontjain is vannak fogak. Egyes csoportoknak méregfogai vannak, amelyek méregmirigyekkel vannak kapcsolatban. A méregfogak barázdásak ( pl. a mérges siklóké), vagy csövesek (pl. a viperaféléké és a csörgőkígyóké). Az első esetben a fog oldalán egy kis barázda fut végig, a másodikban pedig a fog belsejében egy kis csatorna húzódik. Ezeken keresztül jut a méregmirigy által kiválasztott sárga színű váladék az áldozat testébe. A méreg összetétele és hatásmódja kígyófajonként más és más. A kobrák mérge pl. az idegközpontokra, a viperáké pedig a szívre és a légzőközpontokra hat. Jellegzetességük, hogy alsó és felső szemhéjuk a szemgolyó előtt átlátszó burokká nőtt össze, mozdulatlan tekintetük ezért üveges, merev. Főleg élő állatokkal táplálkoznak. Áldozatukat mérgükkel vagy izomerejükkel ölik meg. Leginkább tojásokkal szaporodnak. A tojásokat általában a nap melege költi ki, de vannak elevenszülő k is. Kb. 2500 fajuk ismert, s ezeknek mintegy a 17%-a mérges kígyó. A kígyók alrendjének több családja van, köztük a valódi siklófélék (Colubridae) és a viperafélék (Viperidae). A kígyók legnagyobb csoportját a valódi siklófélék alkotják. Közülük csak egyeseknek van méregfoguk, amelyek a felső állkapocsban hátul, a normális fogak mögött helyezkednek el. A viperafélék felső áll kapcsa elcsökevényesedett, feltűnően rövid és mozgékony. Az állkapocs mindkét oldalán egy-egy működő, s egy-egy, valamivel kisebb, mozgatható, befelé hajló tartalék csöves méregfog van. Maráskor a száj kitátásával egyidejűleg a felső állkapcsok függőleges állásba kerülnek, s a méregfogak előremerednek. A méregfogak injekciós tűhöz hasonlítanak: belsejükben csatorna húzódik, amiknek a nyílása a fog elülső részén van. Mérgük n agyon veszélyes, halált okozhat.
 

A Sárrét térképe

A Kissárét:





A Nagysárrét:




 

Lábjegyzetek
 

^[1] Magyar néprajz, V. Magyar népköltészet 84.o.
^[2] Keresztyén Bibliai Lexikon, In Biblia Téka CD-Rom; Állatok, 59:kígyó
^[3] Herbert Haag: Bibliai lexikon, in Biblia Téka CD-ROM, uo.
^[4] Herbert Haag: im. uo.
^[5] Herbert Haag: im. uo.
^[6] Keresztyén Bibliai Lexikon uo.

^[7] Keresztyén Bibliai Lexikon, uo.
^[8] Keresztyén bibliai lexikon, In: Bibliatéka CD_ROM, sárkány
^[9] Magyar néprajz : nyolc kötetben, kész. a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjában, Budapest : Akadémiai K., 1988; V. Magyar népköltészet 84.o.

^[10] A sárkánycsontnak, sárkányfognak sokféle, általában pozitív, gyógyító erőt tulajdonítanak. Ennél fogva igen magas a kereslet e ritkaság után. Ismeretes, hogy a múlt században évenként több tonna súlyú sárkánycsontot szállítottak el Kína kikötőiből.
^[11] Solymossy Sándor: Népmeséink Sárkány alakja, in Ethnographia XLII.1931.3.sz. 117.o.
^[12] Bővebben lásd az erről szóló fejezetet.
^[13] Solymossy: uo.
^[14] http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html/
^[15] Encyclopaedia Britannica; http://www.eb.com/ (dragon)
^[16] Enc. Brit. Uo.
^[17] Enc. Brit. Uo.
^[18] Enc. Brit. Uo.
^[19] Ipolyi Arnold: Magyar mythologia; Pest, 1854, kiadja Heckenast Gusztáv; 222.o
^[20] “A gör. szó eredete már a de/rkomai volna, mi: világítani = leuchen, blicken értelmében Grimm szerint(...)ama német lint szavat is, mely lintwurm összetételben különösen a sárjkányt jelenti, magyarázza, miután ez is fénylést, ragyogást jelent (így az óném. Nőnevek Sigelint st. Öszetételében is), s e szerint még inkább annak magában tüzes, szikrázó teste ragyogásáróli képzetben találná megfejtését.” (uo.)
^[21] Ipolyi: im. uo.
^[22] Ipolyi
^[23] Magyar Néprajzi Lexikon; Akadémiai kiadó, Budapest 1981; 400.o.
^[24] Herbert Haag: im. (sárkány)
^[25] Enc. Brit. Uo.
^[26] Magyar Néprajzi Lexikon, 400.o.
^[27] Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György: Jelképtár, Helikon kiadó 1990; 185.o.
^[28] ld. Babilon Tiamatja
^[29] Enc. Brit. Uo.
^[30] Keresztyén bibliai lexikon
^[31] Marduk a Hammurabbi ideje óta az egész (babiloni) istenpantheonnak tényleges feje s mint ilyen az ég és a föld királya, az istenek királya, az urak ura.
^[32] Körülbelül Kr.e. 575-ben épült, a város nyolcadik megerősített kapuja. Az Istár kapu több mint 12 m magas volt, a kiugrókon csempetéglákkal és domborművekkel díszítve, melyek sárkányokat és bikákat ábrázolnak.
^[33] Herbert Haag: im. uo.
^[34] G. R. Beasley-Murray: The Book of Revelation: 193.o.
^[35] Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I. 66.o.
^[36] Mircea Eliade: im. 129.o.
^[37] Mircea Eliade: im. 128.o.
^[38] Mircea Eliade: im. 128.o.
^[39] Mircea Eliade: im. 135.o.
^[40] Mircea Eliade: I. 135.o.

^[41] Herbert Haag im. uo.
^[42] Az argonauták, Az aranygya pjú felkutatása. A 3. Századi költő, a rhodoszi Apollóniusz műve.
^[43] Edith Hamilton: Görög és római mitológia 3.kiad. Bp. Holnap, 1995; 142-159.o.
^[44] Phorcys és Ceto sarja
^[45] A tizenegyedik munka volt a legnehezebb. A Heszperiszek aranyalmáit kellet elhoznia, de nem tudta, hogy hol találja őket. A Heszperiszek Atlasz leányai voltak, a titáné, aki vállán tartja az égboltot. Másik variáció szerint Atlasz öli meg Héraklész kérésére, addig ő tartotta az égboltot.
^[46] Jelképtár 186.o.
^[47] G. R. Beasley-Murray: The Book of Revelation, 192.o.
^[48] A későbbi írók az egyiptomi Széthel azonosítják.
^[49] Enc. Brit. (Typhon)
^[50] Enc. Brit. (chimera)
^[51] Jelképtár 186.o
^[52] Enc. Brit. (Siegfried)
^[53] A norvég mitológiában eredetileg a halottak birodalmának neve. Később a halál istenét értett ék alatta. Hel Loki gyermeke volt.
^[54] Enc. Brit. (Hel)
^[55] Ő volt a legnépszerűbb isten. Neve azt jelenti, “mennydörgés”, fegyvere Mjöllnir (“a morzsoló”) kalapács, a villám mitikus képe. Rőt szakálla és mesés étvágya a védikus bajnokhoz teszi hasonlóvá. Thor az Ázok és isteni hajlékuk védelmezője.
^[56] A germán “eschatológia”. Yggdrasill, a világfa, amely a világmindenséget jelképezi és egyszersmint alkotja is hamarosan ki fog dőlni (egy sas nekifogott, hogy leegye lombozatát, Niddhogg pedig pedig rágcsálni kez dte a gyökereit) és ez lesz a Világvége: Ragnarök.
^[57] Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története II. Budapest, Osiris, 1997; 129.o.
^[58] Kákosy László: Ré fiai, az ókori Egyiptom története és kultúrája; Százszorszép kiadó – BUK, 1993; 318.o.
^[59] Mahler Ede: Ókori Egyiptom, Budapest, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása 1909, reprint kiadás: Anno, 1998. 161.o.
^[60] Kákosy László: Ré fiai, az ókori Egyiptom története és kultúrája; Százszorszép kiadó – BUK, 1993; 312, 382.o.
^[61] Az Újbirodalom idején azzal próbálták emelni Széth tekintélyét, hogy azo nosították Baál (szintén sárkányölő!) kánaáni és Tesub (a vihar istene) Hettita istenekkel.
 

^[62] Ré és az Apóphisz-kígyó harcának a kultuszban is meg volt a helye. Hogy a napistent megsegítsék a küzdelemben, naponta a következő szertartás játszódott le Ré templomában Thébában: Viaszból formáltak egy krokodilt vagy kígyót és tintával ráírták a nevét: “Apepi”. Ezt a figurát megkötözték, leköpték, kőkéssel megvagdosták, földhöz vágták. Végül a pap elégette szent tűzben.
 

^[63] Varga Zsigmond: Általános vallástörténet, Debrecen 1932, a szerző saját kiadása; III. 378.o.
^[64] Noha nehéz feltételezni, hogy a kínai sárkány-elképzelés hatással lett volna az ókori európai és közel-keleti vallásokra, de mivel a kínai sárkány merőben különbözik a fentiektől, a kép teljessége végett, érdemesnek találom példaszerű bemutatását.
^[65] Jelképtár 186.o.
^[66] Varga Zsigmond: im. 136.o.
^[67] http://www.fortunecity.com/roswell/goldendawn/102/Dragons/chinese.html
^[68] Lásd még: The Chinese Dragon Boat Festival, http://www.ncsu.edu/ midlink/dec97/holiday/boatz.html
^[69] Keresztyén Bibliai Lexikon uo.
^[70] Catholic Encyclopedia; http://www.newadvent.org/cathen/, (dragon)
^[71] New Bible Dictionary, second edition, Organizing Editor: J.D. Douglas; Inter Varsity Press, Leicester, England
^[72] uo.
^[73] New Bible Dictionary: 289.o.
^[74] Catholic Encyclopedia uo.
^[75] Herbert Haag im. (sárkány)
^[76] Dr. Takács Béla: Állatok a Bibliában; Leviatán, Reformátusok Lapja XXXVII.51. 7.o.
^[77] Biblia magyarázó jegyzetekkel, Kálvin k. 1996.; 1575.o.
^[78] Solymossy Sándor: Népmeséink sárkány alakja. In Ethnographia, XLII. 1931.3.sz. 112.o.
^[79] Enc. Brit. (Behemoth)
^[80] Balázs Károly: Az első teljes magyar ÚJSZÖVETSÉGI SZÓMUTATÓ SZÓTÁR Károli Gáspár – 1908-ban revideált – fordításához; A Nestle-Aland: Novum Testamentum Graece (a görög nyelvű Újszövetség 26. Kiadása) alapján készült Konkordanciával összevetve, Logos Kiadó, Budapest 1998. 135.o.
^[81] Takács Gyula: A Jelenések könyve, Egzegézis, Paulus Hungaros-Kairosz, 2000; 264.o.
^[82] Karner Károly: Apokalipszis –fordítás és magyarázat; Budapest 1990, 127.o.
^[83] Karner itt természetesen nem ezt tartja döntőnek a jellemrajzban, hanem, hogy “az Istennel szembeforduló “ős ellenség” nagyon reális földi alakot ölthet.”
^[84] Herbert Haag im. uo.
 

^[85] Osiris felesége, és egyben testvére is, nevének változata még Iszet. Hórus anyja. Az ég Istennője, egyben minden élőlény szülőanyja. Igen nagy varázstudománnyal rendelkező, de nagyon jóindulatú Istennő. Hórus és Széth vitájában, később azok harcában, saját fia ölte meg. Az egyiptomiak úgy említi k, hogy igen csípős nyelvű, de igazságos Isten volt, aki kiválóan bánt a szavak tudományával. Egyfajta ügyvéd szerepét is betöltötte az Istenek tanácsában. Kiváló gyógyító volt, és igen nagy előszeretettel szeretett kígyóvá változni.
^[86] Az egyiptomi neve: Szét, Szit, Szitu. Osiris születése után egy évvel született Geb és Nut fiaként, egy olyan többlet napon, amit Thot nyert kockajátékon Ré-től az eredetileg 360 napos naptár kiegészítése céljából. Felesége Neftisz fia pedig Anubisz volt. Felső-Egyiptom félelmetes Istene, akinek jelképe a krokodil és a víziló. A pusztító erők megtestesítője, tőle jön a földrengés, és a villámlás az égből.
^[87] Széth örökös ellenfele és ellenlábasa. Végül is az Istenek úgy döntöttek, hogy ő örökölje Osiris hatalmát, így ő lett Egyiptom ura. Vele kezdődik a jelenkor, mert az ő utódai már földi királyok.
 

^[88] Karner: im. 128.o.
^[89] G.R. Beasley-Murray: The Book of Revelation, 193.o.
^[90] G.R. Beasley-Murray: im. uo.
^[91] G.R. Beasley-Murray: im. uo
^[92] Takács Gyula: im. uo.
^[93] Solymossy: im. 118.o.
^[94] Lásd az ide vonatkozó fejezetet
^[95] Jel. 12:3-18.v.
^[96] MN. V.; Magyar népköltészet 85.o.

^[97] Solymossy: im. 125.o.
^[98] Néprajzi Lexikon 401.o.
^[99] Szűcs Sándor: A sárkány a sárréti nép hiedelmében. In Ethnographia 1940,454
^[100] Magyar néprajzi Lexikon, 402.o.
^[101] Tylor nyomán: a “primitivek mítoszai megerősítik azt a hipotézist, hogy a mítosz nem egyéb, mint természeti jelenségek leírása” Tylor: Primitive Culture, 335-339.o.
^[102] Róheim Géza: Sárkányok és sárkányölő hősök, in Ethnographia 1911, 128.o.
^[103] ld. Róheim Géza: im. és második, befejező közlemény in Ethnographia 1911, 193-209.o.
^[104] Takács Gyula: im. 265.o.
^[105] Szűcs Sándor: A sárkány a sárréti nép hiedelmében. In Ethnographia 1940,454
^[106] Szűcs Sándor: A sárkány a sárréti nép hiedelmében. In Ethnographia 1940,454

^[107] A csökmői sárkány-húzás XIX.szd.-i kézirat. H.és é.n. A Dereceni Nag ykönyvtárban (Tiszántúli Ref. Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár) ta lálható az eredeti példány, valamint annak egy nem sokkal későbbi másolata. Az eredeti keletkezésének ideje 1810 körülre tehető, Berekböszörményben. Szűcs Sándor szerint a közönségesebb variáns azon a versen alapul, amelyet Szivos János írt, aki az 1700-as évek végén berekböszörményi jegyző volt.

^[108] Szűcs Sándor: Im. 456-457.o.
^[109] Szűcs Sándor: im. 458.o.
^[110] A Korai Középkorban a Katolikus Egyház egy szintén Georgiusz nevű katonának állít emléket, akit keresztyén hitéért Diocletiánus római császár igen sokféle kínzással öletett meg Kr.u. 303-ban.
^[111] Molnár Ambrus: Református Ünnepek, ünnepi szokások, jeles napok, hagyományok, in Vallási Néprajz 10.-Tanulmányok Dankó Imre tiszteletére, Budapest, 1999; 42.o.
^[112] Bővebben lásd: Dr. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások, Budapest, Universum reprint Szeged, 1990; 263-280.o.
^[113] Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások 274.o.
^[114] Pales-ről, a pásztorok istenéről Paliliá-nak nevezték e napot, később népiesen Parilia.
^[115] Róheim: im. 279.o.
^[116] Keresztyén Bibliai Lexikon
 

(Forrás:http://dragon.unideb.hu/~baloghs/vallast/sarkany.html)

Vissza a főoldalra